2016. január 30., szombat

kezdjük a rosszal

annyira nem is rossz, csak ezen a héten nekem se ment valami jól a munka, meg másoknak se, azaz mindenki nyűgös volt. mikor számolod a perceket, szugerálod az órát, várod a végét...

meg hogy tegnap nem tudtam elaludni. de hogy így hajnali egykor kimásztam a pasi mellől az ágyból, egy óra netezgetés után, kimentem, megettem az éttermi maradékomat, ittam vagy két bögre vizet, aztán elszívtam egy cigit. mert egyszerűen minden oké lett volna, csak éppen az alvás nem ment. és ez pár óra után azt jelenti, hogy nyom az ágy, zsibbad mindened, és mikor meglátod, mennyi az idő, miközben 4:35-kor meg már kelni kell, még jó dühös is leszel.
ennyire ébren legtöbbször még napközben sem szoktam lenni.

persze úgy keltem reggel, mint akit megvertek, nem álmos voltam, hanem mosottszar, annyira telt, hogy hazamásszak és bebújjak az ágyamba.

utána is, hiába ébredtem föl dél körül, kb négyig se enni nem tudtam, se csinálni valamit, rosszul voltam, gyenge voltam, mittudomén. rezignáltan vártam, hogy átmenjen rajtam ez a fogalmam sincs, mi.

most már oké, de nem értem. egyetlen általam ismert körülmény se állt fenn, ami okozhatta.
az egy szerencsém, hogy nincs munkanap, így privát bosszúságon kívül más károsodást nem okozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése