voltak itt posztok

de már nem akarom, hogy legyenek.
ma már csúcsra jár a hisztim, iszonyat szenvedek tőle, olyan szintű tehetetlen düh munkál bennem, hogy alig bírom visszafogni, vagdalkoztam egy sort a pasinak, csapkodtam a cuccaimat,


jöjjön már meg, az isten szerelmére!

mondanám, hogy a pasi változzon vissza, mert ez így megint nagyon szar,
de nem mondok ilyet. inkább én változzak vissza, hogy képes legyek higgadtan azt mondani: igen. vagy: nem. most csak sírva könyörgésre lennék képes, hogy azonnal hozzuk helyre, azonnal oldja meg,

de amíg hormonális katasztrófahelyzet van,
addig fel se fogom már, mit csinálok, egy ilyen harminc év alatt felgyülemlett össz-szeretetlenségre reagálok,
szóval próbálok nagy levegőket venni, kiírni magamból, és mantrázni, hogy nincs semmi baj.

ugyanis nincs semmi baj. tegnap tisztáztunk egy csomó dolgot, hatalmasat beszélgettünk a kapcsolatunkról, tök okosakat mondtunk és őszintéket, csak épp most meg kell várni, hogy lecsapódjon.
szóval nem az van, hogy bármi is rossz lenne, hanem az, hogy hirtelen teljesen irreális igényeim támadtak.

jó szarul vagyok, de minden betűvel egyre jobb. próbálok visszavedleni felnőttbe. próbálom nem magamra venni, ami nem tartozik rám.