mázlik

naívan direkt hagytam egy kb akkora összeget a kártyámon, hogy vehessek belőle bérletet. erre hajn reggel képes volt azt mondani az automata, hogy nincs fedezete. NINCS FEDEZETE.
mia mia.

puffogva nekiindultam így.
hát nem voltak ellenőrök a metróból kifele?!
kifele!
hajnalok hajnalán!
és fel kellett mutatnom a (tegnap lejárt) bérletemet.
gyanútlanul!

már épp készültem a döbbent-rémült jajjilyenkoránnemjutotteszembejajjmilesz fejjel, de aztán kiderült, hogy az ellenőrnek is korán van, mert nem vette észre. közelről nézte pedig, nem is futtában.
fuhh, de mák.

fapofával jöttem tovább, csak épp majd kiugrott a szivem.



meséltem apámnak, hogy hű meg há meg wtf, erre a kezembe nyomott egy tizest. így még vonaljegyre se kell hazafele pocsékolni, duplamák.



de valahogy ugyanígy voltam a marhapörkölttel meg az eperrel is a héten... előbbi a lagziban nem jött össze, utóbbi seholse, pedig készültem és vágyódtam, csak mindig elkerültük egymást... aztán mégiscsak megkaptam az élettől mindkettőt, csak máshol és máskor, váratlanul. (random házibuli extra örömei, ugye.) az is mi már. (szerencse.)