pár kapcsolatosdi

nyünnyögök itt amúgy magamban, pasi, nempasi, mikorpasi, milyenpasi,
most akkor mi a frászt szeretnék, gondolok, mitől félek és miért (mert tagadhatatlanul félek...), és egyszerűen nincsenek elkészült válaszaim.

olyasmik vannak a fejemben, hogy mindenki csak az elejét akarja, a gördülékeny jó részt, újra és újra... hogy mi van, ha a házasság (ez alatt érthetünk hosszútávú elkötelezett kapcsolatot, együttélést is elvileg, mondjuk) jól félre van értelmezve, eredendően nem is arra van kitalálva, hogy a boldogságot fenntartsa (úgymint szerelemmel kapcsolatos illúziók), hiába várjuk ezt tőle.

és ha a házasságnak nem természetes velejárója, hogy mindig boldogok tudjunk lenni benne pusztán a kapcsolatunktól? (helyesbítve a kapcsolat rész boldog legyen benne v mi) és ha az elköteleződés elengedhetetlen része az olyan dolgokról való lemondás, amihez mi a boldogságunkat leginkább kötjük?
hogyha valóban szeriális monogámiához vezet az, amire elvileg pedig közmegegyezéssel legtöbben vágyunk?
a házasság pedig akkor tesz tartósan boldoggá, ha megváltoztatjuk az elvárásainkat és elfogadjuk, hogy tök másról szól? nem szerelemről? (de akkor miről? hogy van egy ember, akivel mindig együtt? akármi van? biztonság? érdek? túlélés? ...)

hogy el tudnám-e képzelni, hogy akkor itt van x, szeretem és elköteleződöm (persze) és tényleg, tényleg be is tartsam, bármi jön is, lemondva a lehetőségről, hogy mikor elromlik és közben szembejön egy mégjobb, átpártoljak hozzá. hogy tudnám-e vállalni a kockázatot, miszerint én kitartok, ellenben a társam nem. és ott állok sokkal rosszabb újrakezdési lehetőségekkel, esetleg gyerekkel a semmire. hogy az ember folyvást változik és tele a jövő olyan helyzetekkel, amiben nem tudni előre, hogyan viselkedünk, hiába az elképzelések.

mi van, ha most még szentül hiszi, hogy ezt akarja, aztán, amikor változnak a feltételek, rájön, hogy képtelen? vagy én jövök rá?

vagy boldogság pipa, mégis beleszeretünk valaki másba és elborult aggyal összemérjük és egyből a valódi boldogságunk akadályát látjuk a régiben? mert a régi nem az, nem lehet olyan, és csak egyszer élünk és ki tudja ködbe borult fejjel biztosan, csak a hormonok idealizálják-e vagy nem jobb-e tényleg az az új?
és ha maradunk, örökké ezen fogunk agyalni utána?

ugye nekem még sosem volt részem klasszik viszonzott szerelemben... így nem tudom, nem látom teljesen, miről beszélek. volt egy idilli másfél hónapom, csók.

én azt se tudom, a lángolásnak van-e értelme. (evolúciósan tudom, de hogy úgy a mai párkeresős logika mentén?) érzésnek jó, de mekkora mák kell ahhoz, hogy a rózsaszín köd elülte után is egy társnak alkalmas embert találjunk egymásban?
van-e másmilyen fajta szerelem? csak a lángolásra építhetünk? anélkül nem lehet elégséges kötődés? de hát az mekkora lutri már...
és tök esetleges, hogy kölcsönösen átfordul-e egy mély, lecsendesedett szeretetbe...

és nem hiszem el, hogy az emberek tényleg tudják, kibe szeretnek bele. a nagy, általuk már ismert hibákat mondjuk ki tudják szűrni, de annyi mindent nem látni meg elsőre...

nomeg a sorminták, sokszor legerősebben pont nem az egészséges, működőképes dolgokhoz vonzódunk...

kémia ott lesz, ahol két megfelelő génállomány klappol, aztán sorminta-passzolás esetén übercrasholás? azt hívják szerelemnek?

és vajon hány hibalehetőség van? hányszor kb 2-4 év?

és ott az ősbizalom, a naiv hit, hogy forever together, amit tutira csak a hormonok okoznak, mert hisz nem is ismerhetjük még az adott embert, csak megelőlegezzük neki.

de hogy az kell. oké. aztán ha mégse ilyen lovat akartunk, mi lesz? válás? jupí. vagy akkor már vonjunk vállat? hisz az oxitocin már megtette a dolgát? esetleg le is babáztunk?

vagy eljön egy pont, ahol azt mondjuk, no mostmár muszáj megállapodni és aki épp szembejön és kb jó/bepörget, az lesz?

és honnan tudjuk, mikor kételkedünk épp, hogy mással jobb lenne, másképp lenne?
vagy ahol már kétség van, annak vége?

és mégis hogy kell azt kideríteni, mi a fontosabb: a tartósság vagy a lángolósdi? mert hát azok néha ütik egymást... és mennyire kell passzolni? mennyi a már elégséges?

csak a lángolás miatt gondoljuk, hogy jól választottunk vagy mert megfelel mellé még x kritériumnak is? és ha nem jók a szűrőkritériumok?

és akinek összejött a tartós, az vajh miért az? honnan tudjam, nem hazudják-e, akár maguknak is a boldogságot, elégedettséget? vagy amitől nekik boldog, az engem is boldoggá tenne-e, vagy az én fogalom-rendszeremben az már rég a nemboldog?

és akkor amiket úgy jobban látok magam körül, azoknál a kövi van:
amikről azt gondoltam, ilyesmi kéne, sorra mennek szét,
meg azt látom, rohadtul már az eleje se jó, nem is akad szóbajöhető se,
akik meg együtt vannak, azokból sokról azt gondolom, ha ez tényleg ilyen/csak így működőképes, inkább nem kell,
vagy még az elején járnak, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez így menni fog (sőt)...

ki miért és mitől marad együtt/megy szét, jól döntenek-e?
naívak-e? szerencsések-e? okosabbak-e? én vagyok-e túl kiábrándult?
úgy általában: he?




mért van ekkora katyvasz a fejemben és ki a csudával beszéljek ezekről? jesszus...