2023. szeptember 4., hétfő

hát izé

kellett pár nap, hogy realizáljam, mennyire bénítóan hatott rám, ami most a blogon volt. 

semmi másra nem vágytam, mint hogy jól kiventilláljam magamból az aktuális nehéz érzéseimet, és mi is lehetne alkalmasabb helyszín ehhez, mint egy anonim random blog - gondoltam én. ezt nem viszem be így egyetlen emberi kapcsolatomba sem, és nincs most pszichológusom, aki elé odahányhatnám, de valahol nem ártana, ha kijöhetne, amúgy.

és akkor jön a presszió, hogy hagyjam abba az érzelmeim megélését és kifejezését, és cselekedjek úgy, ahogy mások szerint kéne, akkor, amikor mások szerint tudnom kéne, és ha nem, akkor... akkor vessek ugye magamra, gondolom.

mert mind azt gondoljuk, nagyon tudjuk, hogy mit tennénk egy ilyen helyzetben... 

(milyen megnyugtató illúzió, nem? amúgy én is, az alany, tényleg nagyon tudom, mit kéne tennem egy ilyen helyzetben, és még így is értek meglepetések... csakszólok.)

vagy abból indulunk ki, amit már megtettünk - a saját életünkben, a saját idegrendszerünkkel, működésünkkel, mentális és érzelmi és szociális és anyagi és egyéb lehetőségeinkkel, környezetünkkel, a saját addigi tapasztalásainkkal, valamikor, valahol. de azt (sokszor) nagyvonalúan figyelmen kívül hagyjuk, hogy ez nem kiterjeszthető másokra, mert másoknak más az idegrendszerük, a működésük, mások a mentális és érzelmi és szociális és anyagi és egyéb aktuális lehetőségeik, környezetük, az addigi tapasztalásaik.

szóval amúgy nem tudni, mit tennénk mások helyében igazából. tudni véljük, de az messze nem ugyanaz.


és sokszor tényleg ott a segítő szándék, de azért bizony sokszor az önigazolás, önmegnyugtatás is, hogy hahh, énnekem menne, velem másképp lenne, vagy a türelmetlenség, hogy hagyjon már végre a szenvedésével, oldja már meg, hogy ne kelljen ezt hallgatni, ne kelljen erre energiát fordítani.. pláne, ha nem olyan közeli a kapcsolat. még közeli kapcsolatban is sokszor megterhelő empatizálni mások nehéz helyzetével és érzéseivel, sokat kivesz az emberből, és előfordulhat, hogy aktuálisan egyszerűen nincs kapacitás. (mondjuk itt a nem mindegy, tudatosak vagyunk-e ezzel kapcsolatban és hogyan gondolkodunk róla, kezeljük, kommunikáljuk.) 

és én személy szerint általánosságban tudom, hogy ezek az élethelyzetek folyamatok, rengeteg láthatatlan munkával, és csak nagyon kevés látványos lépéssel (sokszor már csak valahol a vége felé). ás sajnos tényleg évek, hosszú évek is tudnak lenni, akár egy egész élet is.

de azt is tudom, hogy nehéz ezt nézni, frusztrálódhat az ember, megélheti a tehetetlenséget, hogy nem tud segíteni, hogy mindent megtett, és mégsincs látszatja. és érezheti, hogy nem akar már tovább erre energiát fordítani, mert van annak más, megérősebb helye is. 

meg azt tudom, hogy az automata válaszunk általában ez a felszínesebb, nemempatizáló megoldós megmondás, meg úgy is gondoljuk, úgy is "tanultuk", hogy ez így a segítség.


pedig... nos, nem igazán.

ez csak a elvárások általi pressziót teszi arra, aki csak egy védett teret szeretne, ahol kifejezheti őszintén az érzelmeit, megmutathatja a gyengeségét, és ahol így, ezzel együtt is elfogadják és megtartják (érzelmileg). 

egész más mentális állapot kell a közös ötleteléshez, a megoldás fókuszhoz. és kéretlenül osztva a mitkénetenninek van egy olyan felhangja, mintha a másik inkompetens lenne a kérdésben - mintha csakis az észen múlna az ilyesmi, vagy az akaraton...

"földbedöngölt az életed? oldd meg, nemigazmár, hogy nem tudod megoldani. ha nem tudod, fenntartjuk a jogot, hogy kifejezzük, hogy szerintünk meg kéne tudnod oldani. csak a legjobb szándékkal. de ne beszélj róla, ha nem akarod, hogy elmondjuk, hogy rosszul csinálod, ha nem úgy csinálod, ahogy szerintünk kéne. és bármit érzel is, tedd már meg, hogy megtartod magadnak... amíg meg nem oldod. ami legyen minél hamarabb. thx." - hát kb így érkeztek ezek a kommentek most meg hozzám.

és borzasztó fájdalmas volt. és borzasztóan visszavetett, lebénított, 

utána úgy éreztem, tényleg nem beszélhetek erről senkinek, ha még a külön erre dedikált blogomon se elfogadható és ott is cenzúrázni kell... és valami naaagy önutálatot, alkalmatlanság-érzést és magányt borítottam a fejemre azzal az egyetlen poszttal.


nevermind.

tudom, hogy nagyon nem így szántátok. (én is csináltam már ilyet, asszem, és én se így szoktam.)

csak gondoltam, elmesélem, hogy amúgy ez lett belőle.

