neuroszpájsz? random tldr

szóval mi van, ha ez az egész "nem vagyok alkalmas az életre", "nem tudom, hogyan kell élni", "mindennemű emberi kapcsolatra alkalmatlan" (utóbbi anno kint volt a kolis szekrényemen, annyira meghatározó megélésem volt), 

hogy örökké azt érzem, minden túl sok, amit a normál felnőtt élet követel, és elmondhatatlanul vágyom rá kb konstans, hogy semmit se kelljen csinálni és sehova se kelljen menni és senki ne akarjon tőlem semmit (, mióta csak az eszemet tudom, asszem) ... 

szóval mindez tényleg nem élethelyzeti szétesettség, sem egy kitartással megterapizálható személyiségzavar, hanem maga az idegrendszerem, maga a neurodiverzség?

... nem, ennek nincs köze a nem-átköltözésemhez... csak ez is erősen foglalkoztat, sőt, hiszen ez túlmutat mindenen.

közben amúgy rájöttem, mit értett itt az egyik kommentelő viselkedésterápián... de arra is, hogy én azokon kb mind túlvagyok már, nekem az alapszint már azok fölött van, ezért nem is értettem... de hogy szóval ez már a "feljavitott" változata az életemnek.

nem azt mondom, hogy nincs több elérhető trükk, elsősorban az agyam kicselezésére, de azért eléggé ijesztő arra gondolni, hogy érdemben ez már nem lesz jobb... 

vagy még lehet?  építhetem pl a majd újonnan megismert működési sajátosságaim köré az életem? pl úgy keresni munkát is, trükközni a dopamin-seeking dolgokkal, kipróbálni a gyógyszereket?

abbahagyni, hogy azt várom magamtól: tudjak ott és úgy funkcionálni, ahol-ahogy a neurotipikus átlag?

vagy ilyenkor mi van?

persze kellene diagnózis. 

de most azt a pénzt nem érné-e meg inkább terápiára / lakhatásra / továbbtanulásra költeni?

spoiler alert: természetesen társasokra impulzusköltöm addig is, igen sűrű mélypontjaimon, míg döntésképtelenül, bizonytalanságban és lépésképtelenségben szenvedek.

de csak 5 perc megkönnyebülést ad, nyilván, szóval sehogy nem jó...

funfact: odáig fajultunk, hogy már komolyan elgondolkodtam azon is, nem vagyok-e high-masking, "magasan funkcionáló" autista... persze ettől butának éreztem magam, mert én értem az átvitt értelmet, mögöttes tartalmat és érzelmeket, szóval képzelgés már az ötlet is... 

de aztán szembejött, hogy vannak szuperempatikus asd-sek is, plusz, ha a fő érdeklődési kattanásuk az emberek viselkedése-működése, akkor nagyon is képben lesznek ezekkel. 

és adhd-val kombinálódva még szociálisak, kimozdulósak is lehetnek, kevésbé rigózus rutinokkal, érdeklődésekkel. 

(na, itt lett igazán erdekes a dolog...)

szoval újra felkerült a radaromra, mintegy mellesleg, halvány kitudjaként...

(mert ki is nyilatkozott úgy mindig, h nincs is érdekesebb dolog a világon, mint az emberek, megérteni, miért viselkednek úgy, ahogy, mit és hogyan éreznek? egy mély alapélmény mellett, hogy én csak megfigyelőként vagyok jelen..

a szakmámat is e mentén a megértési vágy mentén választottam, ami egyben a gyógyulási, beilleszkedni vágyási motiváció is volt...)

ésss nagyon merev tudok lenni - ragaszkodom ugyanazokhoz a dolgokhoz, termékekhez, szenzorosan túlérzékeny módon.

(vizuális zaj, háttérzaj, bizonyos ízek, illatok-szagok... de nem minden mindig ugyanúgy, ez is olyan fura..)

és szinte minden (irl vagy telefonos) szoc interakció megterhelő, még ha esetleg előtte vagy utólag érzem is meg csak épp, akkor is, ha jó, és sose tudom, hogy most jól csináltam-e, ... és folyton otthon akarok lenni, magamban szüttyögve.

de közben, számomra totál következetlenül, rendre mehetnékem is támad, ami autizmusnál meg nincs. (vagy hát -lásd fentebb.)

néha akár egy napot is el tudok tölteni plázában / nyüzsis kvzóban-kocsmában, csak úgy... vagy járom a boltokat nézelődve... sőt, régen, mielőtt lett volna laptopom-okostelóm, volt, hogy csak random villamosoztam fel-alá, egyedül...

(minden mehetnéket azzal magyaráztunk, hogy a bordi nincs el egyedül, bárhogy, de kapcsolódni akar, meg éjszakai pillangónak hívott pasizni vágyó féktelen gyerek mód, vagy mi...

de őszintén: a fel-alá villamosozás, az hogy illik a képbe??)

((nem illik-e inkább az ingerkeresésbe?))

amúgy nem bírok rutint tartani. (még a fogmosás is mindennapos küzdelem, majd' 40 év után is... ez wtf, amúgy.) de szükségem van olyan rendszerre, hogy mindennek legyen helye és hogy vehessem mindig ugyanazokat a termékeket, amik beváltak. 

nagyon nehezen bírom a változásokat.

valamint ha egyszer rákattanok valamire - kajára, zeneszámra, végtelenségig megy a repeat, mignem egyszercsak vége..

sőt, ha olyanom van, képes vagyok újra megnézni egy filmet közvetlen azután, hogy vége lett.

egyébként rendre elfelejtek enni-inni, sokx egyáltalán nem tudom, hogy ennem kene, csak érzem, hogy rosszul vagyok valamiért, aztán egyszercsak rádöbbenek, hogy délután fél 4 van és ma még csak a reggeli kv-m van bennem... szoval ezek az oly alap öngondoskodó skillek, ezek nálam totál el vannak cs...ve.

arról nem is beszélve, amikor azért nem eszek rendesen (néha egyáltalán), mert erőfeszítést kéne tenni a kajáért, pl boltba menni, vagy főzni, vagy rosszabb napokon akár csak egy szendót rendesen összeállítani - na, és akkor ez így nekem túl nagy feladat ahhoz, hogy megugorjam.

nem is beszélve arról, mikor padlón vagyok, és nem bírok enni. (egészen elbizonytalanodtam, hogy nem-e az van olyankor, hogy a kontroll-képességem gyengül annyira, hogy ne bírjam rávenni magam az evésre, ill annyira beszűkülök, hogy erre nem jut ész, amellett persze, hogy élettani stresszreakciónál ez normális...)

meg van az a vicces verzió, amikor elfelejtem, hogy van otthon érdemi kaja.

(annyi biztos, hogy semmi önbántalmazás meg "ezt kontrollálom, mert nem tudok mást" nincs ezekben, mint ahogy a szakemberek szeretik belelátni.)

ahh,

amint látjátok, remekül összekavart ez az új irány.

(ja, az adhd-s egyértelműségekről nem is írtam még, ez már inkább egy marginális random része.)

posztírás

rendre visszahőkölök tőle, ha be is pötyögök valamit. őszintének lenni olyan mélységeiben, ahogy számomra értelme lenne, nem merek. nem csak a megítéléstől félek, ami pedig hosszan visszhangozva fáj és mérgez utána, hanem a felismeréstől is.

elmondani, hogy egy rakás kaki vagyok, aztán a való életben kitudódik, és akkor  végem...

tudom, hogy mások is vannak rakás kakik / érzik magukat annak, de ha ők nem verbalizálják, nem is támadhatók érte, nem derül ki és kész.

de nekem a szakmám is pont olyan, ahol még a gyanú árnyéka se megengedhető.

hiányzik az, amikor még mertem, nincs hova kiadni magamból ezt a sok szenvedést, pedig számomra erre volt a blog...

hogy megy az újéletkezdősdi

nem úgy, ahogy képzeltem. egyelőre fizetek egy albérletet, ahova nem költöztem át.

