2017. július 21., péntek

anyámmal beszélve

azért nagyon átjön a sértett duzzogás... csak pechére a múltkor úgy tettem, mintha nem hallanám.

este viszont muszáj volt pénzt kérni a pszire, mert kettőt már én fizettem, és ugye nem szóltak, hogy "over, lányom", de nem is adták...
én meg játszottam, hogy felnőtt emberek vagyunk, korrekten értesítjük egymást a megállapodásban eszközölni kívánt változtatásokról (a dühből elhörgött "tőlünk többé ne számíts semmire", vagy hogy is volt, az nem vehető komolyan szerintem), tehát addig ugyanúgy mehet a pszi is.

apám adott bele kicsit akaratán kívül, mert kellettem neki pénzt felváltani, de annyi nem volt nálam... becsülettel bele is számoltam a különbözetet.

no és anyám azzal tette le most, hogy nagy mártírhangon közölte: "a továbbiakat még átgondoljuk",

és direkt csak ennek a kettőnek az árát küldte, a jövőhetit már nem. holott pontosan tudja, hogy azt még akkor is ki kell csengetni, ha lemondom, így szerződtünk.
és azt is tudja, hogy ha ennek ellenére nem adja, vagy csak visszatartja kicsit, biza elég csúnyán ellehetetlenül a nyaralásom...


a "kedves szüleim" posztot még éjjel fogalmaztam, ma csak finomítottam... ugyanis lelkileg agyonverve feküdtem az ágyban, görccsel a gyomromban, kattogva, újraélve a gyerekkori kiszolgáltatottságot, fenyegetettséget, hogy jajj, haragszik, jajj, mi lesz ebből....
hogy majd direkt betart, megbüntet...
ezért írtam a posztot, egyszerűen nem ment addig az alvás, míg magamban nem rendeztem legalább, hol a lófasz vége (bocsánat).
a melegre fogtam, pedig emiatt (is) volt, csak most látom át, basszus. (nem vagyok formában.)

és tessék. tudom, hogy direkt csinálta, mindig ilyen volt, bosszúálló, hányszor kiderült már...

hívtam is reggel, hogy figyi, azért ez így mi. (szebben, részletesebben, és hogy köszi, és bármikor mondhatja, over, de kérem, hogy időben tegye, ne hozzon kellemetlen helyzetbe, stb.)
"jajj, hát te mondtad, hogy ennyit küldjek, küldtem. ha mondtad volna, hogy többet, annyit kaptál volna..."

ja, persze, hogyne... már miért mondtam volna ennyit, amikor pontosan tudom, hogy picit több, mint ennyi+a kövi hét ára fixen szükséges még?!
és félre se hallhatta, mert emlékszem, részleteztem is tételesen, tudja is, mennyi/alkalom, stb, stb.

próbáltam tisztázni, ki mit mondott, de kötötte az ebet a karóhoz, ő nem érti, én mondtam ennyit, mit kombinálok, magyarázok bele, a zárszót egyenesen tagadta, ő olyat soha.

persze, lehetne félreértés, lehetne fogni a fáradtságra, akármire... de sajnos nem az.

szóval így nőttem fel? ebben?
egész konkrétan még a valóságérzékelésem is be volt támadva? tényleg?

akkor ugyan minek csodálkozunk az állandó kétkedésemen, bizonytalanságomon?

annyira szeretném mondani, hogy tényleg én kombinálok, én zavarodtam össze, én képzelem bele, félreértés, véletlen, tévedés,
...,
bármi más,
csak ne ez legyen tényleg, hogy az anyám ilyen.

(de ott a sztori pl a hátam mögött megtiltott 18. meglepi szülinapomról, ami után szó nélkül elnézte, hogy szenvedek, nekem miért nem... miért találna ki ilyet egy exosztálytársam? miért hazudna ilyet bárki utólag, mikor már rég nem számít, már egyetemre járunk, marhára semmi érdeke?
és az emlékek általánosból: "anyukád itthon van? akkor inkább nem megyek be...",
meg alsóból, hogy titokban ollóval szurkálom a tenyerem...
ilyet szerintem gyerek ok nélkül nem csinál...
meg ahogy a pszi mondja mindig: maga valamitől csak 'beteg' lett...
de nem tudom, nem tudom elhinni teljesen, hogy tényleg, dühösen állítom, de aztán a végére megkérdőjelezem.)


nyilván mondta, hogy jajj, hát mikor is megyünk nyaralni? ó, akkor még elküldi előtte, majd bemegyek érte apámhoz,
látom, hogy ő mindent megtesz,
és különben meg kikéri magának a feltételezést is,
én vagyok az, aki csak akkor megy, ha pénz kell,
énrám nem lehet számítani,
én voltam képes most is ezt megtenni velük,
én nem vagyok hajlandó eleget tenni a család iránti kötelességeimnek,...

itt beleszóltam, hogy állj, mi, és érvelni kezdtem,
... de hogy igenis, különben ott ülnék a mama ágya mellett, amikor csak lehet,
újabb érvek tőlem,
... de és ő ezt nem hallgatja tovább, különben is neki most dolgoznia kell.

pont, letette.



visszahívtam, hogy azért ezt jó lenne tisztázni majd.
délután hívott nagy édibédi ártatlan hangon, de akkor meg már nekem nem volt kedvem, agyam ehhez...



valahogy mindig addig csűri, tagadja értetlenül, bizonygatja, ő nem is érti, nem úgy gondolta, nem úgy értette, nem pont így mondta, tudom, hogy ők múltkor is, meg mennyi mindent, annak ellenére, hogy, és én nem, ...,
hogy logikusnak tűnik elszégyellni magam inkább a tévedésemért.
tök mindegy,  mit vélek tudni, egyszerűen meggyőzöm magam, hogy nem is úgy, nem is annyira, csak dühömben, dacból, én, túlreagálom, szűrőn át nézem, sarkítom, belemagyarázok, ...,
féligazságok, elkent élek, máris elvész a kapaszkodóm, magam se tudom már, mire is gondoltam, mire alapoztam, mit is akartam és miért.

annyira nehéz sokszor megfogalmazni, mi volt a gond egy-egy beszélgetéssel, homályos rossz érzés marad csak utána, megfoghatatlanul.

akkor most ezt hívják passzív agressziónak esetleg?
ahhoz nem értek.
csak mert valami nehezen tetten érhető dolog határozottan történik ilyenkor, valamit akkor is csinál, ha nem látom át semennyire.



