két olyan munkanapon vagyok túl, amibe nem akartam belehalni. örülünk. erre már egész rámondanám, hogy normál kerékvágás...
jót tett a vasárnapi sorozatmaraton (nyilván az lett belőle), csökkentett programmal. (csak paprikáskrumpli meg sült tök.)
a hétfő este is chill lett. cukilakótárs elmesélte a legfrissebb pasiügyes élményeit, az emlékektől csillogó szemmel, megállapítottuk, hogy a végén mindenképpen fájni fog, de már nincs visszaút... (ó, azok a húszéveskori sztorik...) befoglaltam a fürdőt, majd elnyúltam az ágyon felhívni a pasimat, és ahogy leraktuk, bealudtam. ennyi.
hajnalban úgy ébredtem, hogy még mindig egy szál köntösben fekszem az ágynemű tetején és ég a villany.
tegnap este pedig ráérősen dumálgattam, miután leváltottak, aztán kitaláltuk a pasimmal, hogy nála alszom és lőn: nyugodt, kellemes kis este. (mondjuk egy fájdalomcsillapítóig fajult szurkálássorozat belerondított, én nem tudom, honnan, meg mért, de az oldalsó sebem utál.)
végre nem volt "kell" meg "muszáj" meg rohanás.
ezzel ki tudok egyezni, kedves univerzum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése