hétköznapi átkaink (előzőhöz +1)

volt még az, hogy tegnap reggel qrvakorán ébresztett a pasi, én pedig még csukott szemmel meg találtam kérdezni:
-főzzek kvt?

mondta, hogy igen és kiment mosakodni.

de ahogy felültem, rájöttem, hogy brutál fáradt vagyok, össze van gyógyulva a szemem, nem bííírok felkelni, óanyám, hát mért akarok én erős-gondoskodó-jófej lenni, mikor pedig aludnom kéne végre, mehh... majdnem sírvafakadtam, annyira.

no de ha már, akkor egy bő 5perc alatt (nagyon soknak tűnt) összerántottam magam és kitámolyogtam a konyhába - ahol is észleltem, hogy bíz a kv már oda lett téve.

atyaég, nemár. most a pasi tuti mérges, hogy nem tudok sose időben magamhoz térni, mindig rám kell várni, mindig lassan kelek, teljes kómában, tudom, hogy zavarja, nem bírta kivárni most se, mért nem, pedig eskü megcsináltam volna, most tuti azt gondolja, még egy rohadt kvfőzést se lehet rám bízni, nem vagyok elég erős, pedig ha ő az, a párjától is elvárja, ennyire se vagyok képes, időben összekapni magam, gondoskodó lenni, ezt is neki kellett, etc., etc...
fú, bizony ilyeneket gondoltam gyors egymásutánban, félálomban... hogy hát most jól rájött megint, miért nem vagyok neki elég jó, jajjne.

mentsük, ami menthető: mikor a szobában összetalálkoztunk, naiv hangon mondtam neki (még mindig félálomban):
-sziveeem, sajnálom, lehet, nem lesz időnk kvzni, valaki beelőzött...
(érezze legalább, hogy a szándék megvolt.)

mire ő (sose találjátok ki):
-de hát az én voltam, kérted, hogy tegyek oda kvt, tettem...

igen. félrehalotta a kérdésemet. "főznél kvt?" és mondta, hogy "igen", és kiment és odatette, mielőtt megmosakodott.

én pedig gondoltam a kis fejemben egy csomó mindent arról, ő mit gondolhat,

és hajszálon múlt, hogy nem védekező visszatámadással reagáltam. (ó, hányszor az jönne zsigerből most is...) amitől borítékolhatóan kiakadt volna, hogy már megint mivan, miért nyitjuk hisztivel a napot, összeveszünk, tán napokra visszavetjük a hangulatot köztünk.

basszus.
mennyit számítanak a rossz beidegződések.
(hogy a szeretet akkor jár, ha elég jó vagyok, meg kell felelnem, ilyen-olyan belső elvárások, amiknek tán nincs is köze hozzá, gondolatolvasás, bizalmatlanság meg még mittudomén hogy mi.)


és ez csak egy mezei kvfőzés, egy sima félrehallós szitu.
vajon hányszor vesztünk össze ilyen badar okból a két év alatt?
(és még hányszor fogunk?)
ajjjh, na, értitek.

ezt mind ki kell gyomlálnom az agyamból. meg neki is kéne az övéit, ki tudja mik, de ott is vannak. remek.