2016. október 15., szombat

pár kapcsolatosdi

nyünnyögök itt amúgy magamban, pasi, nempasi, mikorpasi, milyenpasi,
most akkor mi a frászt szeretnék, gondolok, mitől félek és miért (mert tagadhatatlanul félek...), és egyszerűen nincsenek elkészült válaszaim.

olyasmik vannak a fejemben, hogy mindenki csak az elejét akarja, a gördülékeny jó részt, újra és újra... hogy mi van, ha a házasság (ez alatt érthetünk hosszútávú elkötelezett kapcsolatot, együttélést is elvileg, mondjuk) jól félre van értelmezve, eredendően nem is arra van kitalálva, hogy a boldogságot fenntartsa (úgymint szerelemmel kapcsolatos illúziók), hiába várjuk ezt tőle.

és ha a házasságnak nem természetes velejárója, hogy mindig boldogok tudjunk lenni benne pusztán a kapcsolatunktól? (helyesbítve a kapcsolat rész boldog legyen benne v mi) és ha az elköteleződés elengedhetetlen része az olyan dolgokról való lemondás, amihez mi a boldogságunkat leginkább kötjük?
hogyha valóban szeriális monogámiához vezet az, amire elvileg pedig közmegegyezéssel legtöbben vágyunk?
a házasság pedig akkor tesz tartósan boldoggá, ha megváltoztatjuk az elvárásainkat és elfogadjuk, hogy tök másról szól? nem szerelemről? (de akkor miről? hogy van egy ember, akivel mindig együtt? akármi van? biztonság? érdek? túlélés? ...)

hogy el tudnám-e képzelni, hogy akkor itt van x, szeretem és elköteleződöm (persze) és tényleg, tényleg be is tartsam, bármi jön is, lemondva a lehetőségről, hogy mikor elromlik és közben szembejön egy mégjobb, átpártoljak hozzá. hogy tudnám-e vállalni a kockázatot, miszerint én kitartok, ellenben a társam nem. és ott állok sokkal rosszabb újrakezdési lehetőségekkel, esetleg gyerekkel a semmire. hogy az ember folyvást változik és tele a jövő olyan helyzetekkel, amiben nem tudni előre, hogyan viselkedünk, hiába az elképzelések.

mi van, ha most még szentül hiszi, hogy ezt akarja, aztán, amikor változnak a feltételek, rájön, hogy képtelen? vagy én jövök rá?

vagy boldogság pipa, mégis beleszeretünk valaki másba és elborult aggyal összemérjük és egyből a valódi boldogságunk akadályát látjuk a régiben? mert a régi nem az, nem lehet olyan, és csak egyszer élünk és ki tudja ködbe borult fejjel biztosan, csak a hormonok idealizálják-e vagy nem jobb-e tényleg az az új?
és ha maradunk, örökké ezen fogunk agyalni utána?

ugye nekem még sosem volt részem klasszik viszonzott szerelemben... így nem tudom, nem látom teljesen, miről beszélek. volt egy idilli másfél hónapom, csók.

én azt se tudom, a lángolásnak van-e értelme. (evolúciósan tudom, de hogy úgy a mai párkeresős logika mentén?) érzésnek jó, de mekkora mák kell ahhoz, hogy a rózsaszín köd elülte után is egy társnak alkalmas embert találjunk egymásban?
van-e másmilyen fajta szerelem? csak a lángolásra építhetünk? anélkül nem lehet elégséges kötődés? de hát az mekkora lutri már...
és tök esetleges, hogy kölcsönösen átfordul-e egy mély, lecsendesedett szeretetbe...

és nem hiszem el, hogy az emberek tényleg tudják, kibe szeretnek bele. a nagy, általuk már ismert hibákat mondjuk ki tudják szűrni, de annyi mindent nem látni meg elsőre...

nomeg a sorminták, sokszor legerősebben pont nem az egészséges, működőképes dolgokhoz vonzódunk...

kémia ott lesz, ahol két megfelelő génállomány klappol, aztán sorminta-passzolás esetén übercrasholás? azt hívják szerelemnek?

és vajon hány hibalehetőség van? hányszor kb 2-4 év?

és ott az ősbizalom, a naiv hit, hogy forever together, amit tutira csak a hormonok okoznak, mert hisz nem is ismerhetjük még az adott embert, csak megelőlegezzük neki.

de hogy az kell. oké. aztán ha mégse ilyen lovat akartunk, mi lesz? válás? jupí. vagy akkor már vonjunk vállat? hisz az oxitocin már megtette a dolgát? esetleg le is babáztunk?

vagy eljön egy pont, ahol azt mondjuk, no mostmár muszáj megállapodni és aki épp szembejön és kb jó/bepörget, az lesz?

és honnan tudjuk, mikor kételkedünk épp, hogy mással jobb lenne, másképp lenne?
vagy ahol már kétség van, annak vége?

és mégis hogy kell azt kideríteni, mi a fontosabb: a tartósság vagy a lángolósdi? mert hát azok néha ütik egymást... és mennyire kell passzolni? mennyi a már elégséges?

csak a lángolás miatt gondoljuk, hogy jól választottunk vagy mert megfelel mellé még x kritériumnak is? és ha nem jók a szűrőkritériumok?

és akinek összejött a tartós, az vajh miért az? honnan tudjam, nem hazudják-e, akár maguknak is a boldogságot, elégedettséget? vagy amitől nekik boldog, az engem is boldoggá tenne-e, vagy az én fogalom-rendszeremben az már rég a nemboldog?

és akkor amiket úgy jobban látok magam körül, azoknál a kövi van:
amikről azt gondoltam, ilyesmi kéne, sorra mennek szét,
meg azt látom, rohadtul már az eleje se jó, nem is akad szóbajöhető se,
akik meg együtt vannak, azokból sokról azt gondolom, ha ez tényleg ilyen/csak így működőképes, inkább nem kell,
vagy még az elején járnak, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez így menni fog (sőt)...

ki miért és mitől marad együtt/megy szét, jól döntenek-e?
naívak-e? szerencsések-e? okosabbak-e? én vagyok-e túl kiábrándult?
úgy általában: he?




mért van ekkora katyvasz a fejemben és ki a csudával beszéljek ezekről? jesszus...

15 megjegyzés:

  1. szia,
    igen, ezt kicsit túlpörögted :):)

    szerintem ez nem olyan játék, hogy már az elején tudod, mi lesz a vége. tényleg lutri, de ettől izgalmas valószínűleg.

    annyi, hogy ez azért egy döntés. mármint, hogy jöhet eső, jöhet hó, jöhet jobb, az ember kitart (nyilván, amíg van értelme, nem minden körülmények között, csak az átlagra gondolok, megszürkül a kapcsolat, vagy nyűgösebb időszak van stb). és kell, hogy a másik fél is így gondolja. hogy azt javítjuk, ami van, nem eldobjuk egy üveggyöngyért.

    szóval ja. főleg mázli :) meg sokkal kevesebb agyalás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát de én nem akarom, hogy izgi legyen :/
      annyi nyavalyás bizonytalanság van az életben, egy kapcsolatban én biztonságot szeretnék, azt, h ha vállalom, h mindent megteszek kettőnkért, akkor a másik is vállalja...

      azt, h legyen egy társam, aki napi szinten arra jut, h a társam akar lenni, és ezt akkor is tartja, ha épp gyereket vállaltunk és nehéz, meg akkor is, ha már nem olyan hetyke a mellem, mint a koleganőjének, aki flörtöl vele és a megoldandó problémák miatt pont nem is tudok olyan áhitattal nézni rá...

      egyáltalán: hogy akarjon velem gyerekezni, meg együtt megöregedni, meg a kettősünket szilárd bázisnak az élet nyavalyái ellen...

      Törlés
  2. A kedvenc idézetem a témában a Junkies együttes Mese c. számának a refrénje: "minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető".
    Én szeretem ezt, mert ha az ember belátja, hogy mindig van jobb, akkor dönthet is: hajszolja ezt egy életen át, vagy köt kompromisszumokat.

