dolgok állása

az önsajnálatból viszonylag hamar eljutottam oda, hogy na ne már, mit eszem itt magam... vagyis abbahagytam. úgy értem, tényleg.

helyette lapot húztam tizenkilencre.

nyilván az újonnan felfedezett erőmmel úgy hátsón kéne billentenem végre ezt az állítólag rendes pasit, hogy egyből az anyukájába repüljön vissza, de most még nem vagyok ennyire ügyes/okos/bátor, énnekem tetszett ez az öt hét, és nagyon figyeltem, mit építkezik, hogy, merre meg meddig.

úgyhogy nekimentem az álláspontjának.

hülyén hangzik, mert ha egyszer valaki megbízhatatlan, kudarc- és konfliktuskerülő, farkát maga alá csapva menekül az elköteleződéstől és még csak nem is szerelmes, attól ugyan mi a francot akarjak. érzelmileg érintett vagyok, úgyis csak szenvedés lesz... közben meg tudom mit és egy próbát megér.

most először nem passzív, kiszolgáltatott elszenvedője vagyok az eseményeknek, hanem az orra alá dugtam a naptárt és szembesítettem a tényekkel, nagyon határozottan (némi blöffel megtámogatva) vázoltam, én hogy látom a szitut és megkértem, hogy hagyja abba.

mert a lófaszt. értem én, hogy sok volt meg megijedt, de velem ezt nem csinálja - nincs ki-be sétálgatás az életemből, tessen összeszedni magát. eleddig önszántából cukiskodott, nem engedem, hogy világgá menjen egy kis pániktól, mikor lényegében nem változott semmi.

továbbá kéretik velem felnőttmódon kommunikálni, a helyzetből való kilépés nem gyerebe. se az exe, se az exexe nem vagyok.


persze ha tényleg menni akar, azzal nincs mit kezdeni. de ha csak egy bumeráng effektes átmeneti hiszti, arra jó lehet.

fura, de harmadikra már nem csak a visszacsinálós, de a szakítós szándék is elhiteltelenedett, és ha ő nem képes következetesen lépni, majd döntök én.

én pedig köszönöm, egyelőre kérem vissza a nyaramat. aztán ha rosszul sül el, így jártam.

egyelőre nem tudom, mizu, úgy meglepődött, hogy akár még be is jöhet.
nagyon kíváncsi vagyok.


#emberkísérlet