és teljesen kivagyok a gondolattól, hogy megtegyem.

nyilván meg fogom tenni.

de miért kell mindennek ilyen elhúzódva megvalósulnia, amibe belefogok?! so tired of that.

nem segít, hogy a pasi nem akarja, hogy menjek és így abbahagyta a basztatásomat és a maga módján próbálkozik - és én érzelmileg gyakorlatilag "visszaestem" abba, hogy ők a családom, ez az otthonom és az életem... függetlenül attól, mit tudok-gondolok az eszemmel. 

nem kalkuláltam bele, hogy ilyen történhet még bennem azután is, hogy szerződést kötök, és sokszor óriási szégyent érzek, mert ennek nem így kéne lenni ugye.

azt hittem, az a helyzet, hogy a pasi csak rámtolja a szakítás felelősségét - ehelyett, mint kiderült, ő csak játszmának használta  ... és a szakitásom is először annak tekintette, tőlem amúgy függetlenül (én nem szoktam ilyet, de hát nem ismer vagy ért, se magát, ugye)... 

most ugyanúgy élünk, mintha nem történne épp, ami, és képtelenek vagyunk érdemben újra beszélni róla... ugyanúgy rengeteg időt töltünk együtt, séták, összebújva sorozatnézések, bevásárlások, változatlan gyerekezések, ... megyünk a családjához, ismerőseihez, még a jövőre vonatkozó narratíva is közös, annyira nem sikerült ezzel megküzdeni még. erős wtf.

de már egyre többször tudok gondolni a dologra újra anélkül, hogy azonnal sírni kezdenék, és kényszeresen elterelném a figyelmem... és néha átmegyek pár holmival, múltkor 40 percig álltam ott fejben rendezgetve a bútorokat (sehogy se jó mégse) ..

ez a szakasz nem volt a tervben, hogy finoman fogalmazzak. azt hittem, azzal, hogy nyíltan aláírok egy szobabérleti szerződést és közlöm, hogy elmegyek, már sinre kerül a folyamat. erre visszafejlődés van...

amúgy arra is rájöttem, hogy ha az adhd-m ríl - márpedig továbbra is minden erre mutat, minél többet tudok róla -, akkor azon gondjaim egy nagy része, amit az élethelyzetemnek tudtam be, nem is attól van, és így nem is fog javulni, ellenben xtra nehézségként kell majd számolni vele a gyászfolyamatban- recoveringben. sőt, már most is óriási akadály egy csomó onnan jövő működésem... (eddig más dolgoktól féltem illetve máshogy, de sokmindent félreértettem, hogy miért van és hogyan...)

hát fckyh.

mintha önmagában elveszíteni nagyjából minden fontosat nem lenne elég nehéz.

légyszi, ne írjatok semmi véleményt (hogy ez így nem jó, stb), semmi  "mit és hogy kéne tenni" dolgot, nem kell "megszakérteni", abszolút nem vagyok rá nyitott, az eszemmel mindent tudok én is, sőt, nyilván jobban, mert nekem megvan az összes infó...

soha semmi nem úgy ment az életemben, ahogy " tankönyvileg kellett volna", mért lenne ez más, ugye. fordítva vagyok bekötve, vagymi.

lényeg a lényeg, felkészületlenül ért sok dolog, és most egy számomra váratlan, béna átmenetben vagyok épp. de ez (is) baromi fájdalmas és nehéz, csilliárdszor belehalok mindenfélébe, miközben tele van pozitív közös élményekkel, (nem szexuális) intimitással, ami csak még nehezebbé teszi...

elég magányos vagyok ebben, de úgy néz ki, találtam végre pszit szabad kapacitással.

work in progress, sok-sok belepusztulással.

miahelyzet-holvoltam

 Elköltözöm.

nehezen kezelhető kettősség

az gyermek kérésére a hétvégén megnéztük az (újfajta) énkicsipónim karácsonyi részét (megint), ami neki óriási kedvenc - és mivel észrevettük, hogy kijött az új évad, néztük aztán összebújva, családilag azt is. (volt benne a végén újra havas rész, juhú.)

végre kidíszítettük a lakást. együtt. idén megextrázva, mert egy egész karácsonyi falus polcot álmodott meg egyedül, ami amúgy szép is lett. ablakmatricák is pipa, de már úgy tűnik, unja, jövőre saját készítésű lesz, azt beszéltük az apjával. 

közben meghallgattuk a michael buble albumot, amit nem ismert még, 2x.

kínlódva dugdostuk az egyik leendő ajándékát, amiért most kellett elmenni átvenni, de csak egy zacsiba csomagolták doboz helyett. (nem látta meg... jó lesz.)

megettünk egy egész rúd (bolti) diós bejglit... (és gyorsan vettünk helyette két újat jövőhétre, mert nagyon ízlett...)

egyben ugyan, de elolvastuk az adventi mesekönyv ehétvégi vonatkozó fejezeteit. a karácsonyi malac és liba részt is (ami az enyém), mert csodacuki...

nehezményezte, hogy nincs igazán téli hangulatú társasunk... (aztán semmivel se volt alkalom játszani most, de amugy tényleg nincsen...)

beüzemeltük végre a múltkor elfelejtett adventi koszorút is, miután vettünk hozzá olyan negyedik gyertyát, ami már passzol méretben - és rituálisan meggyújtani is eszünkbe jutott, egyből ugye hármat. (a fényénél olvastuk a malacéslibát, stílusunk az van ugye...) (ő hozta oda.)

ésss sütöttünk mézeskalácsot, mert annak nagyon-feltétlenül bele kellett férnie, úgy szerette volna, ki tudja, miért. vettünk (idén először) díszítőket hozzá, kicsit még azt is tudtuk használni, mielőtt letelt a hétvége .. még a külön, apának meglepiként kreatívkodott, hármunk nevével díszített, szabadkezű szivet is ki tudta húzni színessel... (magánakció volt tőle, ő ilyen kis cukiskodó fajta..)

aggódott, hogy el tudunk-e annyira pakolni a sarokból, hogy odaférjen a karácsonyfa. (mi jobban aggódunk, de valahogy nyilván el...)

azzal álmodott, hogy azt hozta a jézuska, amire vágyott.

ilyenek.

szóval hangolódunk, várakozunk, éljük a kis családi ünneplő hármasunkat - közben meg én a hátuk mögött kiadó szobákat járok nézni.

hesteg jajj.

the time of joy - its beginning

 vagy mi is a december...

rólam lehet tudni, hogy hangulat-, így persze ünnep-, és leginkább karácsonymániás vagyok. na jó, nem, ez egy csúnya szó rá, inkább mondjuk, hogy a legesleges-legkedvencebb történésem az évben.

na, hát az gyermek még nálam jobban is oda tud lenni. (már novemberben karácsonyi filmmaratont tartott az anyjával...) és már (elő)karácsonyi fellépésük is volt az énekkarral, szóval nem annyira érthetetlen...

ezen a hétvégén pedig nálunk már mikulás-várás volt. ami felnagyitódott az évek során, és valahogy már összefűződött a karácsonyvárós ünnepi időszakkal...

és hát azt hiszem, kimaxoltuk.

rituálisan lecseréltük a bejárati ajtódíszt a rénszarvasos-csengősre.

van egy darabokból álló összeillesztős mikulásfej-hűtőmágnesünk, előszedtük. vannak betűmágneseink, új  kiírást csináltunk... vannak jegyzetelhetőek... azokra is írt a mikinek...

meg használatba vettük a mikulás díszpárnát, és a karácsonyi takarókat... körbeörömködtük az új, nagy, teleszkópos lábú rénszarvas figuráinkat...

karácsonyi pulcsiban volt _minden nap_, sőt, nekem is elő kellett túrnom, és ki kellett mosni az idei, egyforma rénis pulcsinkat is, hogy legalább vasárnap kicsit lehessünk benne... (tavaly nagyon szomorkodott, hogy csak nekem vettünk, gondoltam, kedves lenne idén neki is, és hát igen.)

elolvastuk a Mikulás és a varázsdobot.

van egy kis mikulásos válogatásos füzetkéje, abból is olvastunk-énekelgettünk... (míg a nagynénje be nem szólt, hogy kornyikálunk. pedig mi tök élveztük...)

szineztünk együtt a karácsonyi színezőbe... (vagy azt már előző hétvégén? nem is tudom...)

akartunk csinálni papírhópihéket, amiket a suliban gyártottak előtte, de spontán felidézve csak csipketeritőket, társasjáték táblát, denevérmintás izéket meg ilyesmiket sikerült... ezen sokat nevettünk persze, de hópihénk az nem lett.

megnéztük együtt is azokat a télapós filmeket, amiket otthon talált, és szeretett volna velünk is.

néztünk angiebellemare-t (vlogger), amit halloween környékén nem engedtem előre megnézni, de észbentartotta - na, az most pont nem jött be neki annyira, de pipa a listáján... (a halloween-i lakásdekoros vidiket viszont ősszel szanaszét néztük, mert azok nagyon. onnan szedte a bunkiépítés ötletét is, amit végülis élveztünk, szóval thx angie...)

(igen, mi tök komolyan épitettünk halloween-i bunkit otthon (az ágyból, afölé-köré), és abban kuckózva néztünk meg egy halloween-i hangulatú minisorit, amit szintén ő talált, és nagyon lelkesen osztott meg velünk...)

na és persze nosztalgiáztunk, hogy' volt az előző években, izgultunk, vajon idén is tud-e előbb jönni a mikulás, 

aztán meg örömködtünk, mert persze tudott.

(jó, hát mi, felnőttek inkább kordában igyekeztünk tartani az ő izgatottságát, meg kommandóztunk, hogy meglegyen a varázslat, mert még hisz benne, ... de hát ez ilyen.)

utána nyilván olvastuk az ajándékkönyveket, még vagy háromszor a mikulás levelét. (ezek a varázslatos ajándékozók szivesen üzennek, egyszer apa még e-mailt is kapott a jézuskától...) (ne kérdezzétek.) ittunk az ünnepi bögrékből és összeraktuk a szép kis habkarton-házikót (pepcós 3d puzzle), ami tavaly akkora siker volt, és ugyan én sajnos hiába vadásztam az ideit a boltokban, de a mikulás szerencsére meg tudta hozni. (khm, khm.)

(kitettük a tavalyit is, komplett karácsonyi falu kezdemény...)

közben kicsit beteg is volt, igy bár a nagyiékhoz meg apa barátaihoz azért át kellett menni mikulásozni, a vasárnapot már otthon töltöttük, bent.

na, de mindez organikusan alakult, persze voltak ötleteink, de főleg az ő lelkesedését követtük le... sose gondoltuk, hogy mindjárt 9 évesen még ennyire hinni fog, de ha már, hadd csillogjanak még azok a gyerekszemek, ugye.

szóval, bár én nagyon rossz passzban vagyok, az ünnepvárás csak elérkezett hozzám is, mégpedig azonnal fullosan.

eltűntem

mert sok-sok minden nehéz most nekem és eléggé szét vagyok esve.

ami állás eddig volt, arra nem engem vettek fel, ami kiadó szoba eddig volt, oda nem engem választottak, a magánéletem és a működésem is kész csőd... 

és szóval ez mind nehéz.

lógok magamnak és másoknak is annyi mindennel...

próbálkozom felszinen maradni és megoldogatni, amiket kell, de ez van...

de BIG NEWS: 

voltam pl egy szakmai képzésen felnőtt adhd témában - és mostmár atomtutira biztos vagyok benne, hogy az vagyok. 

szóval mostmár tényleg ilyen szemmel figyelgetem magam. 

és kb így: oké-oké, ez vagy az rettenetes, de ha onnan nézzük, hogy adhd-val élek, tökéletesen érthető. (elfogadni persze xtrém nehezemre esik attol még.)

például egy dolgom volt az ingyenbérlet fenntartásához, elmenni 1, azaz 1 db konkrét napon a hivatalba.

éss teljesen megmagyarázhatatlan módon sikerült egy random rossz, ráadásul későbbi dátumot felírnom a naptáramba.

minden stimmelt, emlékeztetők beállítva, ügyesen néztem a naptárat és már előző nap felkészültem, előszedtem a cuccokat meg minden... na, és akkor láttam a papíron, hogy miap.csa.

csak két és fél hetet tévedtem, természetesen szó nélkül, szankciósan kivágtak a rendszerből, minimum 60 napra.

vállveregetés.

de ugyanígy megcsináltam, hogy az egyik állásra, aminél vártam, hogy behivjanak, nem is pályáztam, csak úgy emlékeztem, hogy megcsináltam.

wtf?

közben vannak jó dolgok is, haladgatok is, de ó, hát tudjátok... ezmiez az egész. nem ez életem idòszaka.