gondolkodtam, de bekapcsolt az "olyan könnyen beazonosítanátok" paranoiám, úgyhogy most csak annyit merek mondani róla: a BA szakom folytatására megyek.
először még két helyre adtam be (mindkettő a világvége vidék), aztán ahogy múlt az idő, egyre nőtt az érzés, hogy nem, én nem akarom azt a második, biztonsági tartalék helyet, én csakis az elsőnek választott szakirányt szeretném, vagy azt, vagy semmit,
hiába lenne a második a praktikusabb, ha a szakirányai jóval kevésbé szerelmek,
akkor meg minek szivassam magam a tök más tételeikkel, a pluszban oda is utazgatással, vizsgadíjfizetéssel,
úgyhogy nagyon örültem, hogy volt lehetőség töröltetni.
ìgy már az volt a helyzet, hogy x egyetem y szakspecére fogok menni, vagy idén, vagy jövőre, ahogy felvesznek.
no, és akkor jött, amiről még nagy naivan nem tudtam: hogy nekem nem vissza kellett rázódnom a tanulásba, hanem totálisan újratanulni a mindenféle sulis-tanulós-vizsgahelyzetes izéket.
szóval nem arról volt szó, (ahogy pedig tűnt,) hogy itt vannak a felvételi tételek, hajrá.
a rendes tételtanulós szakasz előtt jöttek még a sokkal nagyobbfalat, időigényesebb részek. hiába a szemlélet és ismerősség és (itt irreleváns) plusz tudás, szinte az összes BA-anyagos
mondjuk utána meg a szégyennel, hogy ezt nem láttam jönni és nem értem végig az anyaggal legalább minimum szinten, szóval kenhettem hajamra a felismeréseket köbö...)
benne lenni annyira-nagyon más, eleve rengeteg specifikus extrakészség birtokában van az ember, amiről nem is tud - és amit pedig hogy el lehet aztán az évek alatt felejteni!
szóval mondjuk úgy, hogy igen erős hendikeppel érkeztem a felvételire.
családiasan voltunk, mert csomóan átkérték magukat az utolsó napra. (lehet, nekem is használt volna, de eszembe se jutott.) mind egy éven belül zvztek (a teljes BA-s anyagból), így ők csak meg kellett tanulják a konkrét tételenkénti ismeretanyagot (amely lépésig én szinte el se jutottam), sőt, sokaknak csak annyit, mi hova is tartozik pontosan.
én a tananyag egy részével 4-5, más részével 10-12(!) éve találkoztam utoljára, volt, amivel meg sohasem, mert nálunk azt nem vették bele.
ez utóbbi miatt, és mert rájöttem, hogy anélkül nekem nem megy, elkezdtem kézzel kidolgozgatni az anyagot - és roppant büszke voltam, hogy a vizsga előtt két tételemet is elkérték a többiek átnézni!
szóval volt, amiket csillagos hatosra tudtam, voltak a nemigazán, meg a semennyire dolgok.
és én olyan vagyok, aki tud, maximalista, teljesít. és mégse szaladtam világgá, a várható beégés tudatában se! (újabb masszív büszkeségfaktor.) pedig akartam.
remegtem, kivoltam, a végére hívtak be, és olyat húztam, hogy ajj. lehetett volna rosszabb, de nem tudtam sajnos ezt se rendesen.
és mégis makogtam valamit, ahelyett, hogy elájulok. (pedig kerülgetett!)
a bizottság állati jófej volt, megszégyenítés helyett (mint ami felénk anno dívott) segítő kérdéseket tettek fel, megnevettettek, oldottak, lazán és szimpatikusan. (mondom, hogy itt akarok tanulni!)
és a végén olyan pontot adtak, hogy csak a dipimen múljon a felvételim, szóval csak jót mondhatok róluk.
csak hát a dipijegyem szar. (az undormány védés-eset miatt!)
azért én állati büszke voltam magamra,
csak aztán kiszámoltam az összpontszámom, megnéztem az elmúlt évek ponthatárait (magasabbak, emelkedő tendenciával), és megállapítottam, hogy nem vettek fel. mindenkinek így meséltem, hozzátéve, hogy oké, egy százaléknyi esélyt meghagyok úgymond a csodának, mert végülis lehet, hogy idén valamiért mégis megfordul a dolog és becsúszok... de majd jövőre, és azért király volt!
el is gyászoltam magamban, helyretettem, úgy is alakítottam az életem, hogy majd jövőre, nem is gondoltam rá.
aznap este se, konkrétan no-cuccal mentem el otthonról a pasival, posta, drogéria, kézenfogva andalgós esti séta a környéken, fröccsözgetős-beszélgetős szerelmezés a kertben, majd miután már nagyon elálmosodtunk-fáradtunk, siettünk aludni haza.
na, és akkor, ahogy elővettem a telefont, hogy beállítsam az ébresztőt, néztem, hogy mennyi üzi, meg sms... sms? de hát már levonták a mindent... promókat korábban küldenek... ki lehet az, mi lehet az... felvi? milyen felvi? mi? ja, hogy a nemvettekfel sms, jaaa... de... de itt nincs nem. mi? mivan??? ööö...
pislogva dugtam a pasi orra alá, hogy te, nézd már meg! ez most mit jelent?
gyerekek...
azóta is úgy röhögök magamon... milyen fejet vághattam...
mondta a pasi, hogy szerinte ez azt jelenti, hogy felvettek. de én csak pislogtam tovább értetlenül, tátott szájjal, hal a szatyorban hozzám képest semmise. mondom, de hát az nemlehet... nézzük már meg a felvit is, hogy kell ezt értelmezni... remegő kezekkel keresgéltem a jelszavakat, beléptem, nézem-nézem, nézetem a pasival is, mondja, hogy pedig de, engem bizony felvettek.
és akkor így, némi dadogás után, hogy "dehát azt hogy, dehátdehát, mivan?! neeem, de... mi?" ,
elkezdtem sikítozni kábé, hogy "úristen-úristen, akkor ezekszerint felvettek? ezek felvettek? jesszum, hát mégis felvettek?! hallod, hát felvetteeeeek!!!!" és ugráltam a pasi nyakába teljes sokkban és eufóriában.
szóval nem álszerénységből meg kishitűségből kommunikáltam erről így, hanem bizony tényleg úgy gondoltam, a tudott tényekre alapozva, hogy majdjövőre, és tényleg teljesen őszinte megdöbbenéssel fogadtam a hírt, és valóban sokkolódtam, teljesen!
nevetni ér. én azóta is teszem, csak közben már büszkén, meg hálásan, hogy valamiért idén az univerzum így alakította a ponthatárokat nekem. (majd' egy tizessel alacsonyabb, mint vártam.)
izgalmas helyzet nagyon a mostani.
(a sok üzi meg a tesós messenger volt, mert hugomat is felvették a kinézett BA-ra, pályát szeretne módosítani, meglátjuk, unokaöcsém mellett milyen lesz, de örülünk vele is nagyon.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése