annyira felqrtam az agyam ezen a befőtt dolgon (nyilván nem ezen), hogy mérgemben elhúztam a városba.
értitek, péntek este, a tömegbe, egyedül.
pedig tudom, hogy az elveszettség halálra ítéli a "bulit". senki se kíváncsi szomorúságra, nyomorúságra, lehúzós ábrázatra...
mégis, órák alatt, nagy nehezen sikerült magamhoz térni, kimászni a fal mögül, mutatni némi életkedvet. úgy indult, hogy nem lesz senki, akivel érdemben két szót válthatnék, aztán megkaptam, hogy unalmas vagyok és még ott is hagytak. de csak beindult valami beszélgetésféle, amiből nagy nevetések lettek, beesett egy rég látott ismerős is, meg hívtak táncolni, bár nem mentem. végül fél öt körül értem haza.
és az univerzum még a kedvenc pultosommal is megörvendeztetett.
szóval a mérleg pozitív, megérte erőltetni. hazafelé már úgy utaztam a trolin, hogy a bőrömben ez itt végre megint én vagyok - amit kb két hete éreztem utoljára, pedig talán a legfontosabb dolog az életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése