szóval az úgy volt (még amúgy 2 hónapja), hogy a pszivel bejött topikként, hogy néha próbálok kivonódni a gyerekezés alatt, amit a pasi nem akar hagyni,
és külön nagyon hangsúlyozta, hogy jogos, tartsak, sőt, tartsak még több szünetet, igenis vonjam ki magam meg menjek el még többször,
és úgy engedett el utamra aznap, hogy kb mégegyszer kvázi a lelkemre kötötte,
majd ezután a pasi azzal fogadott otthon, hogy elesett biciklivel és ...
guess what ...
éjjel (már a kórházban, nyilván) kiderült, hogy _eltört a könyöke_.
komolyan, ez így megtörtént.
úgy, hogy másfél nap múlva megint épp jött a gyerek bő egy hétre.
úgy, hogy a nyár legbrutálabb kánikulája volt.
és a pasi nemhogy a saját szokásos részét nem tudta vinni a gyerekezésnek a gipszében, a fájdalmaival,
de napokig még a gatyáját is én húztam rá föl. (mert amúgy nem hajlékony semennyire kb, ellenben magas...)
szóval szünet, meg kivonódás, na az nemigen lett. (nemhogy több, ugye.)
meg persze otthon még éjjel is 30 fok volt, nappal nem lehetett megmaradni, és (mivel nem vezetek) csak elviselhető bkv-távolságban lehetett légkondis programokat keresni, strand is kilőve, vidékre se tudtunk így leutazni, ahogy előtte terveztük, ... meg voltunk lőve kb.
(az első napi program jobb híján egy vészhelyzeti plázázás volt, konkrétan - nézelődéssel, turmixozással, mekivel .. a gyerek persze élvezte, nem kell aggódni.)
nem mondom, hogy nem éreztem magam csapdában. de lehoztuk nyilván.
csak muhaha.
sokszorosan muhaha, hogy a pasi így természetesen mostanáig táppénzen volt, nagyrészt itthon, velem, ebben az egy szobában, akkor is, ha épp nem gyerekeztünk. és ha én hallani akartam a saját gondolataimat, úgymond, akkor el kellett menjek valahova - aminek ő sose örült, jött a kérdezgetés, a morgás, bűntudatkeltés, s persze jött a totális "vissza-bevonódás", nyakig merülés, s végülis az önmagam és a "különülős céljaim" elveszítése, szem elől tévesztése, ... és most azt se tudom már, merre vagyok arccal előre, komolyan.
a cél, az őszi kvázihatáridő még áll, csak én vagyok szerintem hátrébb, mint júliusban voltam.
(most mondjuk épp ébren vagyok _még_, szerintem mert úgy felkavart a mai pszi, más 5letem nincs. amúgy aludni azért szoktam.)
de majd folytköv máskor.
(de hogy így mennyi erre az esély?! és vicces az is, mennyire beillik a sorba, amit épp akkoriban fejtegettem egy barátnőmnek, hogy úgy általában sok fontos dologban peches szoktam lenni - pl sorra rossz pszikhez kerültem, amikor lett egy jó pszim, az autóbalesetet szenvedett, a munkahelyen kifogtam az egyetlen rosszindulatú kisfőnököt, meg még sok ilyen .., .. nem gondolok semmi kozmikus összeesküvést, csak azért meghatározó dolgokban bele tudtam szaladni valahogy a nemjóba....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése