2018. május 7., hétfő

megoldásokba'

lemondtam a hugomat.

nem volt valami elegáns, no de egyszerűen nem ért ennyit az egész.
hetek óta nyomult vele, igyekeztem ràvenni magam, látszólag egyszerű, odabkv, pár katt, némi jópofi, hazabkv,

de nekem igazából hánynom kell ettől a képmutatástól.

mindazok után, amik történtek, hirtelen boldog család vagyunk, csak mert babát vár?! bízzak meg benne, mintha mi sem történt volna? ja, wait, nem kell bíznom benne, csak el kéne játszanom kicsit, hogy mindenoké ...

tán nem is konkrétan ez az eset, hanem főleg a kollektív családi képmutatás, amiben felnőttünk... (meg azok a sérelmek...)


részt lehet abban venni, több-kevesebb önmegerőszakolással, szigorúan a felszínen maradva,
de ahhoz egyrészt kell a pasi jelenléte nekem,
és/vagy/másrészt egy viszonylag semleges időzítés.


nem, amikor majd' megveszek, hogy a pasi velem is tervezzen családot, és feszítenek a hormonok, hogy mostmost,
és akkor nézzem, ahogy a 'szociopata' (szóval némileg érdemtelen) hugicám mindezt csak úgy megkapja az élettől,

míg az én pasim élete nagy napját éli a saját gyerekével, amiből még mindig kihagy engem,
és épp csak kibékültünk, ami azt jelenti, hogy nem beszélhetek neki a rossz érzéseimről már, mert hivatalosan 'minden rendben' (ő meg nem lelkitámogatna, csak kétségbeesne, és felajánlaná, hogy mondjam, hogy hagyjuk abba, ha nekem ez ilyen rossz),
és mert nem ronthatom el a nagy napot (nem akarom, azt akarom, hogy a lehető legcsodásabb legyen),

és ennyifele én nem tudok úgy tenni, mintha nem fájna.

(s pláne mellé ez a családozós basz, úgynevezett anyáknapja,
ez is mi már,
hugaim vernyogtak, hogy hogyhogy nem megyek haza ebédre,
hát faszt.
és olvastam itt a cikkeket, hogy mit köszönhetünk anyunak,
és őszintén,
tökre semmi se jutott eszembe,
azóta se,
semmi, egy picurka pozitív se, akárhogy erőltettem.

ettől is csak a szomorúság jött rám.

és hosszas tépelődés után írtam egy boldoganyáknapja:) smst, de azt is hazugságnak és meghasonlásnak éreztem.)



szóval ezeket végigvettem, lemondtam a hugom, kizokogtam magam,
majd erővel nekiálltam mindenféle hàzimunkáknak, és eltevékenykedtem, míg jó későn be nem futott a pasi, ragyogva a boldogságtól.

nem volt őszinte a mosolyom, hiába próbáltam (fú, pedig annyira-annyira akartam), de neki, úgy tűnik, nem tűnt fel,

így sikerült, ezt most megbocsátom magamnak, mert megtettem mindent.


hatalmasat sétáltunk, töviről-hegyire beszámoltattam mindenről,
és amennyire örülök, hogy nem vette észre a világfájdalmam, annyira szomorú is vagyok emiatt,
ez egy órmótlan, súlyos belső teher, ez a magány, hogy senki, de senki nem látja, s ha látja is, igyekszik úgy tenni, hogy ne kelljen észrevennie mégse.

(kinek mondani ezt?
ki tudna kezdeni vele bármit is?

ja, persze, majd egy pszi hátha. addig meg mindegy.)


na, látjátok, egész jól megoldottam.
a szomorúság meg csak elmúlik egyszer...

8 megjegyzés:

  1. asszem 8 kommentet töröltem vissza.
    szted az oké, hogy nyomorultul érzed magad, ezt nem mondod el a pasidnak, mert úgy érzed, hogy nem mondhatod, mert az a válasz, hogy "menj, ha ennyire rossz"?
    szted ezt egy pszichológus megoldja?
    nagyon remélem, hogy egy olyan valakihez fogsz kerülni, aki minden egyes ülés alatt elmondja, hogy megérdemled, hogy úgy szeressenek, ahogyan te szeretnéd. és elmondja azt is, hogy egyáltalán nem irreális benned a saját családra és gyerekre való vágy. és elmondja azt is, hogy az, hogy a pasid a "fejedet simogatva" azt mondja, hogy á nektek úgyse lesz lakás, meg spórolt pénz meg közös gyerek, az az égre kiált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tudom, nem tudom.

      annyi biztos, h ezt így én vállaltam be, vessek akkor magamra, ugye.

      Törlés
    2. bevállaltad? mit?
      szeretsz egy pasit a szíveddel, aki kb nem tervez veled. ne haragudj, hogy ezt mondom, de mi a perspektíva?
      odaköltözöl hozzá, és akkor lesz neki ingyen cseléd? (bocsánat a szóért) ő mit ad? elköteleződés? biztonság? felvállalás? család? illetve igazából írhatnék ide bármit, ami arról a listáról van, ami neked fontos, neked a vágyad.

      bevállaltad, de ha nem jó, akkor nem kell belefulladni. egy életed van neked is, valamennyire ér és kell is önzőnek lenni.

      Törlés
  2. eleve nem értettem már az előző bejegyzésben sem, hogy miért is kellene neked a pocakosfotózáson részt venned? :O én is lemondtam volna, emiatt szerintem ne fájjon a fejed...

    a pasival kapcsolatban pedig: próbálj meg szerintem nem egy-egy napot kiragadni, hanem összességében nézni a kapcsolatotokat és úgy valahogy ráérezni, hogy szeretnéd-e ezt így, ahogy van, vagy nem... tovább nehezíti a dolgot, hogy a kimondott ügyek sem szentírások, szóval simán lehet mág máshogy, mint ahogyan megbeszélődött akármi bármikor...
    bah...
    tudom, hogy ami kívülről sem egyszerű, belülről szinte lehetetlennek tűnő megoldású...
    M. Gray mondjuk előttem tök jól összefoglalta...

    VálaszTörlés
  3. Szia,. Te csinaltad volna a fotokat?
    En ugy "raktam" ossze, hogy igen
    Nagyon nehez a pasid dolog. Az biztos, hogy ez Neked marha szar igy...
    Sajnalom
    😕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, dehogyis én... csak akart közös tesós képet, mert "ósszetartozunk" v mi

      a sminkre szeretett volna nagyon rávenni, node mivel ez még ötletnek is abszurd, azt csìpőből elutasítottam


      igen, ez a pasis cucc most nekem elég szar, azért is írtam le, már nem fért el belül,
      és már full elvesztettem a fonalat

      könnyebb így most, bár szégyellem is, nagyon, h kiírtam, meg h ez van

      pláne, h közben pont most költözünk ám össze, a poén kedvéért, jövünk-megyünk, és aki lát, meg nem mondaná, h vmi nem stimmt

      Törlés
  4. én eddig nem szóltam hozzá, csak olvastalak.
    azt nem értem, hogy ha a pasi, nem veszi észre rajtad (ezt tényleg nem értem, hogy ha valakit szeretek/fontos/együtt élek vele), hogy gond van/bánatos vagy/bajod van? Ha TÉNYLEG NEM, akkor ilyen emberrel akarod leélni az életed? tudom elcsépelt, és azt írtad te választottad, de ennél sokkal jobbat érdemelsz. ahogy M.Gray írta, egy olyan párt, aki úgy szeret, ahogy neked jó. Amiket leírsz abból nekem az jön le, hogy nagyon alárendelt vagy ebben a kapcsolatban, érzelmileg mindenképpen.

    VálaszTörlés