a nap mellbevágó felfedezése

hogy a pasit előbb ismertem meg, mint hogy megjött az első fizum. magyarán szólva nekem még sose kellett kijönnöm tisztán ebből a pénzből.

arcom, mikor egy borzalmas, az anyagi helyzetemről végigrémálmodott éjszaka után leesik, hogy sose. hogy eddig azért a yolóka nagyrészét ő állta, meg alig voltam itthon, és akkor nyilván tusfürdő, sampon, kv, kaja az övéből ment. oké, beleszálltam én is persze, de messze nem annyit, hogy ez az összeg most ne hiányozzon nagyon.
meg aztán, ha bevásárlásról van szó, mindig előkerül egy beépített rendszerhiba: mai napig nem tudom reálisan felmérni, mit és mennyit fogok enni. főzni egy hadseregre szoktam, rendre úgy töltöm meg a hűtőt, hogy aztán dobálhatom kifele, mert nem vált az albi apokalipszis elől menekülők tanyájává mégse és így nem fogy el, csak lejár.

ezen a hibán eddig is dolgoztam, részsikerek vannak, de a tavasz úgy megborította a rendszert, hogy már annak is örülünk, ha nem fornettin élek.
vagyis a helyzet ezen - amúgy röhejes -okokból kifolyólag igazán nyomasztóvá vált.

fogalmaztam már posztot az elvárásról, hogy keressek másik munkát, meg arról, hogy pedig én ezt igenis megszerettem tavasz óta, és nekem erre még szükségem van, iszonyú sokat ad és a szociális készségeim kb kilőttek az űrbe, olyan soselátott musthave fejlődést produkálnak, szóval mindenki kapja be, aki nem fogadja el.

csak és akkor a fizu. hogy most vagy tényleg itt kell hagynom, amit pedig nem akarok, mert a kitartás épp kezdi meghozni gyümölcsét és kezdi hozni, amit anno szerettem volna tőle,
vagy kereshetek mellékállást hozzá, pedig ez egy teljes.

akárhogyis, yolókázós, léleksimizős, kimaxolós nyár over, brühühü.


mindenesetre gyatya felköt, költségvetés újraszámol, nadrágszíj csontig behúz - magasztos, szakítás utáni gondolatok helyett vissza a kőkemény materiális valóságba. ez megint valami, amire nem voltam felkészülve én, naiv... és elég röhejesnek érzem, hogy nem voltam. igen, az egyedülélet az itt kezdődik pedig.
ennyike.