2017. július 8., szombat

a "szennyes" - utóhang

ez a naaagy sztori. ennyi.
most ez durvának számít vagy sem?

számomra mai napig sérelem, hogy szembekerültem miatta a családdal, nem hittek nekem, engem mondtak el mindennek, én voltam a rossz, mert azt állítottam: gáz van, a hugomnak segítségre lenne szüksége, és nem akartam annyiban hagyni,

utána pedig nem voltam hajlandó úgy tenni, mintha oké lenne, mintha meg se történt volna,
a későbbiekben ugyanolyan szeretettel és bizalommal viszonyulni hugomhoz,
lelkesen segíteni neki, ha szivességet kér.

sérelem, hogy mindezt tagadják, őnekik rám egy rossz szavuk se volt, miről beszélek.

sérelem, hogy egyből rámszólnak: bezzeg mikor én, azt is megbocsátották - holott szerintem az, hogy nem ment a suli és nem mertem megmondani nekik, csak mikor megbuktam az uccsó vizsgalehetőségen is, nem említhető egy lapon ezzel.

(az, hogy utána egy évig még eltartottak, míg én fogalmam sincs, mit csináltam Pesten, dolgozgattam, meg nyelvsuliba jártam, meg exsemmiséggel huzavonáztam, meg szedtem összefele magamat, az lehet sérelem, de hát mondhattak vona nemet, rákényszerítve, hogy rendesen dolgozzak, vagy mittudomén. hiába voltam hülyepicsa, azért nem csaltam ki a pénzüket, tökre önként adták...
sőt, amúgy zsaroltak is vele, de hagyjuk.

vagy a betegségem? azt nem ér felhozni érvként, mert én dolgozom rajta ezerrel, mióta csak tudom, sőt, jódarabig "házaltam vele", mire rájöttek, mi van, azt se én tabusítom a családban, hanem ők.)

sérelem, hogy a hugomat később megkérte a pasija, gyereket is akarna tőle, és azóta is ugyanabban a házban élnek. (oké, már kifizették, de másképp sose lett volna egyben annyi pénzük, hogy egyáltalán vegyenek...)
(igen, ez irigység.)

sérelem, hogy továbbra is én vagyok a feketebárány, akire nem lehet számítani, aki eltévelyedett, aki megbontja a család és szeretet egységét(!!!!! pofám leszakad), aki nem azt az életet éli, aki mennyire hálátlan, aki akármi,
hugommal meg sosincs semmi bajuk, árad a szeretet, sőt, büszkék rá.

sérelem, hogy annyira tabu, hogy már én is el-elfelejtem,
el kell hazudni,
magamra maradok az emlék súlyával, a kérdéseimmel,
holott ez a "kis botlása" egy májustól ősz végéig tartó színjáték volt.

mai napig nem tudni, mi volt a hugommal, pedig azóta is befürödtem pár nemszimpi húzásával, pl átvert, utólag derült ki, hogy csak alibinek használt sógorom felé, miközben egy másik pasival találkozott a háta mögött, stb,


mégis jópofizunk a békesség kedvéért. jópofizni kell. hallgatni. nem felhánytorgatni.



ja, és nekem most elvileg szégyellnem kéne magam, mert soha senkinek nem mondhatjuk el, én meg le mertem írni (és rosszat mertem írni hugomról, jajajj):

mert egy család vagyunk, és állítólag majd most ti mind egy kalap alá fogtok venni vele...
de mivel nem vállalok felelősséget a hugom tetteiért, ezt kivételesen pont nem szégyellem.

(azért irl nem nagyon mesélgetem, nyilván.)

5 megjegyzés:

  1. durvának. pedig azért hallok történeteket. és biztos vagyok benne, hogy segítségre is szüksége lenne a húgodnak...

    VálaszTörlés
  2. Ja ez gáz. Ha ez bármennyire megnyugtat én máig ugatnék a tesomnak, egy ilyen sztori után.

    VálaszTörlés
  3. Legyél büszke magadra, hogy szembe mertél menni a családdal! nagyon nagy dolog!

    VálaszTörlés
  4. Tudod, hogy mit gondolok erről az egészről. Pokolian szánalmas, fájdalmas, képmutató. De biztos meggyónták, osz jó van.

    VálaszTörlés