családoztam

tegnap, ha már kivételesen engem is elengedtek az ünnepnapra való tekintettel.

ami, hát... finoman szólva is megviselt.

(esküvők és karrierke - én pedig csak ültem megsemmisülten és próbáltam mosolyogva nem elmenekülni.
klassz is volt, ám egyben borzalmas is.
ambivalens-e.)

hogy mennyire, az már csak a fürtössel dumcsizás közben esett le. fú.

volt bennem egy adag félelem pedig, hogy ezzel érkezek a találkánkra, lelkileg agyonverve, ehhez képest fürtös - valami hatodik érzéktől vezérelve - teljesen váratlan témafelvetéssel nyitott, totálisan kizökkentve.
medzsik.

ettől még jó ötletnek tűnt bebaszcsizni
(nekem, neki kutya baja),
emiatt nemigen aludni,
majd vállalhatatlan hajjal, kicsit büdin és nagyon kómásan jönni be dolgozni.



(((plusz valahogy eszembe jutott pár szőnyeg alatt felejtett, szintén elgyászolni való wtf családi sztori - amikre újfent rácsodálkoztam. hát basszus, ez is megtörtént, jéé, ez is az én életem, ...? az alkohollal karöltve hálálkodtunk fürtösnek, amiért előugrasztotta és végighallgatta...

ma meg a fejfájásommal pislogunk magunk elé, hogy amúgy mennyire odabasz.
már bocsánat, de ez is fú, és ez sincs rendezve, tisztázva, feldolgozva.

de ez nagyon mellékszál, hagyjuk...)))



life is a bitch - akarom mondani, felelős felnőttként is hozunk néha hülye döntéseket... például tequila formájában, amit fröccsre iszunk, khm.

ráadásul van az a fajta pillanat, amiről az ember tudja, hogy így vagy úgy, de mindenképp eljön...

például ha mindig erősen igyekszik nem lefelejteni a kvrendelések végéről a "2 cukorral" kitételt (hogy ne a pultosnak kelljen rákérdeznie), de azért néha sikerül,
na, akkor biztosan tudja, hogy egyszer majd valahol valaki nem fog rákérdezni,
így egyszer majd úgy kell igya a kvt, ahogy kérte,
üresen.

nálam eme ominózus pillanat a mai reggelt választotta.

így miközben lassan leerőltettem a gyomorkifordítósan keserű kvmat, kicsit mindenmindegy állapotban, végtelennek tetsző ideig bambulva,
sztoikus nyugalommal merenghettem a téma filozófikus mélységein... hogy milyen szép is ez... a dolgok természete.
hogy a dolgoknak van természetük.

és hogy milyen vicces, hogy csak ezt az egyet dolgozom a héten, mégis sikerült megtisztelni egy masszív agyfagyással (, fejfájással, nyűgösséggel, estöbö...),
mert legközelebb kínzóan soká tudok következőt venni, ebből meg hiányzik az ébresztő löket fele, a cukor...

hogy ez a pillanat pont a mai reggelt választotta... a maga nemében tökéletesen időzítve...

meg, hogy jé, azok ott egészen esőfelhőszerű felhők, nemár.


igen, ezen mind merengtem, hűvös, rácsodálkozó tárgyilagossággal,
végtelennek tetsző ideig,

miközben amúgy egy háromnegyedig szívott ciginyi párperc telt csak el,

szóval volt némi zavar az erőben meg az érzékelésemben.



aztán bejöttem dolgozni, és persze minden oké volt.
a büféscsaj kérdés nélkül is tudja, hogy' iszom a kvt, így a következőnél már nem volt gond a félmásnapos kialvatlanságom, se a bennem dolgozó családi szirszarok,

azóta pláne egész jól elkaristolok.


#azértfuraezanap
#kicsitaposztisnagyon

#mindegymertpontpasszol