2020. június 29., hétfő

ja és suli, meg aktuális fennforgásos dilemma

ma hajnalban végre bekerült az utolsó két vizsgám eredménye is neptunba (nem siette el a néni),  szóval első év hivatalosan is pipa, jöhet egy boldog felező-hurrá!

a másik, a fennforgás pedig (már semmi kedvem ezredik külön posztba írni), hogy pénteken a találkozás alatt random feldobták a csajok: menjünk Párizsba ekkor és ekkor (jövhéten), három napra. minden olcsó, még kevesen vannak, tök jó lesz.
lelkesedtem, a covid miatt maradt is (szerintem) elég pénz a számlámon, másnap meg is kérdeztem a pasit is, mondta, hogy jó. meg is vették nekem is a repjegyet.

erre tegnap este, miután megint gyerek nélkül voltunk, szólt a pasi, hogy ő most gondolkodott, és arra kér, hogy ne menjek, az se baj, hogy bukjuk a repjegy árát.
sorolt mindenféle érvet (korona, pénz, szabadság, tervek, karantén, ...), volt, amivel vitába szálltam, volt amivel nem, 
sírtam is, utána egy mondatom miatt jól össze is vesztünk...

és hát most nem tudom, hogy mit csináljak, mert egyrészt úgy érzem, többet nem lesz ilyen lehetőségem és nagyon szeretnék is menni, 
másrészt viszont a pasi a társam, akivel igyekszünk arra szövetkezni, hogy közös életet éljünk közös döntésekkel, és ilyenek miatt én anno rengeteget nyüstöltem, erre ő ne mondhassa, hogy most szerinte nem fér bele, és majd máskor, alkalmasabb időben utazhatok, meg majd utazunk is együtt? pont most, ezekben a zűrös időkben, amikor nagyon mély beszélgetéseken vagyunk túl jövőről, házasságról is, igen közel kerülve egymáshoz, amikor még ebben a veszekedésben is közel maradtunk, pedig?
és sajnálja, hogy nem tudta akkor mondani, de a gyerekezős helyzet miatt valahogy nem tudta átgondolni rendesen. azt modta utána, hogy akkor is fog örülni, ha megyek, meg akkor is, ha nem - de persze egyáltalán nem akarja továbbra sem, egyértelműen látszik, hallatszik.

és akkor ez így most nagyon tré.
hogy kell ezt jól eldönteni, hesteg.




(említettem már, hogy nagyon sűrű ez az időszak, tényleg?)

6 megjegyzés:

  1. Ha nem mész megbánod, ha mész megbánod :D pénzfeldobással talán?

    VálaszTörlés
  2. én tudom, hogy hogy döntenék, írd majd meg, mire jutottál

    VálaszTörlés
  3. de ez így hogy, hogy te el akarsz menni a lányokkal 3 napra (ami semmi) kikapcsolódni egy nehéz időszak után, és ő arra kér, hogy ne? mármint milyen alapon foszt meg ettől az élménytől? :(

    VálaszTörlés
  4. mondjuk nem tudom elképzelni, hogy valid érvei lettek volna, ha a pénz nem vág most annyira hasra, meg hát három napról van szó. de csak innen a part mellől beszélek, nyilván nem ismerem a helyzetet.

    VálaszTörlés