a zajlás

végülis, a felszínen, látszatra annyi minden azért nem történik. közben viszont komplex és intenzív élmények érnek,
amiket nem egyszerű integrálni, feldolgozni, ülepíteni, ...

most épp ott tartunk, hogy borzasztó kialvatlan és testileg-lelkileg-idegrendszerileg is fáradt vagyok,

erre ma sem pihentem, se nem alszom még.
holott, elvileg, időm az lett volna rá, ez a teljes nap.

most konkrétan azért nem,
mert az integrálás agypörgetős szakasza zajlik. egy darabig csak gyűltek a dolgok, rakta őket elfele, kábé ahogy értek, most, főleg estére meg hirtelen nekiállt rohamtempóban feldolgozni, sorjáznak a heuréka-pillanatok, nem tudom, talán betelt az érkeztető raktár.

(jó, nem, volt előtte az a rész, hogy elkezdtem összezuhanni, aztán fürtös megkríziskezelt, és az belökte a folyamatot.)

zakatol a rendszer: rendeződik össze tudati szinten a sok behatás, az ezer meg egy friss infót integrálja, passzintja a már meglévőkhöz, aztán köpködi kifele az így nyert újféle következtetéseket.
ez a rész mindig hihetetlenül izgalmas, inspiratív, friss gondolatmeneteket és tapasztalásokat hoz... intenzíven értelmeződnek át a mindenféle kirakósok képei az újabb daraboktól.

csak roppant fárasztó.

alapból fáradtan (és posztlagzis-másnaposan, kríziselés után) annyira nem jön jól. úgy, hogy a holnapom, amit pláne a regenerálódásra tartogattam,
seperc alatt betáblázódott a csába,

de nem ám amolyan főzni-mosni-itthon szüttyögni módon,
hanem hogy például negyed 8-kor kinn kell várnom a metrónál apámat már reggel.

mert megkért, hogy a temetésig hadd lehessen nálam, aztán menjünk együtt. amivel úgy meglepett, hogy mindent tudtam mondani rá, csak nemet nem. ilyenre még közelítőleg se számítottam.

ez aztán pont nem kellett még a hosszú hét előtti készülős napomra, apámmal beszélgetni ugye aknamezőn séta, apámmal én mit? hogy? (no és minek?)

a temetés fél 3-kor lesz délután. szóval apám bejelentkezett, hogy kvázi töltsük együtt a regenerálódós napomat, ami minden lesz, csak pihentető nem, hisz már a gondolattól is bestresszelek. (meg ugye ilyen előzményekkel...)

pofám leszakad, mik vannak. eleve, még az se volt biztos, hogy megyek a temetésre, a hogylétem felől tettem függővé - mondjuk ez most is áll. no de...


értitek?
szóval hogy ez, és fujj, egyszerűen utálom a gondolatot, hogy holnap azt kell, amit, és még csak nem is alhatok, pedig úgy kívánná a folyamat: begyűjt, besokall, felpörög, lepörög, kipiheni, normalizálódik.


apám itt, ennyit, kettesben.
ajajj.


(annyira sose tudok hazudni, ha váratlanul ér valami, olyan személytől - ez már a melóban is kiderült, sodortam már bajba kolegát, hogy a főnök meglepett, én meg csípőből az igazat válaszoltam, pedig amúgy tudtam, hogy nem szabad.

itt is csak annyit mondtam volna: nem érek rá, máris nincsen probléma vele, megoldja máshogy, gondolom.)