    Amúgy egy részről túlpörgöd, egy másikról meg tényleg ekkora para.
    De most mit lehet tenni? Sodródni, beletenni magad és adaptívan kezelni a szitukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem azon akadtam fenn, hogy a férfiak főleg hajlamosak ezt a döntést nem meghozni, illetve úgy tenni, mintha meghozták volna, aztán belül úgy lenni vele: ha adódik, inkább pattannak... könnyebb előlről kezdeni, mint a régit javítgatni.

      és ez egy olyan játék, amiben nekik több lapot osztottak, mint a nőknek, tovább maradnak partiképesek. tehát ők újra tudják kezdeni még mással, mikor mi már abból pont kiöregedtünk.

      Törlés
  3. jó, hát de ez nem csak a párkapcsolatosdi, ez az élet... hogy jaj, mi lesz, ha ebbe belekezdek, ott fogom-e hagyni, jó helyen dolgozom-e, legyen-e gyerekem egyáltalán valaha, stb...
    persze van egy mentális-érzelmi iránytűje mindenkinek és az alapján nagyjából be tudja lőni, hogy merre vigyen az élete, de onnan... pff..

    de ami fontos, jól mondja M.Gray: mindig van választási lehetőséged! még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs, mert mondjuk elhagytak gyerekkel...
    van.

    egyébként visszakérdeznék: ha látnád előre, hogy mondjuk egy kapcsolatnak mikor-hol-hogyan lesz vége (értem ezalatt, hogy mondjuk együtt öregedtek meg akár, tehát lehet életreszóló), akkor bele sem mennél? nem piszkálás miatt kérdezem, csak úgy felmerült...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha tudnám, h lehet életreszóló? szerintem én eleve úgy megyek bele, hogy remélem, az lesz... mindig remélem.

      olyan erős ösztönszintű késztetés, hogy még... hogy az aktuális az legyen A társ.

      hogy legyen olyan, hogy valaki A társ.

      munkában, többiben annyira nem érdekes, de a saját család, az más tészta...

      Törlés
    2. nyilván, persze, úgy megy bele az ember, hogy ez most AZ lesz...
      azt kérdeztem, hogy ha látnád előre, hogy vége lesz és hogy az mikor lesz, akkor bele sem mennél a kapcsolatba? ( nyilván ez időparadoxon, de ezt most hagyjuk)

      Törlés
    3. hát, mondjuk elvben nem. aztán persze mittudomén, a pasit se tudtam kihagyni, minden ellenérv mellett se.
      elvben számolok azzal, h tart amíg tart, a gyakorlatban meg elvágni egy kötődést ... az egy utálatos dolog, lehet, gyáva lennék hozzá.

      és te mit gondolsz erről?

      Törlés
    4. én belemennék úgy is, ha tudnám, hogy mikor lesz vége... azért mondom ezt, mert eddig már hagytam is el és hagytak is el és tök nem bántam meg semmit, ahogy visszagondolok... nem mondom, hogy ugyanígy csinálnék mindent, ha előlről kezdhetném, de igazából csak apróságokon változtatnék...
      és persze ha tudtam volna, mikor lép le gyerekemapja, akkor lelkileg jobban fel tudtam volna készülni rá... előny lett volna abban az élethelyzetben... de most már bőven túl vagyok azon is... és azt is ugyanígy csinálnám ;)
      tulajdonképpen rohadtul igaz, hogy "Elmúlik" :) mondjuk egy ideje mindig van B-tervem...
      aztán persze franc sem tudja ezt az egészet beszorítani egy sablonba ám :) ;)

      Törlés
  4. Csakazolvassa.hu

    A langolas elmulik
    Meg sok mas jo poszt Is van a temahoz

    VálaszTörlés
  5. én mondjuk nem érzem, h túlpörgöm, már vagy egy éve gondolkodom ezen és most ültem le összegezni.
    azt kivsit felelőtlenségnek érezném, ha át se gondolnám (mint ahogy régebben) és minden tudatosság nélkül várnám a szőke herceget, mint ahogy az eredetileg kódolva volt.

    tudjátok: majd diploma, munka, pasi, összeköltözés, eljegyzés, házasság, ház, kocsi, gyerek, forevertogether.

    azért nagy meglepi, hogy jaaaa, hát lehet, hogy ez nem is így lesz...
    mert elvileg ez az élet rendje. :(

    és mi az, h a pasik nem így gondolják?!

    mittudomén, munka meg semmi nem számít úgy, mint a kapcsolati stabilitás... ha az van, minden van - ez volt a fejemben. (és legbelül most is ez van.)

    szóval semmi más nem érdekes, csak megtalálni leendő gyermekeim lelkes apját - egy kib.tt kétlábonjáró sztereotípia vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jo de es akkor mivan hha megvan a gyerekeid apja?
      Tegyuk fel, tundermese ON, megtalalod, elvesz, csinal neked 2 gyereket es ott ulsz a kertes hazban, a kertben ugrabugralo kutyaval.
      Nagyon szep kep. De ez egy kep. Onnantol te megszunsz te lenni? Akkor mar nem erdekel a szakmad? Nem lesznek hobbijaid? Ha vmi megol egy kapcsolatot, akkor az sztem az hha a felek megszunnek onmaguk lenni es helyette vmi fals tarsadalmi elvarast probalnak hozni.
      Arrol nem is beszelve h Mo-on sztem nagyon kevesen engedhetik meg maguknak h egy fizubol eljenek, uh a vidam htb szerep max Rogan Cilinek repul, de latod, azota inkabb o is komoly uzletasszony (ironizalok).

      A masik meg: sztem az a vilag is a regmulte, ahol a ferfiak tisztes csaladapak - altalaban a legszebb idillekben es kertes hazakban derul ki h bizony miota a masodik pPistike is megszuletett, kurja a titkarnot. Merthat igen, a korabban tundoklo no lement egy 3 eves szinvonalara es nem lehet vele beszelgetni sem. Jo, persze a masik oldal is ott van, ha a not kerdezed, 0-24 gyerekezes mellett mindenre van energiaja csak szexi milfnek lenni nem.
      Kicsit elkanyarodtam a fo csapastol, de sztem kb az a lenyeg h onazonos legyel es barmilyen helyzetet dob az elet, arra reagalni tudj. De ne ugy h "miaz h a pasik nem a gyerekuk anyjat keresik". Semmi, ezvan. Regen mas volt (nyilvan egy kurvanagy hazugsag ez a tugedorforevor - mert akkor is mindenki felrement; csak nem volt divat elvalni), most ilyen. Nyers. Verseny van.

      Ja, amugy azt meg csak halkan mondom h a kokemeny es osszefeszulos resz az "akarjon velem gyereket" utan jon. Amikor a hullafatadtsag elleneben kell tenni h igenis izgi legyen, erdekes legyen, motivalo legyen.

      Törlés
    2. nem az, h tündérmese on, hanem hogy egy nagy életfeladat letudva.

      emellett van előtte és utána is mindenmás, de én nem szívesen csinálnám végig ezt az élet nevű dolgot egyedül, család nélkül...

      abszolút úgy érzem, arra programoztak, hogy párban, aztán többesben játsszam, és halálra rémít a felismerés, h ez inkább xtra manapság, nem pedig alap. egyszerűen csak 28 évig másra készültem, arra neveltek, h majd kapcsolaton belül kell megoldani a férfi-nő problémákat, nem arra, h esetleg kívül kerülhetek rajta és én ezt egy percig se kérdőjeleztem meg...

      szóval -kicsit kifordítva, amit írtál, és amit értek amúgy- most attól vagyok önazonos, hogy ezen hisztikézek :D "nekem nem ezt ígérték, én nem erre készültem"

      (mindig nehezen viseltem a változásokat, biztos azért, mert már gyerekkoromban se éreztem magam sose biztonságban.)

      Törlés
  6. Meg ez általánosítás kis ffigyűlölettel:) sokan keresik a gyerekeik anyját és társat egy életre. Nincs olyan, h pasik általában meg nők általában. Szerintem:)

    VálaszTörlés