a pozitív visszajelzésekről

nem vesződnék most azzal, hogy megkeressem a megfelelő (nem nyálas, nem közhelyes, mégis eléggé kifejező) szavakat a kislány felől kapott visszajelzésekre... mármint, hogy ez engem mennyire zavarba ejtett és meghatott, ami tart azóta is.

megspékelve a ti kommentjeitekkel.

és énnekem ilyenből hiányom van, úgy tűnik. (nem is kicsi.)


próbálom magyarázni a pasinak is, hogy mennyire szükségem lenne ilyesmikre, hogy csináljunk úgy, hogy amit nem mond ki, az nincs, szóval reagáljon rám, de a pasi nem olyan, neki nem jut eszébe, ígérni tudja leginkább, mondani nem.

(az, ha én kérdezek rá, hogy tetszem-e, csinos vagyok-e, akármi, és ő válaszolja, hogy igen, nem ugyanúgy hat, mintha magától mondaná.)

meg múltkor is, anyámnak el találtam mesélni a lagzizós-dunapartos-parkettázós kört, telve élményekkel, boldogan, és én tényleg olyan őszintén büszke voltam a parkettázásra is, meg hogy szót értettem annyi idegennel, meg helytálltam számomra kihívást jelentő helyzetekben,

erre az volt az egészre a reakció, hogy jó-jó, de megint szeretne figyelmeztetni, hogy a pasi igyekvő-törekvő, és higyjem el, hogy ha nem kezdek el felnőni hozzá, el fog hagyni.

de hogy ezt amúgy így a "milyen volt a menyasszony ruhája" meg a "kaja" topik utàn a semmiből.

(sokat gondolkodtam, és talán meg kellett volna említeni a parkettázásnál, hogy ingyér csináltuk, meg talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy -TUK, de igazából nem tudom.)

csak annyit bírtam rá mondani, hogy "ha ezért elhagy, akkor nem is kár érte", mire a fejemhez lett vágva, hogy "jól van fiam, ha nem teszel érte, hogy megtartsd, meg is érdemled", meg hogy "ez serdülő gondolkodás, de akkor hagyjuk is",

és akkor ez olyan váratlan lelki gyomros volt, hogy azonnal fel kellett hívnom a pasit megkérdezni, el fog-e ilyesmiért hagyni, vagy inkább szól először, hogy [már nagyon] zavarja, és megkér, hogy beszéljük át, keressünk megoldást.



jahh, és már nem tudom, posztoltam-e az első figyelmeztetést, vagy csak akartam, meg apámat, de azok is full szarul estek.
(apám még jómúltkor azért cseszett le, hogy pazarlom a pénzt az albérletre, pedig már a pasihoz járok haza - mintha egyedül rajtam múlna, vagy ostoba lennék, vagy én nem is tudom.)

szóval jó szót, azt nem nagyon kapok tőlük (se), de ilyeneket akár derült égből is, simán.



és hát most megtudtam, hogy a jó szó, az milyen klassz is, és azt érzem, "kéne még"...

(csak nem igazán tudom, honnan lehetne, meg hogyan, meg ez telhetetlenségnek szàmít-e, vagy minek.)