fölkelek, és amellett, hogy végiggondolom az előttem álló napot, eszembe jut a pasim, és rá akarok írni, és akkor elszégyellem magam, mert hogy az most túl sok, hagyni kell lélegzethez jutni...
szerintem totál abnormális, hogy szégyent és bűntudatot érzek, ha ki akarom fejezni az érzelmeimet, ha azt akarom mondani: szeretlek vagy hiányzol. ha tehernek érzem a saját vágyakozásomat... ha hiányérzetem van szexuálisan, mert én többször akarnám, sokszor hosszabban, több előjátékkal, több játékossággal, ha én akkor is ki szeretném fejezni, hogy kívánom, amikor épp nem kerülhet sor a folytatásra...
ne kelljen már szégyellnem a saját gyöngéd érzelmeimet, a kívánást, hogy nekem napi szinten eszemben van, ezzel kelek, ezzel fekszem...
ne kelljen szégyellnem, hogy én szerelmes vagyok és ezt szeretném kifejezésre juttatni...
az a legnagyobb baj, hogy neki megint sokkal kevesebb elég belőlem, mint fordítva. folyton elfoglalt, folyvást rohan, mindig fáradt, és ráadásul azt a mély érzelmet nem is tudja megadni. szerintem ezen nem fog segíteni, ha jobban lefoglalom magam... ezen csak az segít, ha viszonozza az érzéseimet, ha biztonságban érzem magam és szeretve és kívánva. akkor nem gáz, hogy napokig mindenki elvan a maga kis dolgaival. akkor tudok én is kifele fordulni, mert kettőnket rendben érzem, nem az vonja el a figyelmet.
de most megint nem ez van. jó hullám, rossz hullám... rossz hullám.
ha együtt leszünk, biztos megint jó lesz, biztos megint visszajavulnak a dolgaink, ahogy szoktak a veszekedős részek után, a pont után, hogy akkor most szakítsunk vagy sem. de most éppen szar.
lehetne esetleg stabilabb?
mit kezdjek azzal, ha néha tökre mindent megkapok, amire vágyom, de aztán eltelik pár nap/hét, és megint nem?
van ennek így értelme? van olyan egyensúlyi állapot, ami mindkettőnknek jó és fenn is tudjuk tartani?
vagy ebből ennél többet nem lehet kihozni, tévedés volt és kész?
most akkor ez részéről úgy kapcsolat, hogy igazából csak friends with benefits, csak én nem vagyok hajlandó észrevenni? vagy tényleg azért kisebb az igénye, mert annyira rohadtul leterhelt? végülis ha 7 estéből 4-et van csak otthon, és szerinte így is az otthon töltött ideje 90%-át velem tölti, akkor nincs jogom azon hisztizni, hogy mind a négy napot kérem, ugye? vagy legalább 3-at?
de nem is ez a baj. hanem az érzelemkifejezés. a vágy a másik után. vagyis annak a hiánya.
nem az a baj, hogy nem tölti velem mind a négyet, hanem hogy nem is kommunikálja, hogy de jó lenne, ha mind a négyet együtt lehetne tölteni... hogy így szeret meg úgy hiányzom...
hogy vannak olyan napok, mint a mai, amikor este jelentkezik egy tíz percre, míg én tövig rágom a kezem, hogy békét hagyjak neki és kivárjam az estét.
egy szerelmes nő nem akarja hallani azokat a dolgokat, amiket a kétségeimre, a reklamálásra mond. egy szerelmes nő azt akarja hallani, hogy viszont van szeretve és kívánják, de nagyon.
az a válasz, hogy "ha neked ez kevés, akkor keress jobbat, megértem", az nem egy elfogadható válasz, mert nincs benne az akarlak, a nem mindegy, a mindent megtennék, hogy velem maradj, mert szeretlek, a ketten a világ ellen.
értem én, csak mégse, látom, de muszáj úgy tennem, mintha nem látnám. csak hát gecire fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése