kölyökklub

nagyéspuccos eljegyzés pipa.

volt az a rész, hogy szorongós, majdnemsírós elveszettkislány voltam cigivel a remegő kezemben, hogy én ezt nem bírom el, ezt a nyomasztó szégyenérzést, ambivalenciát, magamból fakadó kívülállóságot és integrálódás utáni sóvárgást...

volt, hogy a szüleim boldog gyereke voltam a hugaim és sógoraim társaságában, még énekeltem is mégis, egy borzalmatos produkcióban, de jószívvel, nagyokat nevettünk és ugyanúgy hasfájásig ettük magunkat, mint kiskorunkban.

volt, hogy meg tudtam volna ölni a pasit, mert leginkább egy zavarában rosszalkodó idétlen ötéveshez hasonlított, rosszabb volt, mint az unokaöcsém, támaszt nyújtó férfiség helyett csak csiklandozott, piszkált és sutyiban pálinkázott (sofőrként, jesszum).

volt, hogy megadta magát mégis az intimitásnak, kamaszosan cuki lett és ölelgetett és bújhattam a nagy erős karjai közé sokat, és én ittam már a pálinkákat.

volt, hogy plüsspolipot lövettem a sógorommal a búcsúban, mert cukiság volt és az egyik legnagyobb kihívás, és megkaptam, de meg ám, itt csücsül velem a melóban (csak azóta sajna kilyukadt a feje).

volt, hogy felnőtt férfiaink befizettek az ugrálóvárra, majd' száz kilók vetődtek szinkronban a magasból, felhőtlen lelkesedéssel, figurákkal cifrázva.

volt, hogy kaját csomagoltam, ahogy a hazalátogató gyerekek szoktak.

volt, hogy a hugom duzzogott meg veszekedett, volt, hogy a kishugom fenekét csapdostuk, voltak idétlen régi sztorik, fogócskázás meg játszóterezés meg mindenféle bolondság "az egyszem tényleggyerek kedvéért"..


és biztos voltunk felnőttek is, csak ugye ki emlékszik arra...