exnél

valahogy összerázódtam a héten, adóbevallottam (tudom, hogy nevetséges ennyit pörögni azon a röpke fél órán, ami alatt az egészet elintézi az ember, de ez valami szimbolikus, nagyonfelnőtt dolog nekem idén), voltam emberek közt, meg nagyon hatékony, meg csináltam kis hülyeségeket megint (de semmi helyrehozhatatlant hálisten), 

erre két napja exnél vagyok.

és tudjátok mit? nem érzem, hogy most ez visszalépés volna... inkább, hogy megőrülök a rá való várakozástól, a passzivitástól, amilyen itt vagyok... hogy folyik el az idő, anélkül, hogy élnék... olyan, mint valami tükör: mi is a legnagyobb problémám, mit is nem szeretnék, hanem ahhoz képest hol is kéne megfognom az új életem...

a legnagyobb probléma velem, hogy nem tudok még önálló (és cselekvő!!!) létező lenni.

(szerintem.)

nagyon más ritmusban élünk, és az egész arról szól, hogy itthon vagyunk, és várom, hogy mikor nem alszik, hogy mikor történik valami közös. (mivel nincs itt semmi cuccom.) 

(viszont régen, amikor itt volt minden holmim, szintén voltak ilyen időszakok. hiszen hozzá képest léteztem.)

szóval hogyan is kell aktívan alakítani a saját életünket?