ja, igen, biztos benne van az is, hogy amúgy magányos vagyok, meg kevéssé csinálom a dolgaimat, meg sokkal kevésbé fáradok le, meg a munkám is borzasztó magányos (hiába megy át rajtam minimum száz ember per nap, ha abból kábé 3 áll meg csacsogni...). meg én nem érzem az állandó stresszt, hogy most vele voltam, de cserébe elcsúsztam a mindenmással - mint ő.
meg ha épp arra koncentrálok, amit adni tud, ami van, nem pedig a saját kielégítetlen vágyaimra, egyből elég, egyből jó.
szóval az igazság valahol félúton lehet.
csak éppen egyszerűen nem tudok túllépni az érzésen, hogy ez a vágy, ez a hév nekem kevés. újra meg újra visszajön, ugyanazt hiányolom mindig. több lelkesedést, több érzelmet, több érzelemkifejezést. persze százszor felhozni ugyanazt a kérdést, úgy, hogy a válasz sosem változik, botorság.
vajon nekem ez mindig kevés marad? ha lenne rajtam beállítás, amivel működőképessé tehetem, használnám, eskü... de vajon van?
vajon tényleg felesleges ezzel, vele kínozni magam, mert ő sose fog ebbe jobban bevonódni?
Nekem négy hónappal ezelőtt ért véget egy kapcsolatom. Ő mindig azt mondta és mondja a mai napig, hogy nekem túl kevés volt az, amit ő nyújtani tudott. Én ezt sosem mertem magamnak bevallani. Évekig úgy gondoltam, hogy majd megváltozik, majd jobb lesz, de nem lett. Közös döntés volt a szakítás, de mégis ő mondta ki. Én sosem mertem volna, inkább éltem volna a langyos vízben, a forró helyett. Nem kellett volna eddig húznunk. Így én azt tanácsolom neked, hogy ha úgy érzed, hogy nem azt kapod tőle, amire vágysz, lépj! Inkább most, mint később, mert hidd el, ahogy telik az idő, csak egyre nehezebb lesz elszakadni tőle... Ne vedd el magadtól a boldogságra való lehetőséget! Sajnos, én is későn vagyok okos.
VálaszTörlésó, sajnálom...
Törlésévekig? és neked is folyton hiányérzeted volt? volt, hogy szóvá tettél dolgokat?
bocsi, hogy így faggatózok, csak nagyon érdekel, mással ez hogy történt.
Mi négy évet voltunk együtt. Ebből két és fél évig együtt is éltünk. Tudod, sokszor az volt a fejemben, hogy én nem ilyen férfira vágyom, mint ő. Szerettem volna több kedvességet, több figyelmet... Nem az állandó telefon és számítógép nyomkodást, a TV nézést vagy a meccs eredmények állandó figyelését. Azt vettem észre, hogy már mindenbe belekötök... Állandóan veszekedtünk, elég csúnya veszekedéseink is voltak, amikor már mindent a másik fejéhez vágtunk. De utána édes volt a kibékülés és bíztam benne, hogy megváltozik... Igen, szóvá tettem dolgokat, amiből neki az jött le, hogy én mindig b.szogatom. Októberben megbeszéltük, hogy adunk egy századik utolsó esélyt a kapcsolatnak. Pár héttel később egy nagyon piti veszekedésnél kimondta, hogy vége. Nem volt több enyhülés, költöztünk. Én meg azóta kb. meghalok, de biztosan ez a jó döntés, mert ahogy írtam is, valahol én nem is ilyen férfit szeretnék magam mellé, de mégis szeretem. Pont én is írni kezdtem erről egy blogot, mert azt érzem, hogy felrobbanok a millió gondolattól... A környezetem meg már rosszul van ezt hallgatni, így inkább leírom. :) Ha bármiben tudok segíteni vagy kérdeznél, nyugodtan írj.
VálaszTörlésMég annyi, hogy most olvastam nálad, hogy akkor tűnt el a lelkesedés, amikor először töltöttetek el együtt több időt... Nálunk mindig úgy volt, hogy ha jött a hétvége vagy jött a szabadság, amikor is ugye sok időt tudtunk együtt tölteni, mi előtte tutifix, hogy összevesztünk. De tudod mi a poén?! Imádtunk együtt élni... és... a mai napig azt mondja ő is és én is, hogy nálunk nem az érzelmekkel volt a baj. Ilyenkor meg megszakad a szívem, de hosszabb távon biztosan így a jobb.
Törlés