reggel írtak majdnemhugomék, hogy hánynak-fosnak-fejfájnak, nem a vacsi volt-e? nem. este még kutyabajuk, körbepusziltak mindenkit. necc...
mindannyiunk pasija pont 186 centi magas. ez hogy jött össze?!...
annyira ráizgultam, hogy végre megtaláltam az 50%-os kedvezményes utazós papírom és magammal is vittem, hogy elfelejtettem mondani a kallernak a Bp.bérletet, így vagy két kv árát ajiba adtam a MÁV-nak. (még jó, hogy mindkettőnkét fizettem...)
mondjuk kellemes meleg volt a vonaton. (az uccsóval jöttünk pedig...)
az egész hazautat végigbohóckodtuk a pasival.
láttuk a kabátembert. (szanaszét volt egy kéregető a metrón, és hátulról úgy nézett ki kapucniban, ahogy ott állt tétován, mintha csak a ruha imbolyogna, és nem is lenne benne senki.)
reggel robotpilóta módban készültem (tényleg klassz a kikészített cuccos kötött rutin, konkrétan képes vagyok full sötétben teljesen felöltözni is), csak arra emlékszem, hogy egy percre visszanyaffantam a pasi mellé az ágyba és simizte a hátam...
annyira magától értetődő ott lenni vele mostanában, (és ez más, mint amikor az összeköltözős igényszintről írtam, valahogy kölcsönösebb, vagy mélyebb, vagy mittudomén), hogy idegen érzés lett hazamenni. ami hülye helyzet, hisz a logika meg a realitások... lelkileg máris nehézség, érdekes lesz.
ilyenekkel szórakoztazom magam. kedvencem: "Első gondolat anno? A puncik furák. Most mit gondolok? A puncik még mindig furák." zseniális.
(amúgy szerintem is azok.)
a héten 5 percre láttuk egymást cukival, mikor tegnap hazajött én meg dolgozni indultam. azért már hiányzik. (újcsajjal meg nullára, ő is.) ennyit a lakótársi életközösségről.
tetszik a fagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése