ez a nap

egy: nála vagyok. ő tanul, én olvasok és napozok a tetaszon.
kettő: ebbe most ne kössünk bele.

mindenki a maga kis valóságában szöszöl. béke van, nyugalom. szar újra meg újra kapcsolódni próbálni egy rideg emberhez, de most nem is teszem.. most elnapoltam ezt az egész kapcsolat dolgot...

azt persze látom, hogy a pillanatnyi gyöngéd odafordulások hiányoznak belőle, egyél csak, igyál, stb, használj mindent megvan, néha beszél hozzám, de alapból nincs 'olyan' jellegű kontakt. tudjátok, az a láthatatlan fonál, az a 'mi' állapot, mikor elvagytok a magatok dolgával, de attól még nem szűntök meg pár lenni.
kérdezte, mit akarok, mert ő nemsoká elmegy kicsit bringázni. ez is olyan, hogy ő teljesen független volt a kapcsolatunkban: úgy dönt, tesz, hogy szinte mindig érezni ezt a különállóságot. akkor is, ha nem szó nélkül teszi. valahogy élesen különválasztja a dolgokat: most közös idő van, most figyelembe veszlek, veled foglalkozom, most nincs, pedig itt vagy, de nekem mást kell csinálnom, szóval teljesen lekapcsolódom rólad. vagy-vagy. néha teljesen függetleníti magát, sokszor volt baja szerintem, hogy ebben akadály a jelenlétem. a kevert helyzetek megzavarják: mért vársz figyelmet, odafordulást, kapcsolódást, ha egyszer most nem ennek van itt az ideje?! (ugye tudjuk, hogy az életben ez nem így működik? nem egy szekrényben tartjuk a másikat, amit előveszünk, ha kell, hm-hm. és nincs olyan, hogy mindent vagy semmit.)
most nyilván nem számít, tegyen belátása szerint.

nem kattogok amúgy, azt tegnap csináltam. itt szabadnak érzem magam, ha akarok, mehetek, teszem, ami jól esik.
gondolkodom rajta is, rajtunk is,
meg gondolkodom máson is. főleg magamon. hogy mit szeretnék, hogyan, hogy tudnám úgy kifele fordítani a figyelmem, hogy közben befele is jusson, hol találok önsegítő csoportot, járjak-e terápiára megint, vegyek-e könyvet. hogy melyik nap tudok tornázni a héten, és mikor jelentkezzek be az sztk-ba, azelőtt vagy azután kéne szervízelni a bringámat, hogy felhozom. vonaton, vagy kérjem meg a hugomékat... legyek-e inkább vidéken a szabadnapjaimon, vagy ezt a hetet főleg magammal töltsem.
hogy engem szeretni kell. hogy nekem ugyanolyan fontos volna az alvás, mint a tartalmas beszélgetések. hogy vajon hány kiló lehetek. hogy szeretem-e eléggé magam. hogy miért utálom a relaxációs technikákat. hogy milyen vagyok én most.
hogy merre tovább.

ez olyan chill, amit nem vagyok hajlandó most elengedni. utazni kéne haza, itt kéne hagyni a baj forrását, de én döntök, ha neki mindegy, és nekem nem akaródzik elindulni sehova. esetleg sétálnék egyet, de ráér.

azt hittem, meghalnék egy csepp figyelméért, és nagyon hálás vagyok az univerzumnak, hogy ma mégis egészen más érdekel, és nem csak alibiből teszem, amit, hanem mert én, magam, függetlenül az összes hülye mindenkitől ezt érzem helyénvalónak.