2018. február 16., péntek

(sárga)rózsásan

legalábbis rózsásabban, mint előtte. sokkalta. (testileg-lelkileg is egy csokornyival...)

azon töprengek, meg akarom-e őt változtatni. (ezt nem ő vetette fel, saját észrevétel.) mert hát jelenleg annyi (részemről) kifogásolt dolga van, ezeket ne, ezeket inkább, ezeket meg máshogy/máskor csinálja pls, és akkor ez most azt jelenti-e, hogy nekem ez a fiú megfelel, ha (ismétlem: ha) mindenen változtat (azaz egy másik ember lesz), vagy mit.

vagy ez csak az a meglehetősen rosszul kommunikált (jogos) igény, hogy tanuljon (végre) meg engem, és aktívan vegyen részt az összehangolódásban.

vagy mezei hullámvölgy, a csillámpónik kijózanodása, egy megerőltetőbb időszak velejárója, mikor a kapcsolatunkon kìvülre koncentrál jobban, akármi, de mindenképp valami természetes, normális jelenség.

vagy a saját, privát, az objektív valóságot kitakaró, valamivel épp triggerelt "engem senki nem ért, ràm senki se kíváncsi, az én igényeimet mindig telibekakkantják" paráimról van szó (kedves betegségemnek hála).

vagymi.



valaki igazán feltalálhatná már a nagykönyvet, amit ilyenkor fel lehet csapni, és jól kinézni belőle, mifene.


olyan rohadtul bonyolult (nekem) az élet.



(kérdőjelek azért nincsenek a posztban, mert technikailag csak tényközlök a mélázásomról, asszem.

kaptam nutellát is, ami azért csak részeredmény, mert 2 éve ugyan még odavoltam a nutelláért, de azóta már nem izgat különösebben, nagynéha rámjön a kellvalami édes, de nem specifikusan ez, plusz van egy bontatlan üveggel a szüleimtől.

ettől úgy érzem, régen, kábé a megismerkedésünkkor még figyelt rám, azóta viszont... szóval arra a rettenet fájó érzetre, hogy "nem is ismer", sőt "nem tesz semmit, hogy jobban megismerjen, nem is akar ismerni, nem is érdeklem",
arra ez gyógyír is, de közben nem.

például.
meg ilyenek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése