front van vagy mittudomén

ez most nem igazán jó nap. valahogy túl sok benne a feszkó...

eleve úgy kezdődött, hogy nem volt jó a kvgép a fornettisnél. azaz nem kaptam rendes kvt reggel. (a porkávé, az meg nem olyan, na...)

aztán valahogy nem volt nálam papírzsepi (mindig, minden körülmények közt kell, hogy legyen...) és pont elfogyott a wc-papírunk (amit kéztörlőnek, szalvétának, porrongynak és pzsnek is használunk bent) és a takarítónő kivételesen nem tudott újat adni. ajh.

meg egész nap konstans valami hangos géppel dolgoznak és már szétmegy a fejem és nincs levegő, de nem tudok szellőztetni a zaj miatt, mert úgy már elviselhetetlen. olyan nyomott az idő is...

bajba is kerültem, mert ugyan nem késtem, de mire ideértem, beengedtek egy új kolegát, akinek ez volt az első munkanapja, mégse volt meg még a belépési engedélye (ezt inkább nem kommentálnám), ezért nem mehetett volna be. (amikor eszedbe se jut, hogy ilyesmi miatt elő leszel véve.)
(annyira egy idióta ez a rendszer, pl volt már, hogy szóltak: holnap jön xy és zzs, első nap. na, őket NEM engedheted be, mert csak későbbre lesz aláírás. - nem ám az, hogy kiértesíteni őket, vagy legalább a főnöküket, hogy ne jöjjenek, hanem hogy majd én reggel jól küldjem haza őket. pofám leszakad...)

furaságok is voltak, fejetlen kavarás is, meg szünetre se akartak kiengedni, a főnöknek is rossz napja van, végigfutott mindenkin a rúgjunk bele dominó...

és akkor jött a mail az esküvőről, hogy akkor ugye pár nélkül megyek és ezen valami nevetséges módon bepánikoltam, szegény pilla kapta meg, hogy úristenmostmitcsináljak, mert vele beszéltünk már a témáról.
igazából azt éreztem, hogy no way, kizárt, hogy másfél napot letoljak anyámékkal kísérő nélkül, nem, nem, neeeeem!!! volt két órám, amikor vállalhatatlan voltam, könnyes szemmel anyázva csapkodtam, ha senki se látta. lecsesztem a pasit, hogy minek ígérte meg anno, hogy jön, ha nem is ér rá.
wtf.
olyan voltam, mint egy eszelős, tulajdonképp valami pánikrohamféle belehalós trip kezdődött.

persze ez nem az ő gondja. ez az én problémám. utólag meglepőnek látom, hogy ennyire rohadtul pánikba estem. hogy még mindig ennyire védtelennek érzem magam velük szemben és ennyire intenzív gyűlöletet és menekülhetnéket produkálok, mintha sarokba lennék szorítva.

megdöbbentő.
még akkor is megdöbbentő, ha ez a nap ilyen... ilyen nehéz és rossz és... na. nem, ezt valahogy meg kéne szüntetni.

egyszerűen csak nem akarom átélni, tudom én, esküvő, ahol mindenkinek párja van, csak nekem nincs és kénytelen leszek nézni, ahogy cukiskodnak, miközben az anyám tolja rám, hogy szórakoztassam... és főleg a nagyon mélyen kódolt 'ha nincs pasid, semmit se érsz, míg nem tartozol máshoz, a miénk vagy'. ez ugye nekem achilles-sarkam.
elvileg nem kéne már pedig ilyen heves reakciót kiváltania.

egyszer majd talán sikerül máshogy reagálnom. csak, ahogy elnézem, az még jó sok munka...
még mindig érzem amúgy, hiába tettem fejben helyre... csak már próbálom lesz.rni.

ja, és egy hatalmas, gennyes duplapattanás is kijött mostanra az arcomra, főhelyre, csak hogy komfortosan érezzem magam és kellően reprezentatív legyen a megjelenésem.

újlakótárs meg az előbb jelentette be, hogy ma este becuccol, ami vicces, mert én a pasinál leszek, hogy holnap korán indulhassunk kirándulni és alhassak is azért - pedig az én szekrényem felét kell majd kipakolni ahhoz, hogy ő bepakolhasson, meg jó lett volna valami kis ismerkedés... no majd máskor.


asszem, lesznek ennél jobb napjaim is... remélem, a tietek nem ilyen aucsra sikerült.

ha igen, akkor 'kitart, kitart'!