megakadtam (át meg át meg átírtam, pontosítgatva, bocsi)

az elmúlt hetekben ugye irtó sok dolog történt szuperintenzíven, kevés alvással, mindenféle szélsőségekben ingázó érzelmi hatásokkal, számomra megterhelően,

ésss aztán persze ennek le kell(ene) csapódnia.

részben szerintem meg is történt,

viszont nekem gyanús, hogy még itten ez nagyon nem a vége...

most éppen abban vagyok, hogy megint nem tudok fókuszálni. nem tudom kiírni se magamból, rendezni, összefoglalni se, egyik részét se, egyszerűen túl sok.

egy qrvanagy zizegő káosz bennem az egész, ami most megragadhatatlanul, ülepíthetetlenül túl sok.

az elmúlt napokban rengeteget sírtam.

mondtam tegnap vicceskedve, hogy "még csak nem is járunk még ezzel a legújabb csávóval, és ahogy áll, nem is fogunk, de már annyi dráma volt, hogy bőven vetekszik a bringás csávós majd' egy évvel... most is 5 napja sírok miatta. vagy wait, csütörtök van? akkor már 6. és elég nagy rá az esély, hogy épp eltűnik, csak ezúttal rendesen." 

(egyszer már elkezdett ghostolni, random eltűnt egy időre a hétvégén, amiből én hoztam vissza,  szuperügyesen rájöttem, mi történik és miért és hogyan kommunikáljak, hogy ha menthető, akkor mentődjön, de ez most abszolút kontrollálhatatlan már...)

(adok valamennyi esélyt, hogy még ez valtozik, de őszintén, nem sokat.)

jó, nyilván nem csak a csávó miatt sírtam, hanem nemsoká már egyben miatta és a bringás srác miatt és az ex és az összes ffi miatt, és aztán legeslegfőképp magam és a működéseim és az életem miatt...

mondjuk ez a csávó (is) irtó durván hatott rám és megkavart mindent, majd benyomta az összes létező gombot rajtam és most tegnapelőtt este menetközben kiszállt a csetünkből, és simán csak ignorálja az üzeneteimet (nem bombázom, mielőtt még..) és kb a puszta létezésemet is, egy ki...tt félreértés után - igen, már megint.

már megint én mondtam valamit, vele már másodszor ebben a rövidke pár hétben, ami kiverte a biztosítékot, ami nem úgy jött le a túloldalon, ezúttal cseten, ahogy bennem volt, ahogy szántam, ... és amit ezekszerint nem óhajt viszont tisztázni.

(az előzőt ugye még sikerült megbeszélnem vele és helyre is tevődött egyből, amint végre felszínre került. de ott volt részéről is kezdeti törekvés, csak velem pont nem lehetett, mert be voltam csípve akkor, és nem tudtam érdemben megfogalmazni jobban, hogy what, szóval az úgy fair enough volt. de ez most nem. 

mondjuk akkor is az volt, hogy én másnap felkeltem, rájöttem, hogy igen, azt ott helyre kell tenni, vártam, hogy megbeszélhessük, csakhogy ő csak simán nem beszélt már velem. de elég motivált volt, mert mikor végre kiderült, hogy tenyleg az a baja, és jeleztem, hogy igen, az ott elég szerencsétlen mondat volt, és szeretném tisztázni, már dobta is fel a személyes talt fél óra múlvára...

tán az a különbseg, hogy akkor még nem volt szex, azóta meg már igen. mindig mondják, hogy nem szabad ilyen hamar, mert bezuhan az érdeklődés, de azt nem mondják, hogyan ne. már majdnem belehaltunk, hogy nem csináljuk, kb.)

most azt hagyjuk is, hogy ezekszerint igaza van a kivizsgálós nőnek, és én tényleg folyton beleakadok másokba (feltételezte ő, a szerinte kommunikációs meg infófeldolgozós eltéréseim miatt, én így bólogattam, hogy szerintem meg dehogyis, de hát ez tényleg a sokadik, ahol rohadtul félre vagyok értve a csetpartnerem által, pl, szóval...)

de hogy hogyan fogom én ki mindig azokat, akik zsigerből nem akarják tisztázni, megbeszélni?!  

akik inkább kussolnak róla (pardon, de hát tényleg), meg besértődnek, és aztán nem nyitottak az amúgy 5 perc alatt lerendezhető helyretevő átbeszélésre, meg lezárnak érzelmileg egyből meg "akkor inkább hagyjuk az egészet".

a bringás srác se, végülis a fiú se (bár az ott véleményes, mert tényleg olyat mondtam, de nem is hiszem már, hogy az volt a baja csak, inkább maga a helyzet, amibe csöppentünk és az éretlensége), ez a csávó se, és pláne anno ex se voltak hajlandók... hanem "elfordultak", "kivonultak" inkább, én meg ott maradtam a saját kínzó félreértettségemmel és csalódottságommal (vagy persze a bármilyen igényemmel, problémámmal, megbeszélendőmmel, nekem rossz dologgal...)

hogy miért nem lehet simán csak megbeszélni...

mi az, hogy "ha probléma van, az már régen rossz..." (ez mondjuk pont nem ez a csávó volt), miközben ezek mindennapos sima átbeszélős szituk, meg csak még nem ismerjük hozzá egymást eléggé, meg cseten nincs meg a nonverbális infórész, meg folyamatosan alakítani kell a dolgokat egymáshoz egymás visszajelzései alapján és csók... 

meg mi az, hogy "most már feszült vagyok, már kiállhatatlan lennék, úgyhogy ma-most inkább mégse találkozzunk"...? hát ez nem valami olyasmi, ami stabilan úgy marad, az érzelmi, hangulati állapotok folyton változnak és alakulnak, alakíthatóak... megbántott valaki valamivel, átbeszéljük, feloldjuk, máris változik... 

meg amúgyis mi az, hogy "feszült vagyok, kiállhatatlan lennék"?! whaaat? hát én lehetek akármilyen feszült, alapvető szabálya az èletnek, hogy nem verem le a másikon, senkin... énnekem rossz, okk, de attól nem bántok másokat...

nekem ez mind óriási wtf.

már az is, hogy szétfele húzunk feszkó, konflikt esetén, nem a mihamarabbi megoldás, helyrebillentés fele... 

(asszem, nekem nagyon szimpatikus a "nem fekszünk le haraggal" szabály, mint az egyik mondásként terjedő "a jó házasság titka"... mert hát tényleg nem. kell idő? oké, ez elvileg legit, ha nekem nehéz is... de legyen definiálva, hogy mennyi, meg jelezve, hogy aztán újra tal a közös erőtérben, és megbeszéljük... meg azért ne ilyen sok, ennyit én nem bírok el...)

hogy nem kommunikálunk is mi...

hogy elutasítjuk a másik fèl kommunikációs meg megoldásra hívós kísérleteit ..

hogy nem olvassuk el az üzeneteit, miután egy ponton egyoldalúan kiszálltunk a beszélgetésből, mondván, "most ezt hagyjuk inkább, visszamegyek a saját elfoglaltságaimhoz és leteszem a telóm, szia" és aztán ennyire nem jövünk vissza ...

hát ha nekem valaki azt mondja: "ú, bocsi, ezt én nem úgy szántam, nem úgy értettem, nagyon félrement valami itt cseten, látatlanban, hadd magyarázzam meg, tisztázzam, beszéljük át", arra sose mondanám, hogy _nem_.

_nem, mert feszült lettem tőle._

hát pont ezért hadd tisztázzam, hisz bántott téged, feszült lettél tőle, ráadásul "véletlenül"... pont azért tegyük minél hamarabb helyre...

mért mondanám erre, hogy _nem_?!

az egész annyira váratlanul ért, pláne úgy, hogy már az ajtóban álltam felöltözve,  hogy még sétáljak, vagy bringázzak-e egy rövidet vagy már ne menjek csak a boltig, mert nemsokára találkozunk ugye, csak az a kérdés, mikor nemsokára.

és akkor így a semmiből hirtelen odáig eszkalálódik egy az időpontot pontosítani próbáló csetes félreértés, hogy másfél napja ignorál, kitudja, lehet, hogy mostmár örökre. 

miközben meg óriási vonzalom volt meg közelségérzet meg "otthonosság". (mondjuk utóbbi gyanús is volt, hogy ismerve a korábbi, megszokott közegeimet semmi jót nem jelent... de azért reménykedtem, hogy csak a testi kémia csinálja.)

wtf.

wtf?!

szóval...

azért ne csodálkozzunk annyira, hogy sírok miatta.

így leírva, átgondolva, végülis ez tényleg egy olyan működés, ami nekem amúgy nem kell... voltam ilyenben eleget. totális ellentéte mindennek, amit én egy emberi kapcsolatban várok. szóval ha ő rendszerszinten így működik, nem csak helyzetileg-esetileg még most itt az elején, a 'nem ismerjük még egymást, csak nagyon fellángolódtunk és túl hirtelen éreztük túl közel a másikat' szakaszban, legalább hamar kiderült és megkímél minket a további fájdalmaktól.

no persze attól a veszteségérzetem, csalódottságom még ugyanaz, hiszen valami nagyon jóról derül ki épp, hogy nem lesz / nem kéne legyen többet, hogy nem működik-működne, pedig én még annyira, de annyira vágynám...

mindenesetre tegnap találkoztam egy barátnőmmel, akivel jó rég utoljára, jó nagyívű updateket toltunk, 

és hitetlenkedve hallgatta, hogy én mostanában ilyen oldschool módon keveredek össze férfiakkal és kerülök randizásokba', 

hogy a villamoson, meg csak megyek az utcán...

erre miután elbúcsúztunk és elindultam unokatesómhoz társasozni, az odaúton megint utánamszaladt egy srác elkérni a számomat.

én nem tudom, szép se vagyok*, öreg is, és hát én csak odamosolygok emberekre, mèg az is változó, milyen intenzitással (az ominózus szivetfájdító csávóval nagyon, ragyogva, ezzel az esti sráccal ippenhogycsak...),

de ez így most vicces is volt meg rohadtul jól is jött.

persze lehet, hogy nem keres utána, ő már a 3. lenne, aki aztán nem,

de hát attól még pozitív élmény és jól esik.

((*: jó, azért viszonylag sokszor gondolok rá, hogy ez így mégiscsak egy elégjó look lehet, és az alakom, a sziluettem az abszolút rendben tud lenni ruhában, pl... szoktam tetszeni magamnak a tükörben, még a kóci hajkoronámmal is oké tudok lenni.. de azért a széptől messze vagyok, na... a feszestől és az elégfiataltól meg pláne. és ez is borzasztóan ketyeg.))

jajj, nagyon beakadt ez az új csávó... is, akárcsak a bringás srác, brutál kémia meg elképesztő intenzív megélések meg élmények voltak vele,

meg nagyon fontos dolgokat nagyon be is mozgatott ... 

és nagyon fontos működéseimet lehetett megtanulmányozni élesben-élőben, hogy ne csak találgassak-feltételezgessek visszaemlékezésekre alapozva, amik mind pont nagyon jókor jöttek a kivizsgálósdihoz,

ami meg ugye az életemet totally meghatározó, elsöprő, nagy horderejű történet... (jelenleg a fő, ha látszólag a háttérben fut is épp, és a felszínen elviszik a showt a mindenféle vágyott péniszek...)

meg ott a sikítva szeretnék kiszaladni a világból érzés is az életem miatt, meghatározóan,

a semmi nem megy, ill hát minden máshogy megy,

meg ott a hugoméknál megélt "már akkor konkrétan potyogtak a könnyeim, hogy megúszhatatlanul menni kell pár napra, mikor anyám egyeztetni próbálta velem a mikort" xtrém és sokrétűen megterhelő múlt7elsőfele...

a kishugom szerint "nem lehet, hogy ez így túl sok?" hát de, nagyonis lehet. 

konkrétan az.

és igazából senki nincs, akivel igazán, rendesen beszélni lehetne róla, 

csak ahhoz képest kis részletekben szétszórva emberek közt, mert az is bőven túl hosszú és részletes és belefárasztós objektíve... 

és leginkább próbálom csak az akut kríziseimre tartogatni a társas támogatás igényemet, amikor már kb belepusztulok, ha nem beszélhetek róla valakivel, pl a csávóról, mikor épp random nyom egy satut a nagyonjóból, 

de ennél úristen mennyivel több dolog van bennem és nyomaszt és kívánkozna ki másoknak ventillálásra, átbeszélésre, kiált empatizálásért és validálásért... és hát ezt senkitől várni nem lehet. összessegében csak én vagyok rá, a fejembe zárva, kb.

és ez nagyon fájdalmas és magányos így.

viszont nem minden akut krízis, akkor se, ha sorjáznak...

a zokogások egy része healing.

vannak nagy, krokodilkönnyes, kiszakad a lelkem is típusú zokogások, amiket annyira megúsznék, de közben annyira azt érzem, hogy ez így van rendben most...

valamerre biztos tartok.

elképesztő intenzitással.

csak nem látom, merre - úgyhogy leginkább igyekszem ezerrel hinni, hogy jófele.

work in .. progress?

nohát... ez egy jó random strukturálatlan ezt-azt kiragadós zanza lett, srry,

de mint mondtam az elején: valahogy most nem megy rendesen.