zárojeles lábjegyzet:

 hát most látom, hogy nem tettem ki végül a "találtam rövidnardágot" posztot ... se.

szét-e vagyok csúszva. -e.

mehh2

na és persze a "nem megy".

ami úgy körülbelül 100%-ban összefügg az előzővel, gondolom....

((épp rajtam van a kontrollálhatatlan sírhatnék és depi a pszi után, holott haza kene mennem gyerekezni like a boss,

de hát ez annyira nem az az alkalom most, hogy konkrétan oldschool mód sörbe igyekszem fojtani azt a mély, elárasztó bánatot és kilátastalanságot, amiből sehogy se tudtam kipusholni magam.

sebaj, van apja a gyereknek, ügyesen megoldja a délutánt nélkülem, csak estére legyek megint jól...))

((szóval nyilván vállalhatóan megyek haza, mielőtt még...))

mehh

 rájöttem, hogy 37 évnyi életem legstabilabb alapélménye az az intenzív szükség, hogy "végre semmit se kelljen"...

hogy végre mindenki hagyjon békén*, és csak szüttyöghessek a magam ritmusa szerint.

(*: ahol fontos megjegyezni, hogy a mindenkibe a párom, és a közeli barátaim nem tartoznak bele, ők bármikor akarhatnak kapcsolódni, csak feladatot ne akarjanak adni. ((feladat pl, hogy itt és most az én mibenvagyokságomat és szükségleteimet teljesen figyelmen kívül hagyva takaritsunk ki.)) 

ezt nem pontositottam a pszichológusomnak, és most azt hiszi, hogy szó szerint egyedül akarok lenni egy csomót... pedig a körön belüli szeretem-embereknek nyitva az ajtó - de emellett kell egyedül is lennem, meg előfordul, hogy nem bírok válaszolni, úgy kivagyok - de ha tudom, hogy fontos, mert szükség van, akkor még olyankor is.

a gyerek, az más, mert annak a non-stopsága, pláne úgy, hogy az apja magamra hagy benne, az egy daráló. és nem tudom, egyáltalán, bírnám-e egy sajáttal, de a mienkgyerek mindent is erőnfelül megkapott tőlem, szó nem érheti a ház elejét emiatt, akkor sem,ha az utóbbi évek hot topicja már a felelősségi körök apjára való visszatologatása...)

elég megrázó nekem ezt ilyen summázva leírni.

de hogy ez.