ezek után meg se lepődtünk, hogy reggel "szülőszobán" üzenet keltett,
poénkodtunk sokat a 'receptre házasélet' miatti kimenőjükön, meg hogy hat az, csak van némi átfutási ideje... hát tessék, hatott.
elfolyt a magzatvíz, de lassú menet lesz, hát oké.
visszaaludtunk még,
aztán nekivágtunk a gyerekezős napnak, hármasban. kánikulai programnak remek a vadaspark! tényleg.
millió élményt begyűjtöttünk, el se tudom mesélni, a kiscsaj ugye cuki, okos (bár máris sokkal akaratosabb), bevallom, hiányzott is, de persze kellett idő a visszarázódásba,
közben mi, felnőttek néha összenéztünk, hogy ószegények, még mindig.
aztán a pasi pont elment megvenni az ebédet, míg mi a helyet foglaltuk ketten, mikoris hívott anyám, hogy császár.
olyan jól jött ki, mondtuk a gyereknek is, mizu (már nyilván nem a császárt, hanem hogy most fog születni a testvérem kisbabája), és kiderült, hogy mostmár pont tudja, hogy születik egy baba, úgyhogy jól el is beszélgettünk evés közben. (cukin felvilágosított minket tulajdonképpen, meg végigvettük, hogy melyikünk kinek a pocakjából született... visszaadhatatlan, de hát aww.)
utána a gyerek túlfáradt, megvolt az első 'haza akarok menni anyához' (mindkettőnkben megállt az ütő),
amit most még jól áthidaltunk,
a kocsiban már aludt is.
jött vagy egy óra autókázás, hogy kikerüljük a megérkezéskori végleges ébredést,
közben tűkön ültünk, mizu hugomékkal, fú.
és akkor hívtak, hogy oké, majd jöttek képek is,
nagynéni lettem mostmár mindenhogyan, juhú.
a délután további részében a pasi családjának mutogattam, miközben a gyerek hancúrozott meg cukiskodott, lett róla is ezer édes fotó, nevettünk nagyokat,
este, míg hazavitte, telefonálgattam,
végül meg még el kellett mennünk mekizni a pasival levezetésképp, mert hát ennyi minden hetek alatt ér minket máskor, mint a hétvége alatt,
és jobb low-budget sós kimozdulós hirtelen nem jutott eszünkbe.
szóval fuhh.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése