hektika

szóval vannak sztorik is, szeretném elmesélni ugye a lánybúcsút,
a pszichonénit,
azt, hogy a kis lakótársaimmal milyen vicceseket talàlkozunk és milyen hülye időpontokban,
hogy egyszer nem mentem dolgozni, mert lehánytam a kezem,
hogy az orvos milyen jót nevetett rajtam,
hogy a pasi elvitt ebédelni,
meg ringatózni a Dunán,
meg mennyit bohóckodunk kocsikázás közben,
meg milyen helyes és csinos voltam sokszor,
hogy milyen finomat fagyiztam,
hogy fürtössel csodálatosakat beszélgetünk és nagyon szeretem,
hogy milyen büszke vagyok rá is, a munkatársaimra is, meg pl anna futkosására is,
hogy micsoda felhőket láttunk cukival,
hogy simán felismerem a sült nyúlcombot ránézésre, pedig vagy tíz éve nem ettem,
hogy tegnap a melóban ragadtam de az egész viharról lemaradtam, mert végigveszekedtem a pasival telefonon, lemondtam fürtöst is, de végül persze kibékültünk,
hogy a kártyámon 7ezervalamennyiből 3ezervalamennyi lett, pedig ezernégyet fizettem, ma viszont, miután vettem még egy kenyeret, 5ezer, így mégse fogok éhenhalni, pedig egészen úgy tűnt,
hogy lett egy csodaszép szerelemruhàm,
hogy előszedtem a nyári darabokat és a szandálom,
hogy a zebránál álltam ázó verébként vacogva, mikor egy nő mellémtoppant az ernyőjével és nem is tudja szerintem, mennyire tényleg aww.


csupa ilyen, csomó minden biztos elveszett, de most se tudom leírni, mert sose tudom leírni, mert rángat magával a hullámvasutam,

és tökre tényleg vannak olyan állapotok, amikor az ember lemarad a külvilágról,
nem is egyféle,
meg amikor nem tud reagálni érdemben semmire, pedig akarna,
és hát ennek annyira nem örülünk.

de végre tudtam egyberuhában menni dolgozni, anélkül, hogy reggel kockàra fagytam volna, és ez mennyire klassz màr!

#nagyonvártam
#szeretnéktöbbetazlenniakiveljólenni