kimaradt jelenetek

valami fontos nem szerepel az előző posztban, ami nélkül tán nem is kerek. mert hogy itt nem csak arról a fajta egyedüléletről van szó, hogy pasi nélkül.

hanem amit mindjárt30 paraként nevesítettem. ami nem múlt el a szülinapommal, csak részekre bomlott és a részek kinőtték magukat. (igen, pár hét alatt.)

na arról.

egyfajta sokszor sürgető belső kényszerről, hogy megtaláljam a megfelelő kérdéseket és a saját válaszaimat. a 'ki vagyok, mit akarok, hogyan' örökké itt a fejemben gomolygó, sokszor ijesztően ködös, nyomasztó súlyáról.

ami amúgy nem új, ezer éve fut a háttérben, csak mindig szintet lép, érik bennem, dolgozik és dolgozom rajta.

szóval így. van egy csomó új feladatom, amiket körvonalazgatok. olvastam, olvasok hozzá rengeteget és figyelmet, időt szánok rá.

és nem, nincs már (vagy most épp) bűntudatom miatta, hogy még úgymond nem látszik, akkor se, ha legutóbb is a fejemhez vágta a hugom, hogy eleget gondolkodtam, mostmár inkább csináljak is valamit.

mert én érzem, hogy tartok már valahol, hogy ez egy folyamat, aminek elég nagy része nem is látszhat, mivel belső munka.

és nincs látszatja egycsapásra, és még nem is lesz. nincs olyan, hogy varázspálca, se, hogy 30 év után et voilà, hirtelen egy teljesen másik életformát prezentálok, tolom a millió új szokásomat a semmiből, mert megváltoztam. lóf.kát.

olyan van, hogy még nem látszik semmi, de már a kétségeimen nyígok. meg mélypontozok*. meg szétesek. és akkor így egy rakás kakinak érzem magam meg mások is mondjuk annak látnak. (hugom, hugom... kössz, de pont te ne.)

no de én már tudom, amit, és érzem is a zsigereimben. nem tudom könnyen venni. de csinálom azért.

és ennek a nagyobb, már a szakítás előtt is zajló folyamatnak egy újabb szála az, hogy már a pasi sincsen és ezt is integrálnom kell és ezzel is megbirkóznom.

(blöe.)

*itt posztoltam róla utoljára, adott is egy újabb lökést, utána sok privát jegyzet született. szóval valahol ugyanazt csinálom, mint a pasi mellett tenném, csak át kell variálni azért.