főkuki

történt pedig, hogy végre rászántam magam, és (takarítás helyett) elugrottam megnézni kedvenc új szobrunkat. (mármint a városét.)

ezt még a krach előtt, együtt terveztük be. szó se róla, nehéz átmenteni a nekemfontosakat. csak az van, hogy még tavaly kitaláltam új projekteket. ezekből egy: menni és szelfizni a mindenfélékkel. pasifüggetlenül.
persze attól még bőgtem.

ha már ott voltam és az idő is ilyen szép trutymàk, nekivágtam egy nagyobb sétának. fel a várba, konkrétan. (azt is bőgve.) nem arra, amerre együtt, hanem csak úgy mentem. annyira dühös voltam, olyan csalódott... közben nagymonologizáltam fejben, mindent, amit még mondanék.

ezt a vár dolgot is ő mutatta. szintén úgy tervezem, marad az ilyesmi. már akkor tudtam: bármi lesz is, ez én vagyok, ezt a csatangolósdit megtartom. valamiért régen sosenem. fene se érti, annyira buborékba tud záródni az ember...

ez is olyasmi, amiből az összhangot éreztem. (csak kevés.) vitt magával, csupa rácsodálkozás, egyszerű, csóri örömök. és nem kellett a kedvéért megszeretni, annyira biztos volt, hogy ezt bármikor, ezt csak úgy is. (lehet, hogy már írtam, sebaj.)
szerelembe estem a várossal, a kirándulósdival, a saját kíváncsiságommal, meg hogy visz a lábam.


nagyon szar volt tegnap, de nagyon az enyém. kellett kimozduljak kicsit.


természetesen szanaszét is fagytam. reggel is esett nálunk a hó, este is, mára is. mintha liszttel szórták volna fel a környéket. nem szép, csak különös.

nem lehet padon ücsörögni, mobilt nyomkodni se - rosszul érint azért.

meg hogy itt a pms - ugyan magyarázza, mitől vagyok ennyire kirívóan szét, honnan a sok könny, de attól még most extràn utálom.


úgy voltam a téllel, meg kell élni, míg tart, de mostmár elkezdtem én is élhetőbbre vágyni.



szóval időjárás, szedd össze magad!
hormonok - á, nem is mondok semmit.

kicsit (eléggé) faszkivan.