mostmár szerintem meggyógyulok (múltvasárnapi poszt lehet kb?)

(vagy 7fői? nem tudom, de úgy valahogy, azota xtrasokminden történt.)

há' gyerekek, hirtelen így egy laza másfél hét kiesett az életemből.

egy erős inditás után úgy tűnt, pikk-pakk átmegy rajtam, pont annyira voltam rosszul, hogy érezzem, hogy beteg vagyok, de ne legyen magától értetődő a szervezetemnek feküdni, mint egy szottyadt krumpli... engem meg ismerünk: állandó visszatérő ingerenciám van csak ugy menni-menni.

szóval amikor reggelente felébredtem a felettem épp zajló lakásfelújítás kedves (not) hangjaira, általában nem kellett sok, hogy jó ötletnek tűnjön ugyanúgy kvzni menni, ahogy szoktam, ha már otthon megmaradni nem lehet, de és akkor már egy kis levegőzés, ki a szigetre, de és ha már kinn vagyok, némi helyben nézgelődés, boklászás, egy kis (nagy) séta... meg "hát be is kéne vásárolni" felkiáltással elmenni gyorsan (lassan) boltba, egymásután véletlenül többe is akár, mert elfelejtettem, nem kapni olyat, pont nem volt, mégiskell...

meg akkor már, ha a szerelősrác bekanyarodott kicsit hozzám a városba, mert úgy éreztem, egy sétára már jó vagyok, nyilván marasztaltam, nyilván csakmégegykicsiiit.

miközben végig borzasztóan éreztem magam, mert hát csökkentettmód, meg így emberek közé se mehetsz...

na, ésss aztán nemhogy mégjobban, hanem egyre-egyre rosszabbul lettem, pár nap után ott találtam magam, hogy ennek a fele se tréfa, és belekényszerültem az ágyba, szigorúan kv- és mászkálásmentes full gyógyteázós-stbs mijfsztörténik krumpliskodásra.

szerencsére az életke valami csoda folytán mégis megkímélt, és már csak néha fúrtak kicsit, és még azt az órákhosszat tartó, kizárhatatlan, folyamatos, percenkénti 4-5 gyors egymásutánbani kalapálást is letudták addigra. (valami parkettát raktak le, de óraberben, énmondom...) 

pedig egészen kétségbe voltam esve, hogy ilyenkor mi van - most buszozzak le vidékre hulla betegen a szüleimhez, hogy mindenkit is megfertőzzek ott is meg útközben is, vagy hogy lehet ezt kibírni?!

de pont, pont abbamaradt a durva rész.

na, hát engem ez a tartós parkolópálya nagyon megviselt.

eleve kosz volt meg rendetlenség, ugye - az mind ott várta végig, hogy "visszatérjek", ami eleggé nyomta lefele a közérzetem, betegen én gondolkodni se tudok rendesen, így semmi, ami agyat igènyelt volna, nem intéződött, se kariajik, se ... semmise, na... ilyenkor lefoglalni se tudom magam értelmesen, mert csak túlélek és várakozom, meg pont egy csomó progi lett volna - egy beszélgetés, amire nagy optimistán vettem jegyet, 3 különböző társasjátékozás (abból az egyik amolyan randiféle), egy bicós-pizzázós esemény (az elmaradt ismerkedősdi helyetti újabb elmaradt ismerkedősdi), nadrágvadászat (tenyleg nincs egy olyanfajta darabom se, 1 db feltűrögetett mom-ot meg kínomban megint skinnyt hordok, de abból is már csak kb 2 van, ami vállalható), aláöltöző-keresés (nem mintha szabadna mostanában újra bringáznom, ugyanis az történt, hogy 2 hét kihagyás után csak elmentem és egyből aznap estére lettem beteg, szóval ezt a vágyam most fenntartásokkal kezelem), garázsvásár (társasok, de akkoris, ne kerdezzétek), a voltmunkatárs-barátomhoz is be akartam volna menni végre, 2 adventi vasárnap és a teljes mikulásozás megélése, az arra-bevásárlás, a dolgok gyerekekhez-lejuttatása, volt egy olyan meló-hirdetés is, amit meg akartam érdeklődni, de az is holvanazmár, meg kitudjamégmik, no és a legfontosabb: a volt anyósom temetése.

mert igen, végül azt is ki kellett hagynom.

sírtam miatta, 2x is.

nem láttam így a gyereket se.

sőt, ami nagy baj - nagyon begyorsult a szerelősrácos történet is,

mert 0-24ben csak magamban szenvedtem, úgyhogy sokkal közelebb engedtem, mint akartam, mert ... jólesett, mert gyarló vagyok, és mégjobban vágytam a törődést, figyelmet, kapcsolódást és se mással kiváltani, se lemondani róla nem tudtan, és organikusan többet, jóval többet kezdtünk érintkezni, mint normál esetben tettük volna, mert minden estém szabad volt, amikoris munka után hazafele fel tudott hívni.

miközben meg az informatikus sráccal tal meg pont elmaradt, aztán a "pótlás" is elmaradt, így azután, hogy csúsztatva találkoztam velük, most csak nyílt ez az olló, egyre-egyre, holott én úgy éreztem, és egy véletlen telefonbeszélgetés óta tudom is, hogy igenis mind a kettejüket jobban meg akarom ismerni, és mind2ejükre szeretnék rálátást, nem bírok "megállni" a szerelősrácnál.

és ha nincs ez a betegség, olyan szépen kimozogható lett volna ez...

így meg olyan nagyon beszorultam hirtelen ebbe a teljesen abszurd helyzetbe, hogy hát a szerelősrác az nagyon sokat tesz érte, mostmár egeszen direkten mederbe téve, hogy "megnyerjen magának", de én meg nem és nem és nem tudok belemenni, 

holott lehet, hogy ez itt most életem utolsó lehetősége,

de akkoris azt érzem, hogy én csak el szeretnék lenni mindkettejükkel, ismerkedgetni, dumálni, mert mindketten érdekelnek, ugyanúgy kedvelem őket, igazából mind2őhöz vonzódom is, azt hiszem, éssss mind a kettővel szívesen töltenék időt, 

de hadd ne kelljen ennél többet tudnom most...

hadd ne érezzem már azt az időnyomást, meg azt a súlyt, hogy talán sose lesz többet ilyen, hogy nincs már idő újra rosszul választani, hogy valoszínűleg most van utoljára olyan életemben, hogy egyáltalán vannak, lehetnek még opciók, mielőtt kiesek a "piacról", hogy most még pont észrevesznek és most kéne szétnézni rendesen, hátha kapok olyat, aki a lehető legjobban megfelel a "vágyaimnak", aki mellett tuti nem fogom azt érezni, hogy bárcsak kivártam volna, hogy mi lett volna, ha esetleg jön olyan, akivel jobban passzolnak az akármik, ... 

és most kéne, de nagyon kéne "érteni" ehhez - hogy mit erdemes figyelembe venni, mi számít, mik a realitások és mik csak illúziók meg fals vágyak, kapaszkodókat szeretnék meg tükröt, viszonyítási alapot, információkat,

és embereket, akikkel alaposan át tudom beszélni ezeket, hogy ne magamban őrlődjek, de nem csak azalapján, amit itt random megvillantok, hanem rendesen, reszleteiben,

ésssss nagyon, de nagyon szeretnék egy pszichológust, aki segít integrálni azt a kib.ott tènyt, hogy a hónapban 39 leszek, miközben életszakaszilag a 28-32-nél járok, és most kéne még csak annyinak lennem, de nagyonmax 35-nek. aki átsegítene az ebböl fakadó pánikon és qrvanagy gyászon, hogy a testem nem tudja már megadni nekem, amire annyira szükségem lenne - az időt és a valódi választási és keresgélési és kitapasztalási, tanulási lehetőséget. hogy löttyed, plöttyed, ráncolódik, és tudjuk jól, hogy határán van mindjárt a leszólìthatóságnak.

na és ennek a mérhetetlen fájdalomnak és befogadhatatlan mértékű parának a megküzdését, ezt én nem tudom egyedül megdolgozni, azt érzem.

s közben, bónusznak teljesen abszurd módon, másfél hónap nokontakt után megjelent a messengeremben a biciklis srác is, hogy ha meggyógyulok, átjönne leszedni rólam kicsit a bugyit,

amit hát nyilván ne,

de azóta pláne tudom, hogy szarazegész, úgy, ahogy van, és valami nagggyon nem stimmel (még? vagy csak úgy általában) velem, meg úgy semmivel se amúgy, és hogy jutottunk ide?!

mert igazából én még mindig csak őt akarnám, teljesen irracionális módon, még annak tudatában is, hogy olyan opció ugye nincsen és sosenemlesz.

és amugy persze, legyenek fiúk, ne tűnjenek el, legyen meg az érzés, hogy érdeklődnek, kellenék, first time evör vannak valódinak tűnő opcióim,

de sehogyse jó ez, és így nem lehet, és mitörténtitt, és ... szóval hogy minden összekuszálódott meg eszkalálódott itt 2 szempillantás alatt, és

#kedvesuniverzum, mert ez se jó.

(ez is el van b.va, na.)