közben élvezni tudok annyi mindent most.
hogy nemigen kell bejárni, ugye, sőt, nekem deklaráltan nincs is szinte itthonra elvégzendőm (mondjuk hogy hogy lesz ebből fizuka, azt nem pontosan tudom, de állítólag lesz),
hogy már (elvileg) nem vagyok dögrováson,
hogy a pasi a melón kívül csak velem van,
(kivéve amikor autót szerel, mert nyilván most romlott el benne a generátor, 2x, meg emiatt az aksi is cserés lett...),
sétálunk, bringázunk, amikor lehet, jókat főzünk-eszünk,
hatalmasakat nevetünk robbanó cicázás közben,
szorosan bújva alszunk,
sokat mondjuk egymásnak, hogy szeretlek,
elkezdtük nézni a Stranger thingst (és woww),
hogy újabban videochaten barkochbázunk a gyerekkel esténként, meg mond olyanokat, hogy nagyon hiányzunk már neki, meg majd elhozza ezt meg azt, ha legközelebb jön,
(igyekeztem hagyni őket kettesben, de aztán be akart vonni engem is a manó,)
hogy rengeteg érdekes impulzus jön szembe cikkek, hìrek, kezdeményezések, új helyzetek formájában,
hogy nagyjából működik a sulissrácos chat meg a tesós is, meg mostmár naponta felhívok valakit, amit keveset szoktam, és a pasi is,
meg maga az, hogy én oszthatom be végre az időmet, ami sokkal nagyobb szabadságérzetet ad, mint a karanténidők előtti élet, és sokkal tethezállóbb is a minden,
hogy ha megjön, megint valószínűbben tudok aludni,
pláne, hogy valahogy azt gondolom, hogy végül azért nagyrészt rendben leszünk,
és ez a sok kisebb-nagyobb villanás így mind megfér a felsorolt stresszkeltő dolgok, a politika és dilettantizmus miatti düh, meg a helyzet és a következmények miatti félelem-aggódás mellett.
(még a hóesést is gyermeki örömmel bámultam, holott közben tudtam, hogy ez rossz, és engem is elszomorított, hogy minden elfagy, meg nem tudunk úgy kimenni.)
bámulatos, abszurd, ez van mégis, kérem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése