2017. március 9., csütörtök

pipa

no, hát túlvagyok egy kétórás beszélgetésen egy szakival, már ami a jelenlegi helyzetemet és a kis betegségemet illeti.

nagyon vicces, mert szakmailag én voltam a (jóval) képzettebb fél.

azért is vicces, mert elhangzott, hogy "igen, te most tényleg jó nagy szarban vagy". (aktuális énnyelvezetemet használtuk.)
micsoda megerősítés, ugye.
továbbá az is, hogy "fogalmam sincs, mit lehetne ezzel csinálni". (ez többször.)

kb egyből felismerte, hogy nem az ő kompetenciája. mondjuk én is. mondjuk ettől még hasznos volt.

nem ragadtunk le ott, hogy mit is takar pontosan x diagnózis, se a pasinál, kb fel lett vázolva, de aztán célirányosan áttértünk a lényegre. néha nagyon képletes szemléltető hasonlatokkal ment csak át az infó, ez kicsit nehezítette, de mókás is kölcsönösen analógiákban kommunikálni.


egyrészt jó volt kendőzetlenül kimondani dolgokat, másrészt segített összerendezni is, no meg kaptam külső visszajelzést.

tehát a visszajelzések:
- szarban a haza (bocs, de olyan kifejező ez a szó...),

- szerinte szuperül rálátok a problémá(k)ra,

- sőt, a célokat, elsődleges feladatokat is jól lőttem be,

- és tényleg ezerrel dolgozom rajta,

- de nem tud semmi okosat mondani hozzá, ezt nekem kell megoldani. (hahh.)


és itt figyelt be, hogy nem vágja a betegség lényegét. mert arra jutott, hogy megvan a cél és hogy mit kell tenni, hogy elérjem, és már csak meg kell csinálni,
ugyanakkor még előtte teljes egyetértésben kimondtuk, hogy a fő kérdés: hogyan csináljam meg a csinálást.

tehát adott cél most igazából rájönni, hogyan lehet ezt kivitelezni. konkrétan a megcsinálás hogyanja hiányzik.
(és ez az, amit sem ő, se más nem szokott tudni integrálni, mert azzal már nem tudnak mit kezdeni, ha ott akadok el, ahol ők lépéseket se látnak, mert náluk automatán megy.)



vagyis: kell nekem egy olyan szakember, aki nem azt mondja a "meg kell másznom a Csomolungmát de hogyan" kérdéskörre, hogy hát legyél hegymászó.

hanem van információja a hegymászóvá válás mikéntjéről, sőt, egészen konkrét gyakorlati technikákra is "meg tud tanítani" akár egészen laikus szintről.


tetszik most ez a kép, szerintem remekül érzékelteti, hogy ez egy elérhető cél, ám ha ma kell nekivágnom, (még) nem fog menni, és kemény munkával is csak hosszabb idő után. (és oké, tartok már benne valahol, de még nem ott, ahol gondoltam, mehh.)

meg átérezhető, kb milyen, elég annyit mondanom: körülöttem mindenki hegymászó, sőt, született sherpa. és simán nem értik, mit nem értek, hát a hegymászás mikéntje egy tudott dolog, az mindenkinek megy...
(rezeg a léc a hasonlatomnál, értsétek jól, plíz.)


amúgy, mivel én tisztában vagyok vele, hogy nem születtem sherpának, tehát tanulnom kell a hegymászást, dolgozom is rajta vagy tíz éve, edzek rá, elméleti "oktatásokra" is befizetek, ha épp van miből, meg otthon, önállóan is olvasok, gyakorlok, keresem a 'how to' témákat, fejlődtem is benne rettentő sokat.

mondjuk úgy, azt hittem, már eléggé tudok hegyet mászni.
aztán most meg szembesültem vele, mikor kéne, hogy mégsem, és ettől kicsit kivagyok.

(és hát úgy el lehet képzelni a néha befigyelő tehetetlen dühöt és türelmetlenséget is, hogy annyi időt és energiát beletettem már és még mindig nem, miért nem, miért kell nekem ezzel szopnom, miért nem születhettem én is sherpának, mint kb mindenki más, leszek-e valaha elég jó benne, ha még most sem, és tökre igazságtalan, hogy mások ezt a temérdek időt és energiát szabadon másra fordíthatják már, én meg 'alapozok' csak.)

mittudomén. mások másban bénák, én leginkább pechnek mondanám, hogy a hegymászósdi pont létfontosságú, mások a saját bénaságaikkal jobban elkaristolnak, mint én az enyémmel.



lényeg a lényeg, kövi lépésként már olyannal fogok beszélgetni, aki érti, hogy a nemhegymászó státusz mit takar. csalódott vagyok, szomorú is, de hát akkor ez.



#nyomiság
#hülyepasiminekkellettez

6 megjegyzés:

  1. Én tudok egy nagyon jó pszichiátert, de arany vagy inkább gyémánt áron dolgozik. Nem tudom az belefér-e...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, de nem.
      szupi szakembereket én is tudok, olyanokat is, akiknek speckón ez a szakterületük, csak megfizetni nem tudom őket.

      most abban egyeztem ki magammal, h 1 állapotfelmérős egyeztetésre befizetek, meg informálódok, mit lehetne, ami van olyan jó, h legyen értelme és nekem is elérhető. (hátha...)

      Törlés
    2. *köszönöm, de SAJNA nem FÉR BELE -kimaradtak szavak rendesen :D

      Törlés
  2. szia, állami úton , egyéni vagy csoportos kis foglalkozás nincs a te problémádra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fú, hát én az elmúlt 10 évben azért keresztül-kasul bejártam ám az ellátórendszert,
      most frissítem épp az infókat, hátha van újdonság, v vmi anno kimaradt, meg a "szürkezóna" még, ami érdekel.

      nem úgy vok szarban szerencsére, h azonnal s.o.s., tehát van időm válogatni, keresni a legjobb megoldást.
      (s.o.s-re ott a kórház, de az meg ezzel az ahhoz képest szuperjól funkcionáló dologgal nem tud dolgozni, nem arra van.)

      Törlés
    2. (most nem kifogásokat keresek am, hanem amit mar kimaxoltam v tudom h nekem nem adna olyan pluszt, amiért értelme volna, arra sajnálom az időt és-vagy pénzt.)

      Törlés