örüljünk is együtt

hogy ennyire megtaláltam a dolgokat, amik megtartanak és töltenek. (tudniillik főleg odakint mozgás.)

hogy megértettem végre, mi a fsz az a 'mozgás öröme'.

hogy ennyire belaktam az új környezetet az úgy gyűlölt váltás után, és ennyire magaménak érzem. (mondjuk konkrétan ha azt mondják, "otthon", én a hídra és szigetre gondolok. nem biztos, hogy ez volt a terv, de medzsik.)

hogy ennyire szeretek kint lenni. a szelesen kívül igazából minden időben..

hogy ennyire szeretek menni-menni, a zenéimmel.

hogy fixen vannak zenéim.

hogy van könnyem, közben, ha kell.

hogy tudok viszont emberekkel is menni, zene nélkül. (mondjuk ott értelemszerűen nem sírok. sőt, többnyire nevetek.

hogy annyit nevetek.)

hogy lettek ezek a random újabb emberek, akikkel lehet dolgokat csinálni is, dumcsizni is, és akikkel lehet, hogy végülis barizunk mostmár lassan.

hogy idáig fennmaradtak a társasossrácos pizsipartik.

hogy ennyire jó társasozni és ilyen sokat lehet.

hogy ennyi magamban-időm is van.

hogy ennyiszer volt szép az idő ilyen hamar.

hogy lehet menni túrázni, kirándulni, természetbe is...

hogy létezik a csakazenyém-lakás, a biciklin suhanás, a texturált sétány, meg a vìz és a hajók, az ismerős fák-bokrok-füvek, és a környéki madarak - és hogy ez még mindig minden körülmények között érték nekem... 

hogy ... jó, azabaj, hogy meguntam ezt a posztot és mennék inkább, haha. azért nagyolódik el.

soroljam még a cukcsi unokaöcséimet meg a gyereket meg a kollektívnek tűnő közéleti reménykedést? ...

hagyjukismindegy, sejtitek ti, hogy ezek is.

de hogy: jó vibe-ok is vannak.

(csak a nyomorkák ne lennének ugye.)