tempóba' vagyok

kiszámoltam, hogy ebből a hetemből szigorúan véve 68 és fél órát vesz el együtt a munka plusz oda-vissza út. (4 kivételével pipa.)

ezt csak azért éreztem fontosnak számszerűsíteni, mert közben pontosan ugyanúgy érkezik a menetrendszerű bűntudat, hogy
nem tanultam a felvételire, pedig egy könyvet minimum ki szerettem volna végezni, nem haladtam a ruhatár-újraépítéssel, se a pakolászás folytatásával, se a kiegyensúlyozottabb étrend alakìtásával, se nem takarìtottam ki, se nem ügyintéztem a mindenféléket, se nem szereztem új barátokat vagy találkoztam az unokaöcsémmel vagy kezdtem el sportolni,
és csak hatmilliárd új nemmunka információval tömtem meg az agyam, csak 1x vásároltam-főztem, csak 2 órát próbálgattam ruhákat a plázában, csak 1 pár cipőt húztam le a listámról egy másik plázában, csak 1x voltam pszinél, de orvosoknál pl nem is, csak 1 vadszex fért bele de pl nem is szőrtelenítettem, pedikűröztem, mostam, húztam ágyat a héten, ...

szóval hogy lássam leírva, hogy pl amikor 16 órával a küszöb átlépése után hazaesek, nem gáz elengedni a ruhakupac összehajtogatását meg ilyesmit.

oké, az a leghosszabb napom, de most megszavazom magamnak, hogy 14 óra után se az.

és persze amikor majd jövő héten, mikor csak két napot jövök, elönt a mélységes öngyűlölet, hogy az szinte semmi, nekem meg mégse megy mellette az élet úgy, ahogy kéne,
szóval akkor jó volna eszembe jutnia, hogy az eheti hajtást (amire holnap még egy gyerekezés tesz koronát) nem 5 perc kipihenni, és nyoma és ára van,

főleg, ha nem is alszom mellé, csak hatórákat, ugye.

(ez a hetem túlórázós, de az 54ésfél órázás se annyira lájti, hiába próbálok úgy tenni, mintha meg se kéne kottyanjon.)


szóval kedves nádja, legyél már belátóbb magaddal, pls, megminden... kérlek.