fogalmam sincs,

miért nem írom a blogom. már én se emlékszem arra a sokmindenre, amit meg akartam osztani, rém bosszantó.

mondjuk az elmúlt 3 napban elmentünk nyaralni a hugomékhoz vidékre, és akkor azért nem. 

leegyeztettük mindenkivel, hogy ez most nyaralàs-nyaralàs lesz, mindenfele programozunk kettesben a pasival és csak esténként hesszelünk náluk-velük. (nem bunkók vagyunk, felkínált opció volt.)

persze azon vettük észre magunkat, hogy ráérős, dumálgatós, babázós szüttyögés lett belőle, elvittek körbemutatni a partot-széprészt, meg vacsizni, meg nagyokat sétáltunk babakocsistól a szomszédos utcákban, meg főztünk,

és csak egyszer indultunk neki kettesben, utolsó délután, mondjuk kapásból egy négy órára, a széprészig meg vissza, hugomék szerint hülyék vagyunk, azt hitték, kocsival gondoljuk, nagyon pislogtak-nevettek... (persze leégtem, most, szeptember közepén, de még hogy! nagyon szorítok a szuper kencéimnek, hogy varázsolják helyre, de borzalmasan viszket, mégilyet, basszus.)

szóval így nem csináltunk köbö semmi konkrétat, de jajj, olyan jó és pihentető volt!

meg ugye a baba, az cuki. minket nem is ismert, mégis dumált azért nekünk is, meg vigyorgott meg mindenféle. óriás kispocak!

továbbra is döbbenet, de hugom is cuki. olyan normálisan, nem szirupos mesterkélten, mint anno. ezt sehogy se értem.

hmhmhm.

majd kitalálom, mit kezdjek vele.

szombaton is, fenn jàrtak a fővárosban, és bejöttek a melóba meglátogatni, komolyan meghatódtam...

ilyen nagyonzajlós idők vannak, offlájnságokkal.