...ezen a problémán, tényleg, átrágtam magam rajta egy rakás szempontból, és nagyon okosan beláttam, hogy hülyeség, el kell engedni... ki is írtam magamból, próbáltam elterelni a figyelmem, felépítettem a nap további menetét is a fejemben, rákészültem a holnapra is, át is írtam hatszázszor a bejegyzéseket, míg végül posztoltam, közben tettem-vettem...
csak éppen továbbra is szarul éreztem magam, amibe továbbra se tudtam beletörődni.
(pedig a negatív érzéseket sokszor csak el kell fogadni és békénhagyni és kész.)
úgyhogy végül megírtam neki, hogy mi a szitu.
igyekeztem nem nyomasztani, csak szólni, hogy heló, most ez meg az maradt utánad, hát végülis ez jót is jelent: totál az ujjad köré csavartál, örüljél, de legközelebb jobban figyelni kell az egyeztetésre, mert ez nekem most szar.
tehát igyekeztem a "néma gyereknek anyja sem" elv mentén infót közölni.
valahogy össze kell csiszolódnunk ugye, ahhoz meg ütköztetni kell a nézőpontokat, és jelezni, ha valahol súrlódás van...
mire hívott, hogy hoppá, figyi, akkor találkozzunk mégis.
de én meg nem ezt akartam kierőltetni, csak a rossz érzéseimtől megszabadulni, mert a kierőltetés az játszmázás, azt meg nemár...
de hogy ne legyen bűntudatom emiatt, találkozzunk ma, gyerekezik holnap, jó lesz így.
ettől függetlenül most meg bűntudatom van, de legalább már érzem, ahogy lassan túlnő rajta az örömteli várakozás...
bonyolult dolgok ezek.
mármint amik a fejemben zajlani szoktak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése