elvesztem

én próbálom elhinni, hogy lesznek megint emberek az életemben, nem csak egy szétesett barátnő összesen, aki akkor hagy faképnél mikor csak kedve van, 

és leszek megint otthon valahol, 

és lesznek még napok, amik nem konganak az ürességtől, 

és lesz biztos munkahelyem, sőt, jó munkahelyem is, 

és megint hagyhatom a mérgező családomat a francba, 

és lesz, hogy megint nem érzem, hogy felesleges, nemelégjó és nevetséges vagyok, és amikor nem szégyenkezem non-stop a puszta létezésemért és nem gyűlölöm magam random napi 200-szor.

de azért még van hova fejlődni, az biztos.

ugyanitt a lelkem is kizokogom, miközben az egész nyolc évet siratom, és csak azért nem üvöltök, mert a zene üvölt helyettem.

nyolc év, emberek. nyolc.

az egész fiatalságom és minden kudarca.

leszek-e még újra én, vagy már csak ez lesz?