minden jó és mégsem

néha egyszerűen üvölteni tudnék az elveszettségtől.

pedig.

hogy mindent nekem kell és (ha) nem vagyok képes...(?) hogy meg kell haladni az eddigieket és az fáj, növekedni, formálódni fáj, szabadnak lenni is, hiába. hogy minden esetleges és a bizonytalanságban nincs kiszámítható kapaszkodó. hogy tele vagyok félelmekkel, cikibbnél cikibbek. hogy mondjam-e vagy ne. hogy kinek. hogy minek. hogy ólomnehéz súlyként húznak az érzések, és a zavarodottság, indokolt vagy sem, akkoris.

hogy minden jó, és mégsem...

(és ez nem a férfi, hanem a férfi is. meg még a mindenmás. jó ez a szó: is. értitek?)

hogy rossz most nádja bőrében lenni, mert nem találja magát, hiába tudja, hogy ott van.
a nap szépen süt, csak ne fújna hozzá ez a jeges szél is...