lábjegyzetek

felmerült bennem, hogy kívülről, olvasva nagyon erőltetettnek, műönlengésnek tűnhet a sok 'apróságokban gyönyörködöm'. (meg a megfogalmazásuk is, hát milyen szó már az is, hogy gyönyörködöm...)

de most mit csináljak, hiszitek vagy sem, pontosan ez történik velem és így. hogy elindulok a boltba és meglátom, ahogy a tócsákban tükröződnek a fàk és az nekem szép. vagy ahogy a megálló üvege prizmaként színskálára bontja a fényt a nedves aszfalton.
érzem a talpam alatt a nedves jég, latyak, sár, ázott fűcsomók különböző textúráit és nem tudok nem élményként tekinteni rá. még a szmogos köd is csütörtök este, annyira filmszerű volt, pedig milyen banális.

nincs listám, hogy én akkor most megyek és mindenbe belemagyarázok valami szépet, izgiset, jót.

hanem hogy ezektől így tényleg azt érzem, hogy woww. hogy feltölt. hogy élni mennyire különleges és néha mennyire jó. hogy micsoda erő és mennyi energia van a teljesen hétköznapi semmiségekben is. és, megmondom őszintén, ezekért hálás is vagyok.



a másik meg, tudom ám, az idő. hogy nekem most időm van. (mondjuk úgy, másom sincs.)
mert mikor dolog van, rohanás, ezt kell, azt kell, az más. akkor kitérdekel.
fura, félelmetes is, kicsit bűntudattal terhelt, hogy nekem most van és nem kéne fecsérelni, ez egy kivételezett helyzet...

no de azt és úgy csinálom, ahogy belülről jön, és valahogy úgy hiszem, ezzel most épp építkezem, és nem szabad megkérdőjeleznem a jogosságát.