hosszú mérleg (rinyafaktor erősen játszik)

én nagyon próbálom hinni és hangoztatni, hogy kézbentartom a dolgokat és mindenjó, de azért ha visszaolvasok, egyértelműen egy érzelmi (és ebből táplálkozva fizikai) hullámvasút az egész továbbra is, napi ötven hangulatváltással, szélsőségekkel, meg kínlódással, küszködéssel. mondjuk úgy, hogy ahhoz képest kézbentartom és ahhoz képest mindenjó.
de kéne azért megerősítés is.

sorolom:

- gyász
(ez továbbra is olyan, mint ahogy először írtam róla, csak tán a lépték változott... néha a háttérben lappang, néha a semmiből kifordít magamból...)

- apukám betegsége
(ez az egy jó eredmény még mindig nem könnyítette meg...)

- másik nagymamám betegsége
(nem elég, hogy ágyhozkötött, mostanra már kb semmit se lát - erre akkor jöttem rá, mikor fotóztam, mondtam neki, hogy ő is nézzen rám, mire: de hát rád nézek. aha. csak úgy kb egy-másfél métert tévedett jobbra... már nem tudja, mikor van nappal, mikor éjszaka, úgy általában egyre kevesebbet van képben, van ez a bizonyos rákja,
most meg orbáncos is lett és nagyon lázas és még jobban félre is beszél, kiabál hajnalonta, stb.
szóval úgy kábé el lehet képzelni.)

- minden, ami a közös gyász és betegséges aggódások folyományaként a családi erőtérben dolgozik
(feszkók, sírások, támaszkeresések, elvárások, csalódások, körbe-körbe karikába', rohadtul fárasztó az egész és nem lehet igazán kilépni.
pedig nem vagyok ott.)

- hülye lakótárs-ügy
(lehet, hogy jobb jön helyette, lehet, hogy nem, megint idegennel kell lakni, még nem tettük ki hivatalosan, még bosszút állhat, totál kiszámíthatatlan az a gyerek - önmagában lehet, hogy tudnám a helyén kezelni ezt a bizonytalanságot, de lásd előző pontok.)

- szinte non-stop fizikális hendikepp
(általában rosszul, nehezen és keveset alszom + általában nincs étvágyam + ide-oda dobálnak a hormonok és frontok, kánikulák, fülledt napok + kv- és cigifüggőség.
kb sosincs olyan, hogy ne lenne valami miatt rossz közérzetem.)

- a pasi
(fixen keresett, jött, vitt, babusgatott sokáig, amihez próbáltam kritikusan állni, aztán mire végre beleengedtem magam igazán, hopp, visszakozott,
most meg nem tudom, hogy lehetne visszafordítani szüneteltetés nélkül, gyorsan, vagy rávenni magam, hogy elengedjem,
és nyilván tudom, hogy én vállaltam, hogy miért vállaltam, de attól még rossz látni és átélni és megint elengedni.
és rossz nem töltekezni belőle.)

- ficánkol a hülye betegségem
(pl ma, órákon át azt hittem, össze fogok omlani a picsába, aztán sikerült lekezelni, de nagyon rég volt ennyire ilyen - azért voltam boldog, mert egy hasonlót régen jobb passzban se tudtam volna megállítani. de attól még ne legyenek ilyenek. aggaszt, hogy vannak.)

- valahol mindezekkel egyedül vagyok
(sokan mellettem állnak, tudom, de nincsen, aki stabilan támasz lehetne, mindenféle morzsákból szedem össze a 'napi betevőt', elég esetleges... se olyan barátom, se olyan családtagom, akinek mindent elmondhatnék. aki tényleg megértene.
a pasi volt, abban az öt hétben, leginkább.
meg egy csomó minden nem is publikus.
meg mittudomén, mindenkinek a maga baja, meg az emberekkel főleg fun dolgokat kell csinálni, azt jobban szeretik, meg én is igyekszem vidámkodni, hogy legyen miből töltekezzek...)

- magasan az érintés a legfontosabb szeretetnyelvem
(találjuk ki, mennyit részesülök benne, most, hogy a pasi menekülhetnékje fizikai kontakt-megvonásban fejeződik ki és a hpv miatt szexuális életem sincsen,
plusz a családtagjaim messze vannak.
néha megkérek embereket, hogy öleljenek meg, de olyan oxitocin- és szerotoninhiányom van, hogy az sokszor már fizikai fájdalmat okoz.)



szóval mondjuk így ezek.
és akkor ott van a sok élmény, a napsütés, a kedves és jófej emberek, egy-egy jobb éjszaka, finom étel, váratlanul jólevős nap, klassz könyv, ajándék, öröm, gesztus, relaxálás, séta, sikerélmény, flow, akármi,
vagyis a rengeteg jóság, önfeledt, boldog pillanat, akár óra, sőt, néha egyben egy fél nap is,
és sokszor olyan boldog vagyok, hogy sose voltam még ennyire,

de ez az alap, ezeket még a pasi cukiskodó időszaka se ellensúlyozta, meg kábé semmise,
minden rohadt nap egy merő küzdelem is egyben, hogy ne temessen maga alá ez a lista, és nincs olyan, hogy akkor nem tolok bele minden energiát, akármilyen jó is épp nekem.
és nem látom a végét.
és az élet szép, és tényleg igyekszem ehhez tartani magam, csak úgy napi sokszor inkább feladnám a picsába az egészet.



fuhh, annyira szuper, hogy végre ezt így egyben leírhattam. egy kicsit jó sajnálni magam most. ez már majdnem olyan volt, mintha valaki megölelgetett volna.
megyek és megpróbàlom újra felölteni a mindenjó mosolyomat, és kizökkenni a 'csak a szart porcukrozom' állapotból, vissza egy elfogadható, pozitív hozzáállásba. újra, ma már vagy huszadszor.


anyám, a hullámvasút rohadtul fárasztó... (de inkább ez, ha csak így lehet jó is...)