némi magyarázat

szóval emlegetem itt ezt a fejben kváziszerető dolgot, ami önmagában elég visszás...

hát ez egy igen durva achilles-sarok nálam. ez a férfi. 

nem mondom, hogy az első perctől fogva, mert amikor összetalálkoztunk, még igen csak csitri voltam, már nyakig belegabalyodva az exbe, de még hősiesen vallva, hogy á, semmi. nagyon érdekeltek a férfiak, főleg a tetszésnyilvánításuk, leginkább azoké, akik nyersen és határozottan érdeklődtek. végre jónőnek érezhettem magam, és fürödtem az érdeklődésben - senki meg nem magyarázta volna nekem, hogy ez így nem jó. ez tartott össze. 

az egész csak a szexről szólt, ezzel is operáltam: nyíltan beszéltem róla, sőt, túloztam, vetítettem, rájátszottam a könnyen kaphatóságra... ex is ilyen irányba nyomott: szerezz tapasztalatot, legyél másokkal is... igazi szűzkurva voltam, közbeiktatott kalandokkal, randizással, szárnypróbálgatással. 

mai ésszel kétségbeesett, elveszett kapkodás volt...

mit tudtam én még bármiről is, azon kívül, hogy így figyelmet és társaságot kapok...

ő nem kellett. akarta volna, de elküldtem.

aztán valahogy, idővel, hupsz, beleestem, mint vak ló a... csak úgy. teljesen feleslegesen.

sötét évek voltak, sötét tettekkel, egyáltalán nem voltam képben magammal sem, másokkal sem, mentem az ösztöneim után, ami valójában menekülés volt, tele paranoiával, önutálattal. semmi szép nem volt benne, úgyhogy talán hagyjuk.

viszont ez a férfi maradt jolly joker. előszedhető, ha kínozni akarom magam, akkor is, ha az önbizalmamat kell turbózni, lehet róla álmodozni, lehet rajta nyűglődni - lehet kicsit máson pörögni, mint exen. hosszú évek óta, nagy kihagyásokkal, de mindig, mikor rezeg a léc, bajban vagyok, belefutok. 

hol így fogadja, hol úgy. van, hogy nagyon akarom - akkor ellenáll. van, hogy semmit sem akarok, sőt, kitartóan túlvagyok már rajta, akkor felhozza ő. van, hogy együtt kínlódunk, általában, amikor egyikünk sem akart volna semmit, azzal nem tudunk sok mindent kezdeni.

a nagy költözködésben első dolgom volt hozzá szaladni. kevés esély volt rá, hogy egyáltalán összetalálkozunk, mégis úgy mentem, mintha tudtam volna. (talán tudtam is, néha vannak ezek a rejtélyes megérzések, mikor egyszerűen biztos vagyok benne, hogy megtalálom anélkül, hogy keresném.)

nagyon-nagyon-nagyon akartam. kihátrált.

nyomtam egy reset gombot, hagyjuk a francba, megmentett egy jó nagy butaságtól, még ha az első, nehéz hónapon át is segített - erre pár hét, és kéretlenül rángat bele vissza.

meggyőződésem (volt a mai napig), hogy van köztünk valami eszelős kémia, hogy nagyon egymás esete vagyunk, azért van ez.

mától nem tudom, mit gondoljak.

talán ez az én fejemben létezett, neki csupán a nulla erőfeszítésbe kerülő vonzódásom tetszett.

csak akkor tudnám, honnan ez a sok megérzés, ami hozzá tapad. és honnan ez a vágyakozás.... 

jó, nyugi, nem gondolom egy percig sem, hogy ennek bármi kifutása volna, és biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy elül, mint már sokszor. de ma, ma nagyon dühös lettem. (egy valahanyadik nő is felbukkant a történetben...)

kellett volna még kicsit az illúzió, amit a múlt héten is oly bőszen nevelgetett...