#agyrém
#vagybeleképzeltrémek


mi van, ha tényleg én képzelem csak ezeket a dolgait ilyenkor, mert haragszom?
(és mi van, ha nem, ugye.)



[igen, egy felelős felnőtt rögtön hét elején nyíltan lekommunikálta volna az egészet,
de nekem ez nem megy, belezavarodok, átváltok a szüleivel harcoló dühös gyerekbe, a végére pont ez lesz az aduász ellenem, számomra is magam ellen, semmi értelme. meg kell tanulnom, és egyszer stabilan be kéne látnom magam előtt is, hogy ők tényleg ennyire ilyenek,
hogy ez a valóság, és hogy nem oké.
(mert nem az, ugye?

-látjátok? még most is, pontosan így, kényszeresen megkérdőjelezem az egészet, erről beszélek, még egy poszton belül is, hát még élesben., ha szembekerülünk.)]

8 megjegyzés:

  1. nagyon érdekes, amit írsz. nekem szóról szóra ugyanez az élményem van egy velem egykorú felnőtt emberrel pár éve. tehát nem ebben nőttem fel, talán ezért még értetlenebb vagyok, h ez most mi. mi történik ezekben a teljesen értelmezhetetlen párbeszédekben. én már oda jutottam, h letöltök vmi applikációt a telefonomra és felveszem a beszélgetéseket, mert vissza akarom hallgatni, h én vagyok hülye (és akkor oké, azt elkönyvelem), vagy ő állít tényleg teljesen ellentétes dolgokat folyamatosan. és jól mondod, konkrétan a valóságérzékelésem vette el, ami több, mint durva. én nem tudtam, h ilyen van. ebbe bele lehet őrülni. nagyon ijesztő és biztos, h egészségtelen ilyen embereket beengedni a mindennapi életünkbe (már ha opcionális persze, h benne legyenek, v sem. ez egy anyánál nyilván más).

    én kicsit úgy érzem, h akit én ismerek, annak kettős énje van, amit ő nem érzékel. és vhoyg ebből kifolyólag állít hol ezt, hol azt szemrebbenés nélkül. és nem is érti, én min vagyok kiakadva. mi nem stimmel a sztorijában. mivel nem tudok szó nélkül elmenni az egymásnak ellentmondó tények mellett, kérdezek és kérdezek, h akkor ez most hogy is van? azt hogy értette? mire ő teljesen idegbeteg lesz, hoyg én őt elszámoltatom! ezen már röhögnöm kell. a legdurvább és legújabb fegyvere, h bármit mond, arra később ráfogja, h csak viccelt, én meg mindent komolyan veszek. meg magamra. elképesztő! profi munkával elérte, h fogalmam nincs már konkrétan semmiről. minden lehet ez is, az is, nulla bizonyosság.

    egy elborult pillanatomban oda jutottam, hogy elkezdtem azt gondolni, mindenről a horoszkópja tehet... h a horoszkópja igaz rá egy az egyben, és akkor ilyen ember tényleg létezik, ez van és kész. szóval ő ikrek. anyukád nem az? (nem hiszek a horoszkópban, de annyira igaz, amiket ott írnak rá a kettősségről, hoyg nem lehetett szó nélkül elmenni mellette).

    és igen, én se értek hozzá, de nekem is sokszor eszembe jut, h nem ez a passzív agresszió egyik formája? v nem is tudom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az én vicceltem dumával srác is beprobalkozik néha, de rövidre zárom azzal, hogy egyrészt egyikünk se nevetett, másrészt ne nézzen hülyének, tudom mikor viccel. Szerintem ha kérdőjel nélkül elutasítod a hülyeséget, akkor leállnak vele. Amíg el tud bizonytalanítani a szar dumával addig próbálkozik. De persze minden pasi mas(hogy hülye).

      Törlés
  2. gaslighting..így hívják ezt a jelenséget, és ez nagyon durva manipulációs technika. amikor ezt tapasztalom, és nem vagyok biztos a dolgomban, pontosan onnan tudom, hogy nem én vagyok aki téved, hogy ott az a rossz érzés gyomortájékon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, tényleg ez az. nagyon ijesztő...

      Törlés
    2. én mindig azt hittem, az vmi sokkal durvább, olyanokat olvadni róla, h eldug vmit máshova, aztán rajtad kéri számon, h mért nem emlékszel, h oda tetted/elloptad, meg stb...

      de jobban belegondolva már ez is, a valóság ilyen piti átírása is bőven elég...

      Törlés
    3. és tényleg ott az a rossz érzés gyomortájon. :/

      Törlés
    4. szerintem a valóság átírása a legdurvább. én az utóbbi időben tényleg kezdtem azt érezni, h esetleg megőrültem... nagyon kemény. igyekeztem arra fogni, hoyg fáradt vagyok, de legbelül tudtam, h nem. hanem vmi "fondorlattal" ő csinálja velem. brrr, soha többet ilyet!

      Törlés
    5. hát igen, nagyon igaz, h brrr

      Törlés