2022. november 11., péntek

már nem vagyok büszke magamra

 szóval egy darabig nagyon normálisnak tűnt a folyamat, aztán az egész átment egy ilyen borzasztó ciki izébe, amire nem számítottam - vagy legalábbis reméltem, hogy nem ilyen lesz, hogy már megváltoztam, jobb lettem, már nem történhet meg, stb. 

mindjárt lejár a hivatalos álláskereső státusz, és én még nem jelentkeztem egyetlen állásra se. mondom egyetlen egyre se.

egyszerűen nem tudom, mit mondjak.

él a fejemben egy felnőtt, felelősségteljes, összeszedett, én-nek definiált nádja, aki kétségbeesetten nézi, mit művel úgy összességében, kontrollálhatatlanul.


újra ugyanaz, ami régen is, a legnagyobb gödrökben: nulla irányítás, alig vagyok felnőtt módban, kb pánikrohamok és azok elkerülése, hasítás, hárítás teszi ki minden időmet. 

csodálatosan elvagyok azzal, hogy társasokat és halloween-i meg karácsonyi dekorokat, meg ajándékokat keresek, meg ezekben a témákban információt, meg újra főzni is elkezdtem néha, miközben túlélek.

ez kb minden, amit fel tudok mutatni.


közben mélységesen szégyellem magam, és egyre jobban elszigetelődök, hiszen mindenkit csak az érdekel, találtam-e már állást, és ha nem, miért nem, és tudom, hogy senki se tart normálisnak egy olyan embert, aki ezt a normális dolgot nem ugorja meg. azzal baj van, és akivel baj van, azzal nem érintkezünk, de legalábbis nem tartjuk egyenrangú félnek.

tudjátok.


próbáltam terapeutát is keresni, de 3x lepattantam, egyszer vissza se jeleztek, egy keresésre a barátaim módszeres csopijában senkit se ajánlottak, egy kókler lett volna csilliárdokért, amúgy mindenhol óriási várólisták, van ahol pl egy éves, meg iszonyat árak - de amúgy abba a keresésbe is képtelen voltam igazán beleállni, mert nagyon nehéz szembenézni a kérdéskörrel.


közben meg, ha néha kívülről ránézek, akkor egy full érthető krízisben vagyok: 

el kéne indulni a szakmában, amihez brutkó módon inkompetensnek érzem magam és iszonyat félek tőle, a bántalmazó hátteremnek és legutóbbi munkahelyi kudarcomnak, meg a kudarcos élettörténetemnek hála még mindig nulla önbizalmam hozzá, szerintem tudásom se, pedig sokaknál fényévekkel többet értek belőle,

plusz q.a keveset keresnék vele, de akkor hogy költözök el,

merthogy itt a másik, párhuzamos krízis-ok, hogy tudom, hogy ki kell lépnem ebből a kapcsolatból, annak minden nehéz vonatkozásával (hosszú kapcsolat utáni erős kötődés ellenére szakítással járó érzelmi dolgok),

miközben rettegek tőle, rettegek elveszíteni a családom (pasi és gyerek), az otthonom, tulképp az életem összes még megmaradt dolgát,

rettegek megint szegénynek lenni, mint a templom egere,

rettegek magamra maradni a születési családommal, akikkel továbbra is csak úgy bírok érdemben érintkezni többnapos megborulás nélkül, ha ott a pasi,

 a tesókkal ugyan szorosabb a kapcsolat, de ők igazából olyanok, akiket nem akarnék barátnak, sajnos (nem csoda, hiszen ugyanabból a diszfunkcionális sz.rból jönnek, mint én), a nagyobbik csomószor vállalhatatlanul bánik a gyerekével, a kisebbik meg hajlamos lekezelően, magas lóról, lenézően kommunikálni, szóval inkább kényszerűség ez, na, magamtól távolabb lennék, mint ha nem lennének tesók/ nem lennék ekkora szükségben,

és magányos vagyok borzalmatosan, 

a pasi nem ért engem egyáltalán, utálom, ahogy a világot látja, ahogy működik, hogy nulla önreflexiója van és érzelmileg elérhetetlen 99, 9 %-ban, az enyémtől totálisan eltérő működéssel és értékrenddel és fontossági sorrenddel, és beláttam már, hogy leginkább funkció vagyunk egymásnak, és ő is utál kb mindent, amitől én én vagyok (- a szó jó értelmében én),

akiket a barátaimnak mondok, valójában mind csak távoliak, akikkel havonta tudunk max kommunikálni,

ráadásul épp most jöttem rá, hogy nem is számíthatok a legközelebbinek gondoltakra, mert amikor most szóba került, hogy hogy vagyok, és kibukott, hogy mennyire rosszul és mekkora bajban, csak annyit írtak, hogy sajnálják - hát nem tudom, én nagyon igyekszem ezt nem rájuk terhelni, semmilyen formában, és nem is várom, hogy megmentsenek, de legalább barátként mellettem állhatnának, pl felhívhatnának, vagy valami (erre most utólag, pár nap után jöttem rá, hogy jé, igazából miez így). én legalábbis ezt tettem volna, és fáj, hogy nekik eszükbe se jutott. ráadásul szakmabeliek, így méginkább megdöbbent, azt hiszem. azt veszem észre, egyre távolodnak, ők együtt dolgoznak és tanulnak, tolják ezerrel a szekeret, fiatalabbak és építik a kis életüket, én meg szerintem már csak úgy jut is marad is alapon vagyok meghívogatva néha találkozni, de a valódi kapcsolódásból nem jut, vagy nem vagyok rá érdemes, nem tudom. fáj, hogy vakok a nyomoromra, vagy legalábbis úgy érzik, nincs vele dolguk.

fürtös is felbukkant újra az életemben, de nemigen kommunikál, csak párhavonta.

a volt munkatársaimnak meg nem tudok elszámolni azzal, ami történik velem.

én meg azt gondolom, teljesen érthető volna az igényem a minőségi emberi kapcsolatokra, és szomorú vagyok, amiért nincsenek, nem tudnak valahogy lenni, ez is egy vaskos nehezítés.

és a pasival nehéz együtt lenni, elviselni őt, miközben ott a kettősség, hogy sokszor jó odabújni alváskor meg együtt menni dolgokat intézni, meg megölelni, meg ő a családom, őrülten vágyom vissza hozzá pár nap után, de hazugnak is érzem magam, és nehezen viselem, hogy csak vele érintkezem, és iszonyat sokat itthon van,  de ha elmondanám neki, hogy el akarok menni, már rakna is kifele, mehetnék anyámékhoz aminél minden jobb, ez is, fényévekkel.

a gyerekkel is borzasztóan fáj és nehéz, tudom, hogy érzi, hogy nem stimmelnek a dolgok, hiába teszek meg mindent, mimkor itt van, hogy ne menjen át.

ja, és idén még nem szexeltem (és nem én nem akartam), egyetlen egyszer próbáltuk meg, májusban, de akkor meg már annyira fájt, hogy nem tudtunk, és azóta igazából már én sem tudom elképzelni. 

már azt sem tudom elképzelni, hogy megfelelő férfinak még kellhetnék valaha, undorítónak érzem magam, rondának és öregnek,

és életközepi válságom is van, mert középkorú lettem, elmúlt a fiatalságom és nehéz számot vetni azzal, hogy elpazaroltam, 

és ez csilliárdszorosára emeli a rettegést az újrakezdéstől, az egyedülmaradástól, 

miközben gyászolom azt a vágyam, hogy családanya és feleség lehessek, 

és hogy valaki gondoskodjon rólam, pedig mindig csak erre az egyre vágytam, hogy egy férfi, akivel szeretjük egymást, otthont teremtsen nekem, és gondoskodjon rólam (persze emellett én is róla, de anyagilag ő lett volna a fő, mert én nem értek hozzá, nekem láthatóan nem ment sose és nem látok esélyt, hogy ebből még valami a mai árak mellett legyen),

ja, és az önfenntartásról annyit, hogy bármilyen munkához full hülyének tartom magam, nem csak a szakmámhoz, úgy érzem, semmire se vagyok alkalmas,

emellett hányok az alkalmazotti lét gondolatától is, hogy újra minden nap meg kelljen erőszakolnom a bioritmusom és elvegyék az életidőm nagyját, és az emiatti zsigeri ellenállást is folyton kezelnem kell, ami csak nyeli és nyeli az energiát,

angolul még mindig nem beszélek, nem tudok nekiülni, csak vidiket nézek, az meg lóf.sz,

szerintem amúgy debil is lettem, hiába vágytam mindig arra, hogy okosnak tartsanak, és gondoltam magam okosnak, kifele idegeneknek csak makogok a szorongástól, meg valahogy csomószor nem működik az agyam, nem tudok értelmesen beszélni már, nem tudok magamról jó benyomást kelteni, asszem,

és ugye épp ott tartok, hogy nem tudom kontrollálni magam és az életem, ami halál rémisztő, és csak még lejjebb lök az alkalmatlanság-érzésben,

ó, és infláció, politikai környezet, háború a szomszédban, általános félelem és bizonytalanság a jövőt illetően,

szóval elveszettség, kilátástalanság, rmeghasonlottság, nulla biztonságérzet, nulla hozzáférhető belső erőforrás, fullasztó magányosság és szorongás és önutálat és szégyenérzet, amiben a max az, hogy a mindennapos túlélésért harcolok.


hát így ennyi jutott eszembe, de még fejtegethetném okosan, csak most inkább megyek hajat szárítani, ezt meg belehányom az éterbe.

22 megjegyzés:

  1. jaj♥️ ölelés! nagyon nehéz ez így, hogy sehol nincs egy biztos pont, háttérország, segítség, csak közömbös vagy lehúzó közeg. hátha segít, ha írsz róla, reflektálsz, válaszolsz kommentekre és az szép lassan bekapcsol egy másik működésmódot. biztos, hogy sokat segíteni vmi állás találása, hogy függetlenedni tudj, akár úgy, hogy másokkal közös albiban, de mégis önállóan, saját, biztonságos térrel. újrakezdeni biztosan nem késő, ezt csak az önleértékelő sémáid mondják❤️ szorítok!!!! (librarycat)

    VálaszTörlés
  2. Szia, először csak egy lépést tegyél meg! Állás, feküdj rá! Utána lesz lóvé, lesz albérlet, valaki mással akár, nem lesz egyszerű. Sajnálom, hogy így vagy, komolyan, drukkolok nagyon! Vigyázz magadra!
    Hiányzott az írásod…..

    VálaszTörlés
  3. En is kuldok egy nagy olelest. Meg <3. Nagyon nehez lehet neked ez az egesz. Probald meg nem nyomasztani magad mindennel egyszerre (tudom, konnyu mondani); irj listakat, hogy mi az amin valtoztatni szeretnel (igazabol ez a blogbejegyzes is egy lista).
    Nem vagyunk a te helyedben, de en biztosan meloval kezdenem, mert hha van beveteled az biztonsagot ad es utana lepesrol lepesre haladhatsz a kis dolgaiddal. Alkalmazottnak lenni szar, de megis biztonsag. Nezz meg mindenfele allast, akar tokmasokat is, mint amit eddig csinaltal. Nagyon sokmindent lehet remote, otthonrol csinalni, a covid ota azert ez a jarjunk be dolog sokat valtozott. Bar a fene tudja, egy uj, pozitiv kornyezet is lehet, hogy jot tenne.

    A pasit meg sajnalom. Sajnalom, hogy nem nott fel a feladathoz, hogy nem ertekelte a beleallasodat es “nem teged valasztott” (most ezt nem ugy ertem, de ahogy nezem nem valasztott senkit, gondolom o is ugyanabban van amiben volt x ideje).
    Azt meg semmikepp ne sirasd, hogy valaha csaladanya leszel, barmikor szembejohet az igazi. Es tudom ez ilyen igazi bullshit, de tenyleg; akar a boltban is.

    Nagyon sok erot kivanok es ha van barmi, ird meg ide a blogba, siman lehet, hogy tudunk segiteni! (M. Gray voltam.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, akár egy szarabb meló is segítheti abban, hogy a második lépést bátrabban tegye meg. Egyik jön a másikból.

      Törlés
  4. Nem biztos, hogy abban az állapotban vagy, hogy a jól tudd fogadni a konstruktiv kritikat, és nem is biztos, hogy kell. De azért arra mindenképp biztatnálak, hogy küld az önéletrajzod minden (!) munkára ami egy icipicit is tetszik. Ne vedd el a lehetőséget magadtól. Abból semmi bajod nem lesz, ha jelentkezel, és ha valami, akkor a munkanélküliség kurvara aláássa az ember önértékelését. Biztos, hogy találsz munkát.
    Én sajnos ezt a munkavállalói lét borzalmasságát nem értem. Szerintem kurva jó, hogy nem egy egész saját cég terhe nyom, hanem a saját munkám felelőssége. Nyilván nem is leszek milliárdos, és lehet kevés az ambícióm.
    Szóval hajrá! Ha lesz munkád szerintem sokkal könnyebb lesz. zavar

    VálaszTörlés
  5. A világ leg-anti-professzionálisabb dolgát fogom most tenni, de jóm a szándékaim, szóval here goes nothing: önmagaddal kapcsolatban ADHD nem merült már fel valaha? Nőkben máshogy mutatja magát, gyermekkorban sokszor rejtve marad mert a közösségben sokkal kevesebb problémát okoz... Amit leírsz, az adhds közösség executive dysfunction-nak hívja és sok adhdsnak az egyik legmarkánsabb tünete. Alacsony önbizalom az eredménye, mert azt az érzést kelti, hogy képtelen vagyok megtenni valamit, amire mimdenki más képes. Nagyon jó adhds facebook csoportok vannak, ahol addig is van segítség, támogatás, sorsközösség, amíg hivatalos diagnózishoz lehet jutni (az sajnos vagy sok pénz, vagy sok idő, vagy is). Ja beneztem vagy túlprojektáltam, akkor szorri, forget it! De hátha valamit segít, akkor viszont megérte :) üdvözöl egy felnőttkorában adhd+asd diagnózist szerzett és azzal borzasztó elégedett nő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kemény menet lehetett! nagyon sok szivecske...
      (te is úgy éled meg valahol, hogy felszabadító tudni, hogy ami veled van, az tényleg egy "valami", annak van neve, annak vannak ismert-megismerhető sajátosságai, stb?)

      Törlés
    2. Nekem a diagnózis egy majdhogynem folyamatos, tizenév hosszú önismereti folyamatot követően (illetve annak köszönhetően) érkezett, tehát igen, elsősorban öröm, önazonosság, utolsó kocka a kirakósban volt. Sokkal kevesebb önvád (erre képesnek kellene lennem, hogy megcsináljam), és sokkal több önelfogadásra épülő stratégia (én ilyen vagyok, ezért én így fogom tudni megcsinálni), ami további kompetencia-érzést is hozott. Sok szempontból még mindig az út elején járok, de ez most egy sokkal jobb rész, mint a diagnózis előtt. Azért mertem neked írni, mert amiket magadról írsz, ahogyan a csinálás-nem csinálás, végrehajtás, mibe tudtál belekezdeni, mivel vagy elmaradva - én ugyanezekkel a belső monológokkal éltem egész életemben. Lehet kb. sose kommenteltem neked, de az egész blogodat olvastam, mert annyira tudtam azonosulni sok részével...

      Törlés
  6. kis lépések, ahogy mondják is. szerintem már az is tök jó, hogy látod ezeket mind és felkészülsz arra, hogy meg kell lépni. az elhatározás és a kitartás az a rész, ami nehéz! <3

    VálaszTörlés
  7. köszönöm, sokat jelentenek a soraitok nagyon <3

    VálaszTörlés
  8. az biztosan megvan, hogy tudom, hogy először munkát kell keresnem és találnom, szóval hogy újra dolgoznom kell, ha szeretném, ha nem - a probléma nem az, hogy nem tudok róla, vagy nem tudom az eszemmel, hogy mi kell hozzá (cv írás, hirdetés nézés, jelentkezések, informálódás, készülés, ...), vagy hogy ne mondaná valaki (mindenki), hogy csináljam már - a probléma az, hogy mindezt nem tudom cselekvéssé fordítani.
    tudom, hogy ez kb érthetetlen, hogy van még láncszem a cselekvési szándék megszületése és a kivitelezés megkezdődése között, vagy hogy az egyikből nem következik automatice a másik, és ez teljes marhaságnak hangzik... de én mondom, létező dolog. pl nálam tuti.

    vicces, mert az adhd sose jutott eszembe, meg senkinek, nálam szép kövér klinikai pszichológusoknak való diagnózisok vannak, de azt már többször hangoztattam, hogy a végrehajtó funkciók és énszabályozás háza táján kéne vizsgálódnia a kutatásoknak, mert tuti van ott zavar - de én ezt a diagnózisommal kötöttem össze, fel se merült bennem, hogy vmi másból fakadna

    (amúgy most guglizok épp, mert sztem utoljára 2 éve volt a fejemben ez a téma)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj még egy, könyv, Thomas E. Brown: Megfeneklett tehetségek, ADHD serdülő- és felnőttkorban, Animula kiadó

      Törlés
  9. "Egy metaanalízis eredményei szerint a (diagnózisommal) élők kifejezett kognitív deficitet mutatnak egészséges kontrollszemélyekhez képest a döntéshozatal, a memóriafunkciók, a végrehajtó funkciók, a feldolgozási sebesség, a figyelem, a verbális intelligencia, valamint a téri-vizuális készségek tekintetében, mely eredmények szintén a neurobiológiai háttér relevanciáját támasztják alá" - ezt a cikket akkor nem találtam meg*, és bevallom, igazán nehezen tudok a saját nyomorommal foglalkozni, ahhoz egy pszi támogatása kéne, h rendesen szembe tudjak nézni vele, így leginkább csak esetileg olvasgatok a témában, mikor épp random felmerül bennem (ez is baj amúgy, hogy nincs megterapizálva, ó de még mekkora, de sose volt rá pénzem ill szerencsém a pszi-találásban),
    de basszus, igen, itt van, egy rangos tudományos folyóirat rangos cikkében

    pacsi? (szomorú, de azért hogy kiszúrtad, Zsófi, meg én is hogy rájöttem)

    *szerintem ez már azután jelent meg amúgy, hogy keresgéltem. mondjuk a hivatkozott metaanalízis 2016-os, de én csak gugliztam, nem scholaroztam meg a témát, úgyhogy mindegy - ja, meg most látom, angol volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (mondjuk a verbális intelligencia deficit univerzalitását tagadnám, én pl nagyon is kiválóan ki tudom fejezni magam szóban, amikor épp olyanban vagyok - gond akkor szokott lenni, amikor nem vagyok :D)

      Törlés
    2. Nem hiszem, hogy minden tünet igaz lenne mindenkire. Ez elég fiatal terület tudományosan, és ugye a kutatások jórésze mindig is férfiakra készült (mert a nők menstruálnak ugye), de ha olvasgatsz ADHD csoportokban emberek bejegyzéseit, kinek mi nehéz, miben éli az életét - hát, legalább a magányosság érzésed a problémáiddal tuti csökken majd!

      Törlés
  10. egyébként most ne úgy képzeljétek, hogy jé, ez így válaszolgat, akkor kamu volt, nem volt, csak nagyon hullámzó minden - elfedem ezt dolgokkal, nevetni is nevetek, lehet velem csomószor társalogni bármiről, nem az ágyon fekszem magzatpózban zokogva egyfolytában (bár olyan is van, de próbálom nem hagyni magamnak), de attól még belül ott ordít mindez ugyanúgy

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. ó, ez nem hangzott túl jól :( van neked valami e-mail címed? elf.martine@gmail.com - ha gondolod

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 - ezzel azóta lógok, nagyon sokat jelent, attól, h nem irtam végül

      Törlés
  13. A SOTE-n van ADHD ambulancia: https://semmelweis.hu/pszichiatria/betegellatas/adhd-ambulancia/, illetve őt ajánlom még szívesen: http://belvaros-pszichologia.hu/herczegh_timea_klinikai_gyermekszakpszichologus_pszichodramatista_mediator

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Alapvetően gyerekpszi, de felnőttekkel is foglalkozik - vagy ha nem ő, a férje is szuper.)

      Törlés
    2. köszönöm! közben sikerült találni vkit, de eltettem az infót

      Törlés