úgy vicces, hogy nem vicces

sokáig kenyérlángost reggeliztem a melóban, aztán ráuntam, hónapokra. ma valamiért mégis gondoltam venni egyet - és hàt méltatlankodtam is, hogy lement a színvonal /pont kifogtam egy pocsék sütést, mert nem volt se íze, se bűze.

muszáj voltam felbontani egy kis mekis tasakos sót.

örülök, hogy tartok a benti szekrényemben, a tegnapi kuszkuszhoz is jól jött kiigazìtani, hiába mondta a pasi előkóstolóként, hogy remek lett.

tényleg hasznos találmány, cukinak is mindig volt a táskájában, asszem, tőle is jött az ihlet...

csak épp, mikor az előbb megéheztem soronkívűl, és beleettem a vésztartalék kiflibe, szaladt fel a szemöldököm: nemár, hogy ennyire nem szerelmes a ... ó, wait, azt egy màsik pékségben vettem!

miamanó.

pillogtam rendesen, mire összesakkoztam, hogy "a kezdeti használat után átmeneti ízérzészavar és égető érzés keletkezhet a nyelven", ami elvileg el fog múlni (hálisten).

kedves corsodyl...

(jó ég, mi lehet ebben! és igen, a nyelvem is mindig ég.)

nagyon para élmény amúgy (szinte) nem érezni a sós ízt! szerintem inkább ne próbáljátok ki, csak ha már elkerülhetetlen. 

meg más olvasni, és más, amikor tényleg megvalósul. (gondolta a fene.)