ma már nagyon viszket a talpam a budapesti aszfalt után...
ésszel tudom, hogy halál egyedül belemászni az estébe rosszul is elsülhet (pl rámszakad a magányérzés és az önsajnálat), és nyilván pont ma, így random senki se ér rá...
meg hogy az alkohol mit tud művelni a kavargó érzelmekkel...
de már órák óta egyre csak ez dolgozik bennem a háttérben.
hogy ma föl kéne nézni.
csak úgy.
holnap visszajönnék, már van is programom délutánra. de ma este... talán...
tökegyedül csak egy helyhez van kedvem. és sajnos ott találkoztunk. nemsajnos viszont igenis, az az én helyem, minden exem kötődik már hozzá, de a leginkább én, az én nagy eseményeim, az én jelenlétem - az én életemben van története. vannak dolgok, amik az enyémek, és nem vagyok hajlandó átengedni egy-egy rossz élménynek, mert sokkal fontosabb, hogy megtartsam. (érdekes, ez tavasszal még nem volt ilyen tiszta.) zenéket, filmeket, embereket, helyeket, szokásokat... úgyis mindenről eszembe jut. ami én akarok maradni, azt minek dobjam el csak emiatt?
vizslatom magam, szigorú tekintettel: inni akarok? társaságot? pasizni? valamelyik exnél kikötni? nála? szétcsapni magam? átélni, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok? kényszeres hiány vagy tényleg ez kellene?
destruktív szándék van mögötte vagy vállalható?
szóval adok még időt, érlelődjön. de közben úgy csinálom már a dolgaimat, hogy ha továbbra is érzem, mehessek.
egyedül vagy sem, esetünkben - eddig úgy tűnik - máson van a hangsúly.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése