munkahelyi szomorú

elmegy az egyetlen olyan munkatársam, akivel igazán szívesen érintkeztem odabent.
na, ez most nagyon fájdalmas.

ketten voltak egyáltalán ilyenek (a kb negyvenből, akikre szűkült a munkahelyi világom a poziváltással a végsősoron háromszázból), minden más csak kötelező illembájmosoly és -csevej,
de a másik, az is olyan szoszo, főleg, mióta a benti nagy barátairól kiderült, milyenek. nem tudok már ugyanúgy beszélni vele se azóta.

gyűlölöm azt a sok fontoskodást, alakoskodást, képmutatást, azt a végtelen színvonaltalanságot, a lófaszpénzért magukat feláldozókat éppúgy, mint a másokat lenéző poziba került nímandokat, hogy az egész egy bűzlő sz.rkupac, amit mosolyogva mázolgatni kell.

és akkor itt ez a kb utolsó mentsváram, és elmegy.

#aligváromhogymégrosszabblegyen