14 megjegyzés:

  1. nagyon együtt tudok rezegni ezzel. nemcsak az empatizálás utáni vággyal, hanem, hogy jogod van kikészülni :) és hogy nem kell (pontosabban: nem lehet) mindent megoldani, vagy jól kikerülni belőle, van, amit elég túlélni, mert az egy érzékenyebb idegrendszernek már óriási teljesítmény. ez nem azt jelenti, hogy nem lesz jobb, csak azt, hogy a segítőknek kell veled menni és nem neked a segítőkkel.

    VálaszTörlés
  2. nadja <3 ertelek nagyon, de amit írsz:

    ez csak a elvárások általi pressziót teszi arra, aki csak egy védett teret szeretne, ahol kifejezheti őszintén az érzelmeit, megmutathatja a gyengeségét, és ahol így, ezzel együtt is elfogadják és megtartják (érzelmileg).

    ez a csoportterápia definíciója. remélem eljutsz egyszer mert biztos hasznát vennéd.
    ettől még egyáltalán nem jó ez a kéretlen tanácsadás, (néha) nulla empátiával.

    Sztem nagyon is jó uton vagy, ha már a haragszol, az már azt jelenti hogy ébredezik az erőd is.
    Drukkolok!

    (anais)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jo, ez télleg igen patoszosra sikerült. csak arra gondoltam, ami egy kapcsolatban, barátsagban elvarhato szint... de tulfogalmaztam

      voltam már csoportterápián amúgy, és tud jó lenni tényleg :)

      es köszönöm!

      Törlés
  3. Rohadt egy dolog, hogy nekimész azoknak, akik akár egy percet is szántak rád! Ember, te tényleg dilis vagy! A szó, amit keresel, köszi, hogy próbáltok segíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval ha téged agyba-főbe rugdosnak, akkor megköszönöd, mert időt szántak rád? Szerintem ha csak ennyi empátia szorult beléd, amennyi a hozzászólásod alapján feltételezhető, akkor azt ne osztogasd, hanem tartsd meg magadnak és gyűjts még hozzá jócskán!

      Törlés
    2. Nem kell hogy megkoszonje, akar ignoralhatta volna, de bocs, te mirol beszelsz, ki rugta agyba-fobe az elozo posztnal? Senki. tulajdonkeppen segitokeszek voltak es joindulatuak, es ezen felhaborodott. Na ezert gondoltam hogy ideje a valosaggal szembeneznie. A te patyolgatasod (enabling) meg csak abban segit hogy leragadjon.

      Törlés
    3. jo, nekem most google scholaron hirtelen nem adott ki erről az enabling dologról semmit, de ez nyilván nem jelenti, h tök hülyeseget írsz - de hogy épp rosszul alkalmazod, arra a nyakamat tenném, a posztot sem ugy értetted, ahogy szánódott

      Törlés
    4. martine, köszönöm!

      sokkal hatekonyabb ugy, ha nem én írom
      (nadja)

      Törlés
    5. Azt próbáltam érzékeltetni, hogy "időt szánni" sokféle módon lehet, akár meglehetősen szélsőséges módokon is, és hogy az "időt szánás" önmagában nem dicséretes tevékenység, mert ha az a másiknak kurva rosszul esik és bántja (akár az időt szánó akaratán kívül), akkor amikor ez kiviláglik valahonnan (mondjuk onnan, hogy a másik azt mondja, hogy bakker, ez szarul esett) helyesebb azt mondani, hogy bocs, mint még további időket szánni rossz irányba.

      Törlés
  4. Hja a valo vilagban letezik olyan hogy visszacsatolas. Nem elunk vakumban, es ha a vilag orrara kotjuk a dolgainkat, akkor arra lesz visszajelzes. Akar le is tilthattad volna a kommenteket, ilyenkor ez jelzes arra hogy ventillalni kivansz, ne mondjon senki semmit. De ez tenyleg fura hogy te ennyire kiakadsz egy par joindulatu javaslattol. En nem csodalom amugy hogy duhos vagy, mert az igazi problema az hogy kozepkoru no letedre nem vagy kepes eltartani magad, igy kenytelen vagy egy olyan pasival elni, aki mar nem szeret. De ezert ne masokra legyel duhos, hanem sajat magadra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, igazad van, hiszen mindenki maga választja meg, kíván-e, és ha igen, milyen mentális betegséggel kíván élni, eggyel vagy többel is, és az milyen mértékben és hogyan hasson az életére

      my bad

      az is, amiért pszichoedukatíve és önreflexíven álltam az előző poszt kiváltotta helyzethez, ahelyett, hogy csak tiltok mindenkit a picsába szó nélkül, mert az a felnőtt és érett és asszertív hozzáállás
      (nádja)

      Törlés
    2. nadja, tudod, ezek a sertodott, banto kommentek a kommentelorol szolnak, nem rolad. (es Martine, imadlak! olyan jokat irtal
      most is.) foleg ez a kozepkoru, fuu. ha irtam vmit, ami rosszul esett, sajnalom! nagyon drukkolok! ❤️ librarycat (aki neha szeretne ujra negyveneves fiatal lenni😍. btw en azert vagyok egy ideje nevtelen, mert csak a telefonon van egy keves idom potyogni, a sajat laptopomat nagyon ritkan tudom
      elovenni, epp intenziv kisgyerekezos idoszakban vagyok)

      Törlés